Asztrológiai előrejelzés: Nagy lezárásokat, gyógyulást és komoly szerelmet hoz az ősz

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

2024 őszén szinte minden nagybolygó retrográd mozgásban lesz, amitől kicsit hátráltatva érezhetjük magunkat. De nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, ugyanis az idei ősz tökéltes időszak arra, hogy jobban figyeljünk magunkra. A retrográd időszakok szólhatnak kifejezetten rólunk és a belső megerősítéseinkről, ugyanakkor nem kifejezetten alkalmasok időszak ahhoz, hogy új dolgokat indítsunk el az életünkben.

Egészen varázslatos energiákat hoz majd az ősz az asztrológiai előrejelzés szerint
Egészen varázslatos energiákat hoz majd az ősz az asztrológiai előrejelzés szerint
Fotó: Spotlight

Az ilyen időszakok, amikor minden bolygó retrográd mozgásban van, szólhat a második esélyének elfogadásáról. Nézzük, milyen hatással vannak ránk a nagybolygók a következő hónapokban. A Neptunusz retrográd 2024 július 2-től december 7-ig, főleg a Halak jegyét érinti, vagy akinek a Neptunusza prominens a képletében. Ebben az időszakban szeretnénk visszavonulni a világ elől, amit megélhetünk egyfajta gyógyulási folyamatnak, de előkerülhetnek fóbiáink, rosszabb esetben pedig a pusztító függőségeink is.

HIRDETÉS

A Szaturnusz is retrográd 2024. június 30-tól egészen november 15-ig, amitől előtérbe kerülhetnek a feladataink. A Szaturnusz időszakai a határainkról szólnak, és több odafigyelést igényelnek, ilyenkor jöhetnek a hatalmi és hierarchikus bonyodalmak is. Az őszi hónapokban egészségünkre is több hangsúlyt kell fektetni, szervezetünk mindig együtt változik a természettel. A napsütések száma csökken, ami a legtöbb embernél rossz hangulatot, melankóliát okoz. Figyeljünk jobban a fogaink és a bőrünk, csontunk egészségére.

A Chiron, a karmikus sérüléseink bolygója ugyancsak retrográd július 27-től december 29-ig. Jegye megmutatja számunkra, hol kell feldolgozzuk traumáinkat és szenvedéseinket, hogy ezáltal meggyógyulhassunk. Mint ahogy írtam, a retrográd időszak a belső körön futatott dolgainkkal kapcsolatos, ilyenkor többet kell dolgoznunk magunkon. Természetesen az Uránusz sem maradhat el a retrográd bolygók közül, és pontosan az őszi fordulóval fordul retrográdba, és egészen 2025 január 30-ig ellentétes lesz járása.

Ilyenkor többnyire a belső szabadság kerülhet fókuszba, és sokat foglalkozhatunk kapcsolatainkkal. Felerősödhetnek körülöttünk a kaotikus dolgok, és sokkal impulzívabbá, lázadóbbá válhatunk tőle, viselkedésünk olykor romboló hatással lehet környezetünkre. A Plútó (az átalakulás bolygója) retrográd hatása már csak hab a tortán, ami ugyan már bőven retrográdban volt, de most szeptember 2-án behátrál a Bak jegyébe, és ott is marad október 11-ig. A Bak jegyében a rend és fegyelem betartását kényszeríti ki, tudatosságot és felelősségvállalást követel meg tőlünk.

Ezek a csillagjegyek aztán megnyerték a genetikai lottót - szinte alig öregszenek a többiekhez képest

Ezek a csillagjegyek aztán megnyerték a genetikai lottót - szinte alig öregszenek a többiekhez képest

Mit hoz az Újhold?

A szeptember 2-ai Szűz Újhold miatt fókuszba kerülhet az egészség és a tisztaság, a rendrakás és az anyagiak. Szeptember 25-én jöhet valami, amit frusztráló veszteségként élhetünk meg a Szaturnusz-Plútó szemi kvadráttal.

2024. október 2-án a Mérleg Újholddal megújulhat a szerelmi életünk, szépítsünk meg mindent magunk körül, és figyeljünk arra, hogy a legnagyobb hangsúlyt a lelkünk kapja. A Jupiter retrográd időszaka október 9-én kezdődik, ekkor ne hagyjuk, hogy az optimizmusunk elhagyjon bennünket, és erősítsük meg az önbizalmunkat. Szerencsére az október 12-ei Jupiter Chiron szextillel felismerhetjük valamilyen rejtett képességünket. A Plútó október 11-én megérkezik a Vízöntőbe, és mindenáron újítani akar, keresi a változást és az újításokat.

A november 1-ei Skorpió Újholdban előjöhet a spiritualitás és az érzelmek. November 26-án ismét Merkúr retrográd időszak következik, ami kihat a kommunikációnkra, és jobban kell figyelni ilyenkor a szerződéskötésekre is.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Egy nő ölelést kért Károly királytól - senki nem számított arra, ami ezután történt

Egy nő ölelést kért Károly királytól - senki nem számított arra, ami ezután történt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Íme 6 hazugság, amit a sorozatok elhitetnek velünk a szerelemről (x)

Íme 6 hazugság, amit a sorozatok elhitetnek velünk a szerelemről (x)

Szinte minden nőt érint, mégis csak nagyon kevesen beszélnek róla (x)

Szinte minden nőt érint, mégis csak nagyon kevesen beszélnek róla (x)

Hihetetlen, de az állandó stressz és túlgondolás még erre is hatással van (x)

Hihetetlen, de az állandó stressz és túlgondolás még erre is hatással van (x)

Te tudod, mi az a PMS? - Ezek a legfontosabb dolgok, amiket tudnod kell róla (x)

Te tudod, mi az a PMS? - Ezek a legfontosabb dolgok, amiket tudnod kell róla (x)