Itt a Patkány-hónap: fékezhetetlen energiát, erőt és kitartást kapunk!

2021. december 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ebben a hónapban teljesedik ki a víz elem, ilyenkor a legerősebb. December egy nagyon mozgalmas, érzelmileg felfokozott hónap lesz. A Bivaly-húzta fogat mellé beáll 3 Patkány, mely által a szekér lendületet kap, mozgalmasabb, gyorsabb, izgágább lesz, figyelnünk és kapaszkodnunk kell ahhoz, hogy ne essünk ki belőle. Ehhez megkapjuk az erőt és bátorságot, úgyhogy nagy gondjaink csak abból lehetnek, ha ennek a felfokozott energiának, erőnek és lendületnek nem adunk célt és értelmet.

Itt a Patkány-hónap: fékezhetetlen energiát, erőt és kitartást kapunk!
Fotó: Gettyimages.com

Nyitottak leszünk, jó kedvűek, szívesen beszélgetünk, pezsgünk, szívesen találkozgatunk barátainkkal, új emberekkel is könnyen fogunk ismerkedni.

Bár a felszínen könnyednek látszunk majd, de valójában nagyon mély dolgok foglalkoztatnak majd bennünket, nagyon mély gondolataink lesznek. Mindennapi harcainkat látszólag könnyen visszük végig, de legbelül mély meggyőződés és cél vezérel majd bennünket. Bátrak leszünk, megnő mentális és fizikai erőnk is, és most valahogy igényelni is fogjuk a harcot, az esetleges nehézségeket, mert azok által fogunk a legtöbbet tanulni ebben az időszakban. Fékezhetetlen energiánkkal azonban minden megpróbáltatással megbirkózunk.

Decemberben folyton jövünk-megyünk, szervezkedünk, egyszerre 1000 dologgal fogunk foglalkozni, erre szükségünk is lesz az ajándékbeszerzésnél és az ünnepre való készülődés közben, egyszerűen multitalentumok leszünk!

Folyton jobbá akarjuk majd tenni a körülöttünk lévő dolgokat, helyzeteket és közben rendkívül hasznosnak érezzük majd magunkat. Arra kell csak figyelnünk, hogy ami már működik, azon ne akarjunk változtatni!

Álmodozunk, fejben kidolgozzuk a részleteket, majd racionálisan és rendkívüli precizitással kezdeményezünk, és véghez is visszük, amit elterveztünk. Valójában bármibe kezdünk is bele, azt sikerrel végig visszük

Megnőhet versenyszellemünk, kiállunk a jó ügyekért, nem fogunk hezitálni, ha a jobbért kell cselekednünk. Sokakért, környezetünkért is kiállunk, sokan merítenek belőlünk erőt.

A legnagyobb érték számunkra ebben az időszakban a barátság lesz. Képesek leszünk mindenünket önzetlenül odaadni azoknak, akiket szeretünk. És melyik hónapban a legszebb ez? Decemberben, karácsonykor, a szeretet ünnepén!

Decemberben fontos lesz, hogy találjunk magunknak egy célt, amiért harcolhatunk. Ha megtaláltuk a célt, tudnunk kell, hogy minden akadályt le fogunk tudni győzni! Közben ne feledjük: fontos lesz az igazság, becsület, tisztesség és önfegyelem!

Szükségünk lesz időnként elvonulni, elcsendesedni, teázni, könyvet olvasni még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy ezekre most biztosan nincs időnk. Biztosan be tudunk iktatni minden nap 10-20 perc kikapcsolódást.

Spirituálisak, érzelmesek leszünk, többször sikerül elmélyülnünk gondolatainkban, intuíciónk többször előtérbe kerülhet, sugallatok érkezhetnek. Rejtélyes megérzéseink lehetnek, ezekre figyeljünk oda, hallgassunk sugallatainkra.

Kiegyensúlyozottak, megbízhatóak, nyugodtak leszünk, a titkokat könnyebben tartjuk meg, nehezen lehet kibillenteni az egyensúlyukból, kezünkbe vesszük az irányítást, jobban lehet ránk számítani.

Munkánk:

Magabiztosak, professzionálisak leszünk, szívesen vezetünk majd másokat, késztetést érzünk majd arra, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból, a csapatból, hogy a legjobbak legyünk.

Nagy lelki és mentális erőnk lesz a munkában is, ezért nem szívesen kérünk majd segítséget.

Határozott elképzeléseink lesznek egy-egy munka kivitelezéséről, figyelnünk kell viszont, hogy ne legyünk túl fafejűek, makacsak, akaratosak, illetve ne kapkodjunk, ne legyünk türelmetlenek, szánjunk megfelelő időt a feladat elvégzésére.

Hatékonyan, precízen és gyorsan dolgozunk majd, könnyebben találunk megoldást ebben az időszakban, a kézzel fogható eredményeket részesítjük majd előnyben.

Egyszerűek, lényegretörők, praktikusak leszünk, bírni fogjuk a gyűrődést.

Ötleteljünk, inspirálódjunk, lelkesítsünk, tervezzünk decemberben!

Rövid projektben gondolkodjunk, a megvalósítást csapatunkkal együtt hajtsuk végre, így ugyanis könnyebben érjünk el majd céljainkat. Megérzéseinket se hagyjuk figyelmen kívül, építsük be a munkafolyamatokba is.

Szívesen dolgozunk csapatban, sokat és szívesen kommunikálunk, a csapat meghatározó személyiségévé válhatunk ebben az időszakban.

Ha szükség lesz rá, könnyen rá tudunk majd hangolódni másfajta gondolkodásmódokra, eltérő nézőpontokra, ez segíteni fogja munkánkat.

Nagyon maximalisták leszünk, de közben figyelnünk kell arra, hogy ne vesszünk el a részletekben.

Ezúttal hibáinkkal is nehezebbre esik majd szembesülnünk, de tudnunk kell, hogy csak az nem hibázik aki nem dolgozik, tehát a hiba nem a gyengeség jele. Nyugodtan ismerjük be ha tévedtünk valamiben.

Szükségünk lesz ezúttal kicsit jobban a szellemi szabadságra a munkánkban, kicsit lázadók lehetünk, ezúttal nehezebben fogjuk viselni a konvenciókat. Figyelnünk kell azonban, hogy saját indulatainkat kordában tartsuk, számoljunk el 3-ig mielőtt olyat mondunk ki, amit később megbánhatunk. Önfegyelem! Meditáció! Légzésfigyelés!

Kapcsolataink:

Ebben a hónapban a legnagyobb értéket a kapcsolataink, szeretteink, barátaink fogják jelenteni, többet fogunk velük foglalkozni. Ne hanyagoljuk el őket!

A hűség, a becsület, a tisztesség most még fontosabbá válik, tudatosul bennünk, hogy kapcsolatunk kettőnk szövetsége. Ez igaz akár párkapcsolatról, akár baráti vagy kollegális kapcsolatról is legyen szó. Segíteni fogjuk egymást a közös célok eléréséhez.

Vigyázzunk arra, hogy ne csalódjon bennünk a másik, mert ezúttal nagyon nehéz lesz a bizalmát visszaszerezni.

Decemberben megnő függetlenségi igényünk, több szabadságra lesz szükségünk: ne sajátítsuk ki egymást, fontosak lesznek neki is, nekünk is a barátaink, nem fogjuk elhanyagolni őket a másik kedvéért. Inkább tartsunk közös baráti összejöveteleket, de ha ez nem véghezvihető, akkor engedjük a másikat, most szüksége lesz a szabadságra, hogy barátaival is tölthessen időt. Amíg ő máshol jár, mi vonuljunk vissza, tartsunk énidőt.

Bár nagyon érzelmesek leszünk és könnyen rá fogunk tudni hangolódni egymásra, nehezen fogjuk tudni kimutatni a szeretetünket, de azért törekedjünk rá. Gondolatainkat ezúttal ugyanis nehezen fogjuk megosztani a másikkal.

Ezúttal inkább szellemi partnereket keresünk majd, akire rá tudunk hangolódni, akivel jókat tudunk beszélgetni, egyeztetni, megbeszélni.

Lehetőségeink:

Decemberben még fontosabbá válik az hogy kikapcsoljunk, hogy énidőt tartsunk a sok jövés-menés, tervezés és megvalósítás, kapcsolattartás közepette. Egyszerűen szükségünk lesz egyedüllétre is, sokkal jobban, mint bármikor.

A meditáció, a légzésfigyelés jelentősége ezúttal még sokkal nagyobb lesz, egyszerűen IDŐT KELL szánnunk MAGUNKRA! Ezt tudatosan tervezzük el és tartsuk be!

Decemberben megjelennek körülöttünk a férfiak, úgyhogy aki még szingli az figyeljen, ezúttal könnyen lehet, hogy párra lel!

Decemberben lehetőségünk lesz találkozni szeretteinkkel, barátainkkal, szervezzünk ilyen találkozókat.

Lehetséges nehézségeink:

Lesz egy belső nyughatatlanságunk, emellett pedig meg kell találnunk a belső stabil pontot, ahova elvonulhatunk. Ha még nem meditálunk, kezdjünk el minden napra beiktatni 2-3 perc csukott szemmel való légzésfigyelést, amikor semmi mást nem teszünk, csak a légzésünket figyeljük, ez segíteni fog megtalálni azt a bizonyos stabil pontot.

Ebben a hónapban előfordulhat, hogy többször fáj majd a fejünk. Ha már megtörtént a baj, segít rajta egy-egy csukott szemmel való rövid pihenés és a fejbőr illetve a homlok ellazítása. Egyébként pedig aludjunk kicsit többet a megszokottnál, ezzel is csökkenthető a fejfájások száma.

Ebben a hónapban még jobban figyeljünk oda a törvények, szabályok, keretek betartására, ellenkező esetben kellemetlen tapasztalatban lehet részünk.

Ezúttal nehezen szépítünk majd mondanivalónkon, így könnyen megbánthatunk másokat. Számoljunk el 3-ig ebben a hónapban, mielőtt ráöntjük a másikra véleményünket, ne cselekedjünk meggondolatlanul! Kiemelten fontos az ÖNFEGYELEEM!

Decemberben esélyes lesz, hogy nehezebben fogjuk tudni megélni a boldog pillanatokat, az ajándékbeszerzés és nagy jövés-menés közepette, ezért tudatosan építsünk be önjutalmazó perceket: egy forró tea, egy kávé, egy könyv, egy kis meditáció, hálaérzés, stb. Ezúttal oda kell figyelnünk arra, hogy a szeretetetünket kifejezzük, mert nehezünkre eshet majd, mivel az lesz az érzésünk, hogy a szeretet kimutatása a gyengeség jele.

Ha előfordulna, hogy azt érezzük, valamelyik része az életünknek nem akar működni, nem tudunk tovább haladni, meg kell vizsgálnunk, hogy a célunk ellenkezik-e a tisztesség és becsület elveivel? Csak akkor tudunk továbblépni majd ezen a területen, hogyha betartjuk a szabályokat, becsületesek és tisztességesek maradunk.

Figyeljünk arra, hogy elképzeléseinkben ne legyünk túl fafejűek, túl makacsak illetve ne kapkodjunk, adjuk meg a szükséges időt a dolgainknak. Ha valamiben hibázunk, tudatosítsuk magunkban, hogy az nem a gyengeség jele, és ismerjük be ha tévedtünk valamiben.

Határozottabbak leszünk, kevésbé leszünk kompromisszumkészek. Figyeljünk oda arra, hogy ne legyünk túl merevek a nézeteinkben, hallgassuk meg mások véleményét is.

Hajlamosak lehetünk feleslegesen felhalmozni dolgokat, erre fokozottan figyeljünk oda a karácsonyi hajrában, csak azt vásároljuk meg, amire mindenképpen szükség van!

Lehet egy tendenciánk arra, hogy lustábbak leszünk, lelassulunk, ha ez megtörténik, tudnunk kell, hogy sikereink gátja saját lustaságunk: rázzuk fel magunkat a punnyadásból és induljunk el az úton, mert ha összekapjuk magunkat, emberfeletti teljesítményekre leszünk képesek.

A lényeg: mozduljunk meg! Megoldás az elhatározás ereje: határozzuk el az adott tevékenység végzése közben, hogy holnap ugyanebben az időben újracsinálom, önmagam miatt határozom el, hogy meg fogom csinálni azért, hogy több legyek tőle, hogy fejlődhessek, mert szeretem önmagam. Így könnyebben fog menni!

Tigris

Decemberben támogató energiák érkeznek hozzád, támogatást kapsz ahhoz, hogy kreatív és előremutató ötleteid megvalósuljanak.

Új lendületet kapsz, sokat fogsz jönni-menni intézkedni, de ez neked nem esik nehezedre.

Tervezd meg dolgaidat és figyelj arra, hogy meg is valósuljanak szépen sorban. Adj időt a dolgoknak ahhoz, hogy megoldódjanak. Amibe belekezdesz, meg fogod tudni valósítani, nagy erőt kapsz hozzá

Nyúl

Decemberben jellemző lehet egy érzelmi instabilitás, lehet egy tendenciád arra, hogy kivetítesz magad elé olyan ideákat, melyek a valóságnak nem léteznek, délibábok. Valamint nagyon erős vágyad lehet arra, hogy ez az idea, a vágy az egységre, a tökéletes összhangra, intimitásra megvalósuljon. Mivel testi keretek között a teljes egység nehezen megvalósítható, ezért ez a vágy legtöbbször beteljesületlen marad jó párkapcsolatokban is.

Érdemes tehát ezt az energiát magas szintre emelni: próbáld meg a párkapcsolatra, az azzal kapcsolatos egységre való koncentrációdat egy másik dologra fordítani decemberben, fókuszálj valami olyanra, ami nagyon érdekel. Azon a területen, ebben az időszakban teremteni tudsz ezzel az erőteljes energiával. Létre tudod hozni ami a fejedben van! Indíthatsz vállalkozást, egy új hobbit, most szó szerint képes leszel teremteni!

Figyelj oda arra is, hogy ne harapj bele abba a kézbe, aki téged segített! Ne gázolj át másokon, főleg ne azokon, akik segítséget nyújtottak neked.

Kiemelten fontos, hogy tartsd kontroll alatt a vágyaidat, a sóvárgásodat, ne akarj túlemelkedni azokon, akik segítettek!

Maradj hűséges!

Sárkány

Spirituális, érzelmes leszel decemberben, az is lehet, hogy elkezdesz asztrológiai, bölcselkedős területekkel foglalkozni.

Szívesen mélyülsz el, intuitív leszel, sugallatok jöhetnek főleg a reggeli órákban 7-9 között.

Szívesen találkozol barátaiddal, sokat fogsz kommunikálni, figyelj arra, hogy ne beszélj folyamatosan, mert egy idő után senki sem fog már rád figyelni.

Utazgatás, sok mozgás, jövés-menés lesz jellemző ebben az időszakban, ha már tervben van, egy költözés is szóba jöhet.

Kígyó

Gyors felfogás, intelligens kommunikáció lesz jellemző rád ebben a hónapban.

A spirituális Kígyóhoz sok sugallat, intuitív gondolatok érkezhetnek, melyekre jobb, ha odafigyelsz.

Megfontolt gondolataidhoz ezúttal a jól kombinálás képességét is megkapod.

Tölts időt barátaiddal, érdekes, mély eszmecserék szem és fültanúja lehetsz.

A Ló a Nap déli órája, amikor a legmagasabban van a Nap és a sötétségnek nyoma sincs. A Patkány az éjfél, ami a lelkünkben a legmélyebben van, amikor egyáltalán nincs világos.

A Ló és a Patkány találkozásakor lelkük legmélyebb bugyraira látnak rá felülről, napsütéses szemszögből.

Így a Lónak ebben a hónapban a mélyen eltemetett negatív élményei, sérelmei kerülhetnek felszínre. Ha már itt van, tudatosítsd, láss rá magasról, értsd meg hogy szükség volt rá, majd engedd útjára, hogy ne hordozd tovább a keresztjeit.

Felpörgetett, intenzív érzelmi töltöttség lesz jellemző rád ebben az időszakban.

Feszült, intenzív, erőteljes érzelmeid lehetnek: minden amit a másik mond vagy tesz, megérint érzelmileg jó vagy rossz irányban, rávilágít a rejtett motivációdra. Ha nem történik semmi, akkor az is NAGYON NEM történik.

Hatalmas érzelmi kilengések lehetnek, de fontos tudatában lenned, hogy ezek nem tartósak, inkább csak „nagyobb a füstje, mint a lángja” típusú dolgok. Ezért figyelj arra, hogy ne reagáld túl a dolgokat és ne hozz emiatt hirtelen, meggondolatlan döntéseket.

Ha a túlreagálás többször előfordul, kezdj el meditálni, a légzésedet figyelni, az segít a nagy kilengések amplitúdóját csökkenteni.

A Karácsony ünnepe nagy megtisztulást jelent neked, mintha újjászületnél!

Ezúttal esélyes lehet, hogy átlátod azon dolgaidat melyek érdekelnek, felülről ránézhetsz, érezheted őket. Egyszerűen lehetőséged lesz arra, hogy lángésznek érezd magad. Oda kell figyelned arra, hogy ne szaladjon el veled a ló, ne szállj el magadtól, inkább figyelj oda arra, hogy segíts a körülötted lévőknek is átlátni dolgaikat. Jegyezd fel ebben a hónapban előjövő ötleteidet, gondolataidat, fontosak lehetnek a jövőre nézve.

Kecske

Nagyon empatikus leszel ebben a hónapban, erősen fogod érezni az emberek érzéseit, nagyon magas lesz az eq-d, és csak olyan dolgokat fogsz tenni, amivel érzelmileg támogatni tudod majd a környezetedet. Együtt érzel a másikkal, figyelsz a másikra, lelki támogatást tudsz nyújtani, érzelmileg fel tudod húzni az embereket magad körül.

Az is előfordulhat, hogy akitől a legkevésbé vártad volna, hátba támad és érzelmileg nagy vágást okoz ezzel neked. Félrevezető, félreérthető cselekedetek, információk okozzák ezt az érzést, amik származhatnak pontatlanságból, hibákból, hazugságból.

Ezt az elárultság-érzést – ha ez előfordul veled - segít tudatosítani és megérteni hogyha tudod, hogy mikor, kivel tettél ilyet a múltban. Mert ha lesz most ilyen érzésed az nem lesz más, mint a múltban történtek visszajárója.

Majom

Spiritualitás, asztrológiai érdeklődés, bölcsesség lesz jellemző rád.

Szívesen mélyülsz el filozófiai kérdésekben, szívesen elmélkedsz az élet értelmén.

Az is lehet, hogy belekezdesz valamilyen ezoterikus tanulásba, kutatásba.

Szívesen beszélgetsz, rengeteget kommunikálsz, figyelned kell azonban arra, hogy ne vidd túlzásba, sok beszédnek híg a leve. Gyakorold a csendet is, hallgasd meg a másikat is. Utazgatás, járkálás, jövés-menés lesz jellemző… akár költhetsz is, ha már tervezted.

Kakas

Számodra ezt üzeni a december: szerelmi értelemben ne menj bele olyan dolgokba, amiket nem szeretnél, még a másik kedvéért sem! Ne hagyj magadra erőltetni olyan dolgokat, melyeket önszántadból nem akarsz. Ne hagyd hogy belevigyenek a rosszba, állj ki magadért, ne sodródj!

Lehet, hogy már belevittek és eddig nem zavart annyira, de hogyha ezúttal elkezd hirtelen zavarni, akkor ne sodródj, állj ki magadért és mondd, hogyha nem akarod.

Elképzelhető, hogy bizonyos válaszutak elé kerülsz emiatt, de ez nem törvényszerű, amit tenni kell ebben a helyzetben az csak annyi, hogy kiállsz magadért.

Kutya

Ebben a hónapban te irányítasz. Felfogásod felgyorsul, könnyedén átlátod a dolgokat, az esetleges problémák ezúttal nagy tanítómestereid lehetnek.

Sok lesz a jövés-menés, kicsit szétszórtabbá is válhatsz a megszokottnál.

Találkozz barátaiddal, légy könnyed, beszélgess nagyokat, foglalkozz kicsit magaddal is ezúttal, ne csak szeretteiddel.

Ha sérelem ér, lehet hajlamod arra hogy kiakadj amolyan „nagyobb a füstje, mint a lángja” módon. Ha ez megtörténne tudnod kell, hogy nem tart sokáig és számolj el 3-ig, mielőtt olyat mondasz amit később megbánhatsz.

Disznó

Spirituális, érzelmes leszel, könnyen elmélyülsz, bölcselkedsz, szívesen beszélgetsz majd erről barátaiddal. Arra kell csak figyelned, hogy ne beszélj folyton, hogy ne tűnjön üres fecsegésnek.

Megnő az intuíciód, kommunikációd felerősödik, filozófikus gondolataid lesznek, szívesen tanulsz majd asztrológiát.

Több utazás, mozgás, jövés-menés, akár költözés is előfordulhat veled ebben a hónapban.

Patkány

December egy nagyon mozgalmas, felfokozott érzelmekkel teli hónap lesz neked, rengeteget fogsz jönni-menni, intézkedni.

Nyitott leszel, jó kedvű, szívesen beszélget barátaiddal, szívesen ismersz meg új embereket is.

Bár kívülről könnyednek látszol majd, de valójában nagyon mély dolgok foglalkoztatnak, mély meggyőződés és cél vezérel. Még bátrabb és erősebb leszel, mint bármikor.

Decemberben a nehézségek által fogod a legtöbbet tanulni. Fékezhetetlen energiáddal minden megpróbáltatással megbirkózol. Valójában bármibe kezdesz bele, azt sikerrel végig viszed!

Ebben a hónapban még többet fogsz szervezkedni, egyszerre 1000 dologgal fogsz foglalkozni, folyton jobbá akarod majd tenni a körülötted lévő dolgokat, helyzeteket és közben rendkívül hasznosnak érzed majd magad. Figyelj oda arra, hogy mindent ne akarj átszervezni, megváltoztatni, főleg ne azokat a dolgokat, amelyek már jól működnek.

Ebben a hónapban fokozottan figyelj oda magadra, feküdj le korábban! Szakíts időt magadra, az elcsendesedésre, kikapcsolódásra is. Ezúttal számodra életmentő lehet a meditáció, rövid pihenések beiktatása, ha nagyon nincs időd rá, akkor legalább naponta 1-2 alkalommal, 2-3 perces légzésfigyelés.

Bivaly

Ebben a hónapban kiegyensúlyozott és nyugodt leszel, nehéz lesz kibillenteni téged az egyensúlyodból. Kezedbe veszed az irányítást, biztonságban érzik majd a közeledben az emberek.

Erős végrehajtó erőd mellé most kreatív energiák érkeznek hozzád.

Lehet egy tendenciád arra, hogy lustább leszel a megszokottnál, lelassulsz, ezért nem sikerül elérned amit szeretnél. Ez az ajándékok beszerzése idején nem a legszerencsésebb, ezért figyelj oda, tervezd meg dolgaidat és feszesen figyelj oda a megvalósításra, hogy ne fuss ki az időből.

Ha nem így teszel tudnod kell, hogy a sikereid gátja a saját lustaságod lesz.

Abba a hibába eshetsz, hogy garantáltnak veszed a dolgokat az életedben, ezért nincs motivációd arra, hogy bármit tegyél. Ha viszont összekapod magad, akkor emberfeletti teljesítményekre leszel képes, az a lényeg, hogy megmozdulj!

A megoldás az elhatározás. Határozd el amikor az adott tevékenységet csinálod, hogy legközelebb mikor fogod csinálni, mikor folytatod és tartsd be önmagad szeretetéért. Azért, hogy több legyél tőle, hogy magadnak jót tegyél.

Ebben a hónapban érkezhet egy párkapcsolat hozzád még akkor is, hogyha már van párod.

Mely évek tartoznak az állatövi jegyekhez?

Patkány 1936 1948 1960 1972 1984 1996 2008 2020

Bivaly 1937 1949 1961 1973 1985 1997 2009 2021

Tigris 1938 1950 1962 1974 1986 1998 2010 2022

Nyúl 1939 1951 1963 1975 1987 1999 2011 2023

Sárkány 1940 1952 1964 1976 1988 2000 2012 2024

Kígyó 1941 1953 1965 1977 1989 2001 2013 2025

Ló 1942 1954 1966 1978 1990 2002 2014 2026

Kecske 1943 1955 1967 1979 1991 2003 2015 2027

Majom 1944 1956 1968 1980 1992 2004 2016 2028

Kakas 1945 1957 1969 1981 1993 2005 2017 2029

Kutya 1946 1958 1970 1982 1994 2006 2018 2030

Disznó 1947 1959 1971 1983 1995 2007 2019 2031

Szerző: Csill

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)