Magasan ők a legtehetségesebb csillagjegyek: okosak, kiemelkedőek és igazi zsenik

2023. július 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ez az egyik kedvenc témám - vagyis hogy ki mennyire tehetséges a csillagjegye alapján, és hogy ezt mikor és milyen mértékben ismerjük fel. Ugyanis a mag, az ígéret ott van a hordozójában, jelen van a születéstől kezdve, csak fel kell ismerni és dolgozni vele.

Kíváncsi vagy, kik kaptak helyet a legtehetségesebb csillagjegyek listáján?
Kíváncsi vagy, kik kaptak helyet a legtehetségesebb csillagjegyek listáján?
Fotó: Profimedia

A szakemberek szerint kétféle tehetség jelentkezik viszonylag korán, akár már kétéves korban: a zenei és a matematikai. Vannak olyan kis zsenik, akik kakukktojásként élnek családjukban, és nem lehet tudni, honnan örökölték tudásukat. Ilyenkor olyan lélekről beszélünk, aki nagyon gyorsan vissza akart születni, és „csak” családot keresett, ahova megérkezhetett, majd korán kirepült, és komoly karriert futott be.

A tehetség többféleképpen megnyilvánulhat a születési képletben

Ha valakinek nagyon sok tűz eleme van, akkor attól valószínűleg tele van kreativitással, inspirációval és intuíciós képességgel, igaz, ehhez nagyban kell a víz elem is. Fontos a Holdfázis, a Hold és a Merkúr gyorsasága, fontosak a „szellemi fényszögek” a képletben, vagyis a tehetség, a zsenialitás, és a különleges képességek jelölői. Számtalan más dolgot tudok felsorolni, de ezt órákig tartó elemzéssel lehet leginkább meghatározni.

Amit érdemes megvizsgálni, az a jegy dominancia, ebből már el tudunk indulni. Ha három csillagjegyet kellene kiemelni, és ez csillagjegy alapján viszonylag nehéz, akkor a Halak a Vízöntő és a Kos jegyűeket emelném ki.

Halak

A Halak tehetsége általában a művészi képességekben nyilvánul meg, sokszor ők a meg nem értett művészek, akik csak haláluk után válnak igazán híressé. Nagyon jó a beleérző képességük, bárkire rá tudnak hangolódni, az érzelmek és empátia mellett a pszi-képességeket is hozzájuk soroljuk, amelyekbe beletartoznak a megérzések, a jövőbelátás az emberek ismeretében is magas szintű tehetségek mutatkozhatnak.

Így érd el a csillagjegyed szerint, hogy beléd szeressen a kiszemelted

Így érd el a csillagjegyed szerint, hogy beléd szeressen a kiszemelted

Vízöntő

A Vízöntők minden esetben a teóriákkal, és ötleteikkel kerülnek a nagyvilág elé. Közöttük van a legtöbb professzor, tanár, akik a közösség érdekében valamilyen szellemi tehetségben kimagaslóak. Az elméletgyártást, a racionális logikán és az ismereteken alapuló képességeket is hozzájuk soroljuk.

Kos

A Kosokra inkább a kreatív inspiráció, a küzdőképesség és a kitartó akaratuk hoz különleges képességeket, amik a sportban tudnak a legeslegjobban megmutatkozni. Az olimpikonok nagy része Kos csillagjeggyel születik, és egész életükben a versenyhelyzetekben szeretnek a nagyvilág előtt tündökölni.

És mi a helyzet a csillagjegyek többségével?

Pár szóban a többi jegyről is szólnék, nehogy úgy érezzék, hogy kimaradnak valamiből: a Bikák legjobban a szépséghez, az értékteremtéshez értenek, az Ikrek a legjobb kereskedők és ügynökök, akik majdnem felkerültek a dobogós helyre, csak nem minden esetben annyira kitartóak, hogy tudásukat elmélyítsék.

A Rákok a családi dolgokban és a léleksegítésben jártasok, az Oroszlánok elképesztő kreatívak tudnak lenni, ide sorolnám a divattal és a sporttal kapcsolatos dolgokat. A Szüzek jegye is majdnem dobogós lett, nála csak az a probléma, hogy leginkább mások szolgálatába helyezik magukat, viszont rendkívül precízek és aprólékosak, a Mérlegek a kapcsolatteremtésben és a döntési helyzetekben kiemelkedőek.

A Skorpiók a mélységek doktora, okkultizmus, pszichológia a területe, ebben a legtehetségesebbek, a Nyilasok között rengeteg a coach, mivel egészen egyedi módon tudják átadni a hitet és a reményt, a Bakok pedig általában sikeresek és tehetségesek a munkájukban, ugyanakkor nem szeretik ünnepeltetni magukat a nagyvilág előtt.

Ocskó Barbara karma asztrológus tevékenységével nem csak a GLAMOUR.hu-n találkozhatsz. Amennyiben szeretnél jelentkezni hozzá személyes elemzésre, a Barbaraasztrologia.hu weboldalon tudsz jelentkezni.

Merülj el az asztrológiában:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
0 seconds of 1 minute, 52 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
01:52
01:52
 

Ez is érdekelhet

A legdivatosabb hétköznapi cipők nőknek és férfiaknak 2025 tavaszára!

A legdivatosabb hétköznapi cipők nőknek és férfiaknak 2025 tavaszára!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

3 nyomós ok, amiért mindenképpen megéri beépíteni a friss húsokat az étrendedbe (x)

3 nyomós ok, amiért mindenképpen megéri beépíteni a friss húsokat az étrendedbe (x)

Álomszép és kényelmes: megérkezett a melltartó, ami olyan kényelmes, mintha nem viselnél semmit (x)

Álomszép és kényelmes: megérkezett a melltartó, ami olyan kényelmes, mintha nem viselnél semmit (x)

Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)

Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)

Téged is megvisel az óraátállítás? - Mutatjuk, mi a megoldás! (x)

Téged is megvisel az óraátállítás? - Mutatjuk, mi a megoldás! (x)