Őrült álmaid vannak a héten? Nem vagy egyedül, ez az oka!
Március 13-án tetőzik az Újhold a Halak jegyében, ezért ezen a héten úgy érezheted, itt az idő, hogy helyre tedd a gondolataidat és önvizsgálatot tarts akár ébren, akár az álmaidban. A Halak kétségkívül megfontolt jegy, de a víz uralkodó eleme is, ami azt jelenti, hogy a szívével és a fejével is ugyanolyan keményen dolgozik.
Ezeket láttad már?
A Halak újholdja azt akarja, hogy nagyot álmodj…
Szó szerint és átvitt értelemben is. Egyrészt a Halaknak akkora fantáziájuk van, mint amekkora szívük. Hajlamosak rá, hogy bölcsen töprengjenek, boldogan kémlelik a múltat és tanulságok után kutatnak. Úgy érezheted, hogy ebben az időszakban rákényszerülsz, hogy te is ezt tedd. Ez a holdfázis tökéletes alkalom, hogy elmélkedjünk a jövőről és a lehetőségeinkről.
Az Újhold által nagy erőt érzel majd magadban és készen állsz arra, hogy a kezedbe vedd az irányítást. Reális és egészen vad elképzelések is születhetnek a fejedben. Olyan gondolatok is felszínre törhetnek – akár az éjjel közepén -, melyeket régóta elnyomtál magadban. Szánj rá időt, hogy átgondold a közelmúlt történéseit, majd fontold meg, hogy az elkövetkező hetekben (pl. 28-a előtt, telihold előtt) alkalmas-e az idő a cselekvésre.
A Halak uralkodó bolygója a Neptunusz, mely felügyeli elménk működését, beleértve az álmaink tartalmát is. Az Újhold éjszakái olyan élénk álmokkal árasztanak el, hogy reggel meg kell csípned magad, hogy elhidd, nem a valóságot tapasztaltad. Légy tudatos és gyűjtsd össze azokat a szimbólumokat, melyek megjelennek az álmaidban. Bármelyik lehet figyelmeztetés, utalás, ami kreatív irányba mozdíthatja az energiáidat, ha odafigyelsz rájuk.
De ne feledkezz meg a valóságról sem….
Ne feledkezz meg róla, hogy miközben az őrült álmaidat próbálod megfejteni, a mindennapokban is szükség van a maximális odafigyelésre. Egy ilyen holdfázisban könnyen beszippanthat az álomvilág, de a hétköznapokban nagyobb szükség van rád, hiszen csak itt alakíthatod a jövődet. Ebben az időszakban fennáll annak a veszélye, hogy figyelmen kívül hagyod a feladataidat, halogatod a dolgokat és megpróbálsz megfeledkezni a teendőid hosszú soráról.
Összességében
A fantáziád szárnyal, jobbnál jobb ötleteid vannak. A probléma csak az, hogy a tudatod nem csak nappal, hanem éjjel is túlteljesít. Figyeld az álmaidat, elemezd őket napközben és talán még pozitív hozadéka is lesz a furcsa álmoknak.