Most komoly dologról van szó: teherbe szeretnék esni
Hogyan lettem anya súlyos endometriózissal, kevés petesejttel, harminchét évesen, két év próbálkozás és egy vetélés után? Milyen volt veszélyeztetett terhesnek lenni, két hétig kórházban feküdni, programozott császárral szülni a harmincnyolcadik héten? Hogyan éreztem magam, amikor nem volt elég tejem, és annyira fájt a szoptatás, hogy hangosan sírtam közben? Erről mind lesz szó, és még sok minden másról is a terhesség, szülés és gyerekvállalás témakörében. A célom pedig elősorban az, hogy a tapasztalataim megosztásával segíteni is tudjam azokat, akik a fentiek egyikében vagy akár több problémában is értintettek.
Ezeket láttad már?
Hogyan lesz az embernek gyereke?
Ezt tíz éves korom óta tudom a Peti, Ida és Picuri című könyvből. Persze arról, hogy ez konkrétan hogyan is valósulhatna meg, gőzöm sem volt. Harmincöt éves koromig csak azt tudtam, hogyan nem lesz az embernek gyereke. Sosem bíztam semmit a véletlenre, ha pedig mégis baleset történt, másnap reggel már rohantam az esemény utáni tablettáért. Közben persze még így is terhességi tesztek garmadáját használtam el. Albik vécéjében, irodai mosdókban, egyszer még a reptéren is. És mindig a hányinger kerülgetett közben, mert sosem álltak úgy a dolgok, hogy én most gondtalanul terhes lehessek.
Ehhez képest elég nagy váltás volt az, hogy egyszer csak kifejezetten terhesnek kellett lennem. Minél hamarabb! Elkezdtem nézni azokat az animált Youtube videókat a fogantatásról, amelyek a mai napig ámulatba ejtenek, és egyre inkább azt éreztem, mégsem olyan könnyű dolog megtermékenyülni. Inkább baromi nehéz. Olyan sok mindennek kell összejönnie, két emberi szervezet olyan profi együttműködésére van szükség, hogy egy idő után annyira tűnt esélyesnek, mint megnyerni a lottó ötöst. És akkor még nem is sejtettem, milyen problémákkal kell szembenéznem hamarosan.
A partnerem fiatalabb nálam, így egy évet kellett várnom arra, hogy ő is kész legyen az apaságra. Hiába beszéltük ezt meg kulturáltan, mégiscsak sok feszültséget szült mindkettőnkben. Neki hirtelen végig kellett gondolnia, hogy kész-e az apaságra, hogy vajon áll-e úgy az élete, hogy rövid időn belül fenekestől felforduljon? Nekem pedig azt, hogy van-e még egy évem, mielőtt elkezd meredeken lefelé ívelni a termékenységi mutatóm. Ez pedig nem is volt alaptalan, ugyanis egyre több negatív változás kezdett zajlani a szervezetemben. Először is, az addig mindig pontos, 27-28 napos ciklusom egyre rövidebb lett. Jöttek a 26, majd a 24 napos ciklusok. Szóval amikor a próbálkozás első hónapjában negatívat teszteltem, elmentem nőgyógyászhoz.
Őt csak úgy nevezném, hogy nőgyógyász #2. Egy barátnőm ajánlotta a kedves és mosolygós doktort, akinél elmondtam, hogy nőgyógyász #1 alkalmanként 15 ezer forintért nem sokat tett értem az elmúlt tíz évben. Most viszont komoly dologról van szó: teherbe szeretnék esni. Ráadásul öregen, az utóbbi hónapokban összevissza menstruálva. Ezen jót nevetett, közölte, hogy így ránézésre biztos, hogy semmi gond nincs, egy két perces ultrahanggal pedig azt is szépen megmutatta, hogy van két petefészkem és egy méhem. Minden rendben van hát, menjek haza, nyugodjak meg, 15 ezer forint lesz.
Én azért csak nem nyugodtan, nem az a típus vagyok, inkább a Google Tudóson ingyenesen elérhető orvosi tanulmányokat munkaidőben olvasgató, önmagát diagnosztizálgató típus. Mivel arra jutottam, hogy a menstruációs zavaraim hátterében hormonális ok állhat, magánúton csináltattam egy kifejezetten gyermekre készülő nőknek ajánlott vérvizsgálatot, melynek része volt egy úgynevezett 3. napi hormonsor is. Aznap éjjel azt álmodtam, hogy kopaszra nyírom a fejemet, amit aztán rettenetesen megbánok, és csak sírok a tükör előtt. Zaklatottan ébredtem, a postafiókomban pedig már ott várt a vérvétel eredménye. Az FSH hormonértékem 12 volt. Most már a valóságban is sírtam.
De mi az az FSH, és miért baj, ha magas? Erről szól a következő blogbejegyzés.
Mit tanácsolok: Ha a mai tudásommal állnék neki 35 éves fejjel, nem pontos ciklussal a gyerekvállalásnak, akkor azonnal keresnék egy meddőségi kezelésekben jártas orvost. Sőt, tulajdonképpen bárkinek, aki jóval 30 felett vág bele a dologba, érdemes lenne már rögtön célzottan vizsgálódnia, és legalább egy ultrahangot és egy havi hormonsort csináltatnia már rögtön az elején. Ha pedig egyéb betegségekre utaló tünetei vannak, azokat is minél hamarabb kivizsgáltatnia. Sokszor tényleg csak apróságok állják útját a teherbeesésnek, ám míg azokat nem kezelik, addig nem jön a baba. 35 felett pedig nincs sok idő várakozni.
