Tóth Vera: „Az életmódváltásom nem időszakos, egy egész életre szól”
Tóth Vera egy új korszak küszöbén áll: hamarosan betölti a negyvenet, és immáron húsz éve alkot maradandót a zenei pályán. Ez az év azonban nem csupán számokról szól. Vera most érzi igazán, hogy felnőtt, és a mögötte álló évtizedek tapasztalataival végre rátalált a belső békére és önmagára. Beszél személyes és szakmai átalakulásairól, azokról a kihívásokról, amelyekkel szembe kellett néznie, és arról, hogyan formálta őt a sors a mai, erősebb és érettebb nővé.
Ezeket láttad már?
Tóth Vera, az ország egyik legmeghatározóbb énekesnője az elmúlt időszakban nemcsak szakmailag ment keresztül hatalmas átalakuláson. Az évekig tartó túlhajszoltság, a mindennapokat átható stressz és az egészségi problémák komoly döntések elé állították. Exkluzív interjúnkban Verával a nehézségeiről, a nők helyzetéről, a közösségi média hatásairól és jövőbeli terveiről beszélgettünk, továbbá arról az önismereti útról, ami elvezette őt a testi és lelki harmónia megtalálásához.
Az elmúlt év sok változást hozott az életedbe. Mi volt az a pillanat, ami igazán meghatározó volt számodra?
Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtem el érezni, hogy bizonyos cukros ételek után nem vagyok jól, közben refluxszal is küzdöttem. Később egyre rosszabb lett a helyzet: borzasztóan éreztem magam, állandóan fáradt és álmos voltam, gyakran szédültem az étkezések után. Egyik éjszaka annyira rosszul lettem, hogy felhívtam a 112-t, és mentőt küldtek hozzám. Végül kiderült, hogy inzulinrezisztenciám van – ez egy nagyon meghatározó pillanat volt az életemben.
Emiatt drasztikus életmódváltásra kényszerültél. Hogyan sikerült átállni?
Nagyon szigorúan figyelek arra, hogy ne egyek finomított szénhidrátokat. Kezdetben szinte csak csirkemellet, főtt krumplit és spenótot fogyasztottam, mert egyedül ezek nem okoztak rosszullétet. Közben felkerestem egy dietetikust is, aki összeállított nekem egy étrendet. Most már rutinszerűen követem, és szerencsére egyre jobban érzem magam.
Mennyire volt nehéz fenntartani a motivációt a váltás során?
A tünetek borzasztóan megijesztettek, a félelem hatalmas motivációs erő tud lenni. Olyan súlyos rosszulléteim voltak, hogy halálfélelmet éreztem, és ez nagyban motivált az életmódváltásra.
Szerinted a te esetedben mi vezetett ahhoz, hogy kialakuljanak ezek a tünetek?
Sajnos abba a hibába estem, hogy megvártam, amíg már a plafonon volt a vérnyomásom, nem figyeltem a testemre, sem a mentális egészségemre. Azt vettem észre, hogy a körmeim mellett jön fel a bőr, a hajam ledobja a hajfestéket, a testem már nem fogadott be semmit. Pedig rengeteg vitamint szedtem, de mindhiába.
Hedonista voltam. Megettem, amit csak megkívántam, nehezen mondtam nemet, széthajtottam magam és hatalmas hévvel száguldottam át az életemen. Sokszor mondjuk azt, hogy nincs időnk megállni, de ez nem igaz. Van időd mindenre, amit akarsz. És ez már csak azért sem játék, mert borzalmas szövődményei lehetnek annak, ha figyelmen kívül hagyod a tested jelzéseit – a stroke-tól kezdve a szívinfarktusig bármi.
Mikor kezdted el először érzékelni a változást?
Ez egy nagyon hosszú és türelemigényes időszak volt. Az elején nehéznek találtam, mert nem jöttek azonnal a pozitív eredmények, fél év után éreztem először pozitív változást. Az emberek gyakran azért adják fel, mert türelmetlenek, viszont ez egy hosszú folyamat, amit nem lehet siettetni.
Azt mondhatom, hogy életem legjobb döntése volt az életmódváltás; akkor még nem gondoltam volna, hogy fél év alatt húsz kilótól megszabadulhatok. Most egy nagyon változatos, rostban, zsírban, fehérjében és lassú felszívódású szénhidrátban gazdag étrendet követek, amit már rutinszerűen, saját magamnak alakítok ki. A szakértői segítség mellett hallgatok az ösztöneimre is.
Sokszor hallani, hogy a stressz hosszú távon komoly károkat okozhat. Te hogyan kezeled?
Van egy viszonylag új kifejezés, amit a szakemberek is nagyon hatékonynak találnak, ez pedig a stresszmenedzsment. A belgyógyászom úgy fogalmazta meg az állapotomat, mint a szervezetem stressz elleni küzdelmét, a megoldás kulcsaként pedig a stresszmenedzsmentet ajánlotta. Ennek elsajátításában sokat segített, hogy a nyaramat alapvetően is úgy alakítottam, hogy ne legyen túl sok munkám, tudjak pihenni, feltöltődni.
Szerinted a testsúly mennyire befolyásolhatja egy ilyen betegség kialakulását?
A súly nem feltétlenül markáns tényező ebben a dologban. Van olyan ismerősöm, aki negyvennyolc kiló és inzulinrezisztens, de olyan is, akinek száz fölötti a súlya, mégsincsenek fizikai problémái. Minden életmódváltást személyre kell szabni, mert ami nekem bevált, nem biztos, hogy neked is be fog. De a megoldás kulcsa a te kezedben van, és a saját szabályrendszeredet az orvosod közreműködésével te magad alakítod ki.
Milyen változásokat érzékeltél a mentális egészségedben?
Fél év után azt érzem, hogy van energiám mindenhez, és mentálisan is teljesen kicserélődtem. Egyre koncentráltabb vagyok, hajt valami belülről. Az is jót tett a lelkemnek, hogy nincs bűntudatom amiatt, hogy egészségtelenül élek. Mostanra teljesen magamévá tettem ezt az életmódot, és ha nekem, aki állandóan pörög, sikerült, bárkinek sikerülhet.
Volt olyan, amiről le kellett mondanod?
Csak az alkohol elhagyása volt egy lemondás, de azt sem tartottam megugorhatatlan akadálynak. A férjem borász, így sokszor kerültünk olyan helyzetbe ahol a finom borok voltak a középpontban. Soha nem vittük túlzásba, mégis azt éreztem, hogy nem tesz jót nekem, és ez a felismerés sarkallt arra, hogy elengedjem ezt a szokást. Élvezem, mert én anélkül is tudok „bolond” lenni, hogy egy kortyot is innék. Azt gondolom, hogy még ha valaki társasági ember vagy a szórakoztatóiparban tevékenykedik, sem kötelező alkoholt fogyasztania.
Ez egy hosszú távú lemondás lesz részedről?
Az életmódváltásom nem időszakos, egy egész életre szól, így már csak gasztronómiai élményekhez kötve iszom nagy ritkán egy-egy pohár bort, például egy étel mellé, amihez jól illik. Ennél tovább nem megyek, más jellegű alkoholt nem is fogyasztok. Azt is hozzá kell tennem, hogy emiatt már egészen más minőségben élem meg az élményt. Szinte elsírom magam örömömben, annyira jó érzés, annyira finom.
Említetted, hogy nem szívesen beszélsz a közönséged előtt az élet árnyoldalairól, mert félsz a sebezhetőségtől. Most viszont nyíltan vállaltad ezeket a nehézségeket. Mi csalogatta elő belőled ezt a bátorságot?
Mindig a gyengébbet a legkönnyebb bántani, ezért ennyire nehéz felvállalni a sebezhetőséget. De muszáj volt, mert egyre többen kérdezték, hogy miért fogyok ennyit. Közszereplőként kötelességemnek érzem, hogy nem magyarázkodva, de tiszta képet adjak arról, hogy mi a helyzet. Úgy voltam vele, hogy most elmondom a frankót, és lesz, ami lesz, reagálnak, ahogy reagálnak.
Gelencsér Timi: „Felnézek az olyan emberi teljesítményekre, amikre más azt mondaná, hogy lehetetlen”
Azt is fontosnak tartom, hogy ne csak az élet napos oldalát mutassuk, hiszen bőven vannak árnyoldalai is. Kívülről úgy tűnt, hogy épp élvezem a nyarat, biciklizem, pihenek, ami így is volt, de közben én is megvívtam a magam harcait. Ez volt a másik motiváció, ami miatt pontot akartam tenni az ügy végére.
Nyíltan beszélsz arról, hogy régóta szeretnél anya lenni, de eddig nem sikerült a családalapítás. Ezzel a vallomással sok olyan nőnek adtál erőt, aki hasonlón megy keresztül. Te személy szerint hogyan birkózol meg érzelmileg ezzel a helyzettel?
A helyén kezelem, úgy, ahogy kell, azaz nem akarom mindenáron. Ha jön a baba jön, ha nem nem. Rengeteg házasság megy tönkre amiatt, mert nem sikerül a családalapítás, vagy mire végre összejön, addigra elválnak a felek. Mi a férjemmel nem engedjük, hogy ez tönkretegye a kapcsolatunkat. Sajnos ebben a világban még mindig tabuként kezeli a társadalom azt, ha egy nő nem akar gyereket, vagy ha akar, de nem jön össze, azt elfogadja. Engem már egyre kevésbé érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások.
Mit gondolsz a közösségi médiában való jelenlétedről?
Mindent magamnak teremtettem meg az életemben. Azt, hogy pozitivitást tudok sugározni a posztjaimon keresztül, csak és kizárólag annak köszönhetem, hogy jól döntöttem. Az utóbbi években stabilizálódott a menedzseri hátterem, és kialakult egy erős bázis: ott a férjem, a legjobb barátaim, egy tökéletes mikrokörnyezetet tudtam magam köré varázsolni.
Egy rosszindulatú, frusztrált, problémás ember miért akar beletaposni? Talán azért, mert úgy gondolja, hogy nekem könnyebb volt, mint neki. Vannak, akik azt várják, hogy csoda történjen, és vannak, akik megdolgoznak a céljaikért. Irigykedni a legkönnyebb, ahhoz még csak erőfeszítéseket sem kell tenni.
Megszámlálhatatlan olyan kommentet írnak az emberek az interneten, amikkel beletaposnak egymás lelkébe. Szerinted honnan ered ez a rengeteg frusztráció?
Különböző az életünk, és vállalkozó, illetve nem vállalkozó között is van különbség. Mindkettőt becsülöm azért, amit csinál, de ha többre vágyik, tegyen érte. Aki alkalmazott, az nem tudja, hogy egy vállalkozó mennyit küzd azért, hogy megálljon a saját lábán, menedzselje az üzletét, de én sem tudhatom pontosan, hogy ő milyen harcokat víz az életében.
Átlagosnak nehéz lenni, de nagyon nehéz nem átlagosnak is lenni. Előbbi sokszor azért elégedetlen, mert nem akar átlagos lenni, de lehet, ha holnap nyerne a lottón ötszázmilliót, azon keseregne, hogy miért nem egymilliárdot nyert. Soha nem jó semmi. A tétlen ember gyenge.
Az önmagunk elfogadása hosszú és rögös út. Volt olyan pont az életedben, amikor azt érezted, teljesen elfogadtad magad, különösen nőként?
Lehet, hogy naiv vagyok, de még negyvenévesen is hiszek a szeretet, a zene és a nők erejében. Egy nő formáló erő tud lenni az élet minden területén – talán pont emiatt vagyunk sokszor elnyomva. A tapasztalataimra visszagondolva azt vettem észre, hogy ha kiállok a saját érveim mellett, egy idő után tisztelni fognak, és számít majd a mondandóm. Ezért is érdemes bejárni egy nagy önismereti utat, hogy jobban megismerd magad, a határaidat, tudj nemet mondani és felszólalni egy jobb élet reményében. Próbáljuk meg kimaxolni ezt a nyolcvan-kilencven évet, amíg itt vagyunk!
Sok női előadó néz szembe kihívásokkal a zeneiparban. Te hogyan találtad meg a saját utadat ebben a világban?
Mindig is lehetett érezni az egyensúlytalanságot. A popiparban például ez úgy mutatkozhat meg, hogy egy férfi ledominál úgy, hogy rossznak titulálja azt, amit csinálsz, pedig te már számtalanszor bebizonyítottad, hogy jó vagy benne. Szerencsére én már nem találkozom ezzel, mert az évek során kivívtam a tiszteletet, de a karrierem elején nekem is szembesülnöm kellett az elnyomással. Ma már nem akarok olyan helyen lenni, ahol lenéznek, vagy nem tisztelnek – egyszerűen elmegyek onnan, ha ezt érzékelem.
Milyen tanácsot adnál a fiataloknak, ami a személyes tapasztalataidból fakad?
A mai fiatalok szerintem sokkal tudatosabbak. Talán a lelküket kicsit kevésbé trenírozzák, de nagyon tudatosak. Nekik is csak azt tudom mondani, hogy találják meg az önmagukban rejlő erőt, és mindig az első gondolat a jó. Van, hogy az egó és a lélek nehezen barátkozik össze egymással, de ez teljesen rendben van. Idővel sikerül majd.
Szerinted nőként mi a mi szupererőnk?
Sokkal jobb érzékünk van ahhoz, hogy a közönség rezgését megérezzük, nem beszélve arról, hogy százezer dolgot tudunk csinálni egyszerre. Mint az őskorban gyűjtögető nő, aki minden apróságra képes volt odafigyelni, összefüggéseket találni és felépíteni dolgokat. Nőként a hátország erősítésében, a saját munkánkban és a csapatmunkában is megálljuk a helyünket.
Milyen személyes vagy szakmai célod van, amit még nem említettél korábban, de régóta dédelgetsz?
2025-ben töltöm be a negyvenet, és ez alkalomból szeretnék egy nagykoncertet csinálni, hogy megemlékezzek az elmúlt húsz évről, amit a zeneiparban töltöttem. Nekem a karácsony a szívem csücske, úgyhogy az ünnepek környékére tervezem. Reményeim szerint egy hatalmas koncertshow lesz látványos elemekkel, táncosokkal, világsztárral. Erre készülök most.
Mennyit változott a kapcsolatod a közönségeddel az elmúlt két évtizedben? Látsz valamilyen különbséget?
Mindig is nagyon nyitott voltam, talán annyi változott, hogy most már kevesebbet hagyom őket „szemtelenkedni”. Szerintem a mai generációnak is ugyanarra van szüksége, mint a korábbiaknak: kötődhessen és legyenek ikonjai. Ez mindenkinél egy emberi ösztön. A közösségi média ugyan próbálja elnyomni, mert a feledésre akar rábírni. Arra, hogy ne legyünk a jelenben és felejtsük el, mi történt az elmúlt percekben.
Én viszont inkább azt erősíteném az emberekben, hogy igenis minden tettünknek megvannak a maga következményei – gondolkozzunk el azon, amit csinálunk, és legfőképpen azon, amit kimondunk. Muszáj megtanulnunk valóság és a nem valóság között különbséget tenni.
Ha öt év múlva visszatekintesz majd erre az időszakra, mit szeretnél, hogy elmondhass magadról?
Valószínűleg azt fogom mondani, hogy ez az időszak egy vízválasztó volt, és itt kezdődött el igazán az életem.
Fotó: Zsólyomi Norbert, Stylist: Kazal Viktória, Smink: Jónás Kata, Haj: Marosi Béci
