Már csak egyetlen tízmilliószoros nap lesz 2024-ben: ekkor és így tudod kihasználni az erejét

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden évben négy tízmilliószoros nap van, ilyenkor az energiák tízmilliószorosan tudnak érvényesülni. Én mindig azt vallom, hogy minden egyes nap ugyanazzal a pozitív gondolkodással kell élnünk az életünket, ám ezek a napok, mégis több figyelmet kapnak, mint egy átlagos szerdai napon, így jó, ha tudatosan készülünk az ilyen tízmilliószoros napokra.

Jó, ha tudod, hogyan lehet okosan és pozitívan kihasználni a tízmilliószoros napok erejét
Jó, ha tudod, hogyan lehet okosan és pozitívan kihasználni a tízmilliószoros napok erejét
Fotó: Anna Efetova/Getty Images

Tízmilliószoros nap évente négyszer aktiválódik, ez a négy fő tibeti buddhista ünnep. Az első az év első teliholdjára esik, és azt az időt ünnepli, amikor Buddha minden nap más csodát mutatott be, hogy ösztönözze tanítványait. A második Buddha megvilágosodása és halálára emlékezik, a harmadik Buddha első prédikációjának és a Négy Nemes Igazság tanításának állít emléket, míg a negyedik, ami most október 23-án esedékes, a mennybemenetel napja. Ezen a napon Buddha az égiek közé ment, hogy tanításait az isteneknek is elmondja, továbbá, hogy köszönetet mondjon az anyjának, amiért segített neki kiszabadulni az élet körforgásából.

HIRDETÉS

Ezek a napok kedvező lehetőséget nyújtanak számunkra, hogy megtisztuljunk, és hogy elhagyjuk a negatív dolgokat az életünkből, illetve imádkozzunk a jó tettekért és sikerekért. A buddhizmus úgy gondolja, hogy a szenvedéseink a túlzott vágyaink miatt alakulnak ki: túlságosan vágyunk a tökéletesre, és ha megértjük, hogy szenvedésünk okai a túlzott materializmusunk, akkor ezekről lemondva megszüntethetjük szenvedésünket. És bár közhelynek számít, de valóban igaz, hogy ne kívülről várjuk a boldogságot, mert az bennünk található, ugyanis az igazi elégedettség és öröm belülről fakad.

Hogyan érdemes hozzáállni a tízmilliószoros nap energiáihoz?

A tízmilliószorzós napon különleges energetikai támogatást kaphatunk az univerzumtól, így könnyebben el tudunk engedni mindent, ami már nem szolgálja a fejlődésesünket. Ezeken a napokon minden jó szándékodnak és cselekedetednek tízmilliószoros hatása érvényesül. Ilyenkor lehet új szokásokat kialakítani, új terveket szőni, és új értékeket teremteni.

Vajon neked végre jobbra fordul a sorsod? Ezt mondja a numerológus az október hónapról

Vajon neked végre jobbra fordul a sorsod? Ezt mondja a numerológus az október hónapról

A teremtés az elméd erejéből fakad, és a pozitív gondolatok előre visznek, de fontos, hogy elengedd azokat a régi szokásokat és gondolatokat, amelyek korlátoznak. Íme 10 pozitív gondolat erre a napra:

  1. Minden körülmények között légy kedves másokhoz.
  2. Szeresd magad, és beszélj magadról szeretettel.
  3. Légy hálás mindenért, amid van.
  4. Válassz pozitív érzelmeket, ébredj boldogan, szeress tiszta szívből, nevess hangosan.
  5. Tölts időt azokkal, akikben örömödet leled.
  6. Vegyél részt több együttérző, szeretetteljes és segítő tevékenységben.
  7. Ne hagyd magad felzaklatni.
  8. Űzd el a rossz gondolatokat.
  9. Meditálj, hogy megtisztítsd az elméd.
  10. Kerüld el a káros szokásokat ezen a napon, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a cukros ételek fogyasztása.
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Komoly aggodalom gyötörte Erzsébet királynőt halála előtt: a gyerekeit is összehívta emiatt

Komoly aggodalom gyötörte Erzsébet királynőt halála előtt: a gyerekeit is összehívta emiatt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

5 alapszabály, amit mindenképpen tarts be futás során, ha nem akarsz megsérülni (x)

5 alapszabály, amit mindenképpen tarts be futás során, ha nem akarsz megsérülni (x)

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)

Cipők, amikre nem lehet nemet mondani: mutatjuk a Kazar új kollekcióját (x)

Cipők, amikre nem lehet nemet mondani: mutatjuk a Kazar új kollekcióját (x)