Nincs helye erőszaknak a szülészeti ellátásban!

Alapvető fontosságú a családok egészsége érdekében is, hogy a szülés a lehető legnagyobb körültekintés mellett menjen végbe és kiterjedjen nem csak a nő konkrét fizikai állapotára, hanem a bánásmódra is.

A nők elleni erőszak egyik formája, mégis aránylag keveset tudunk róla. Mit nevezünk szülészeti erőszaknak?

A szülészeti erőszak az utolsó, a társadalom széles köre által is elfogadott formája a nők elleni erőszaknak. Nagyon mélyen húzódnak a gyökerei a társadalmi hagyományokban. A szülés medikalizációja során valahol ugyanis elkezdtünk szemet hunyni afölött, ami a szülőszobákon történik: egy kis viccelődés a szülő nő fölött a súlya vagy a gátsebe kapcsán, néhány megszégyenítő mondat, indokolatlan, elavult beavatkozások, melyek súlyos testi sebeket is hagyhatnak maguk után – csendben beépültek ezek az elemek, mint a szülés természetes velejárói. A rémtörténetek váltak a családi legendárium részeivé, úgy gondoltuk, a gyermek egészségéért cserébe a szakszemélyzet irányítja a szülést, a nők pedig tűrik. Az orvos-beteg kapcsolat azonban egy ideális társadalomban, ideális környezetben egyáltalán nem ilyen hierarchikus, sőt. A női egészség szükségtelen mértékű alárendelése az orvosi döntéseknek, a nők igényeinek figyelmen kívül hagyása súlyos mellékhatásai a medikalizációs folyamatoknak. Ez pedig az erőszak változatos megnyilvánulási formáinak teszi ki a nőket.

Verbális vagy más formája van jelen leggyakrabban?

Nehéz gyakorisági adatokkal szolgálni, hiszen rengeteg tabu övezi a témát. A szülészeti erőszak számtalan módon nyilvánulhat meg, ezek közül egy a verbalitás szintje. Ez is nagy rombolást tud véghezvinni: a tiszteletlen bánásmód hatással lehet a testképtől kezdve a párkapcsolaton át az anyaságig és a későbbi gyermekvállalási kedvig rengeteg dologra. A másik gyakori formát az indokolatlanul, esetleg beleegyezés nélkül elvégzett beavatkozások adják. Ritkán gondolunk ezekre így, holott a szakmai megalapozottság nélkül elvégzett császármetszés, gátmetszés, vagy mondjuk egy Kristeller manőver (az édesanyák között „kikönyöklés” néven ismert leginkább), netalán a mozgásban való korlátozás mind a nők egészségének károsodásához vezethetnek, és súlyosan traumatizálhatják őket a szülésük során. Emiatt nagyon fontos lehet, hogy a nők megfelelő minőségű információt szerezhessenek a szülésük előtt a folyamatról és a lehetőségeikről – ez biztosíthat egyfajta tudatosságot nekik a szülőszobán. Az indokolatlanul végrehajtott beavatkozások is szülészeti erőszaknak számítanak.

Említetted a tudatosságot, de amint előkerül az a szint, hogy az gyermek élete is múlhat rajta, ott nagyon nehéz tudatosnak maradni.

Igen, ez így igaz. Nők tömegei számára indokolják a rajtuk elvégzett beavatkozásokat azzal, hogy a gyermekük élete forgott kockán. Ez az indok nyilván minden tiltakozást és kérést felülír – érthető módon -, és az ellátás további folyamatát a szakszemélyzet preferenciái felé tolja. Nagyon gyakran történik meg, hogy valódi veszélyhelyzet nem áll fenn ezekben a helyzetekben, és az egész nem több, mint kommunikációs stratégia. Az indokolatlan beavatkozások azonban ugyanolyan károsak, mint nem beavatkozni, amikor szükség van rá – akár a gyermek számára is. Ráadásul az ellátóval szembeni bizalomvesztés abszolút nem a hatékony együttműködést hozza el az anyák és orvosaik, szülésznőik között, inkább a gyanakvás légkörének ad teret, romboló lehet a későbbi orvosi beavatkozásokra nézve is.

Ha megtörténik egy trauma, az hogyan hathat a későbbiekben az anyára, illetve a szülő-gyermek viszonyra?

A szülőszobán átélt traumák rengeteg szinten élhetnek tovább: lehet, hogy egy nehezebben induló anya-gyermek kapcsolatban manifesztálódnak, elképzelhető, hogy PTSD, azaz poszttraumás stressz szindróma alakul ki miattuk. Lehetnek hatással a családi kapcsolatokra, a párkapcsolatra, fizikai és lelki szinten egyaránt károsan befolyásolhatják a reproduktív egészséget, a női egészséget. Egyáltalán nem ritka, hogy egy szülészeti erőszakot megélt nő nem vállal újra gyermeket, hiszen fél a szülészeti ellátórendszertől.

Sokan beszélni sem mernek a traumáikról, csak el akarják felejteni az egészet. Mások szeretnék kiadni magukból. Egyénenként teljesen eltérő, vagy van általános módszer a feldolgozásra?

Arról beszélni anyaként, hogy milyen nehéz, fájdalmas, vagy éppen traumatikus volt a gyermekem érkezése, iszonyatosan nehéz feladat. Sokszor a barátok és a család is csak legyintenek: ugyan, legalább egészségesek vagytok, vagy legalább a babád egészséges. A helyzet ettől bonyolultabb. A nyilvános fórumokról nem is beszélve – itt még nagyobb az esély az újratraumatizálódásra, arra, hogy megkérdőjelezzék az anyai tapasztalatokat. Nem csoda, ha nem beszélnek erről szívesen a nők. A feladat az, hogy minél több olyan védett közösséget tudjunk biztosítani számukra, ahol el tudják mondani, hogy mi történt velük és biztosak lehetnek benne, hogy a történetükre válaszul megértést, empátiát és elfogadást fognak kapni a támadások helyett.

Ez egy társadalmi probléma a negatív reakciók miatt is. Más országokban hogyan kezelik a szülészeti erőszak témáját?

Az, ahogy egy szülészet kezeli az anyákat, az nagyon jól demonstrálja azt, hogy az adott ország társadalma hogyan kezeli a nőket. A világon nagyon sok helyen, nagyon sokféleképpen próbálnak tenni a szülészeti erőszak ellen. Az ellátásba számtalan ponton építhetőek ugyanis garanciák, amelyek határozott gátat szabhatnak a visszaéléseknek. Magyarországon azonban a szülészeti ellátás gyakorta nem protokollok, hanem szokásjogok mentén üzemel, kiismerhetetlen dinamikák irányítanak szakmai döntéseket. Ami az egyik kórházban elképzelhetetlen, az orvosok szerint veszélyes (például gátmetszés nélkül szülni, vagy előzetes császármetszés után hüvelyi úton szülni) a másik kórházban rutinszerű gyakorlat. Hogyha egy ilyen rendszert egységes szakmai szabályok irányítanak, akkor sokkal nagyobb esély van arra, hogy a szülő nő nem válik áldozatává felesleges beavatkozásoknak vagy tiszteletlen bánásmódnak. A jelenlegi, diszfunkcionálisan működő szülészeti rendszer azonban a szülészeti erőszak tökéletes táptalaja.

Manapság egyre többet beszélünk a szülészeti erőszakról – bár még mindig keveset - javult valamit a helyzet ennek hatására?

Igen, valamelyest javult a helyzet, hiszen sokszor a probléma kimondása a kulcs, és önmagában a társadalmi párbeszéd kezdeményezése is sok kérdést rendezhet. Pár évvel ezelőtt például még a szülészeti erőszak kifejezés sem volt elfogadott. Ezzel szemben mostanra már nem lehet nem elismerni a létét, mert nagyon sok olyan történet látott napvilágot, amelyek miatt a fejünk elfordítása már nem opció. Sokkal több független szülésfelkészítő tanfolyam és olyan csoport van, ahol az anyák felkészülhetnek a szülésükre, amelyek segítenek nekik megfogalmazni a saját preferenciáikat. Az erőszak visszaszorítása azonban soha nem lehet az áldozat feladata. Nem lehet a nők feladata az, hogy kézbe vegyék a saját szülésük minden egyes aspektusát annak érdekében, hogy az erőszakot elkerüljék. Olyan biztonságos közeget kell teremteni a szülészeti ellátás minden szintjén, ahová az erőszak nem teheti be a lábát.