Osvárt Andrea csak úgy tündököl kismama fotóin: még sosem volt ennyire kiegyensúlyozott és gyönyörű a színésznő
Osvárt Andrea nemzetközi szinten az egyik legismertebb magyar színésznő, a 2010-es években díjat díjra, szerepet szerepre halmozott. Aztán hazaköltözött, producerkedéssel is foglalkozott, sőt, civil fővédnök is egy budapesti kerületben. Elmondása szerint valamiből mindig vizsgázik, valamit mindig tanul, még most, várandósan is – hiszen néhány hónapja mondta el, hogy párjával hamarosan háromfősre bővül családjuk.
Ezeket láttad már?
Szeptember elején osztotta meg a hírt Instagram-oldalán Osvárt Andrea, hogy babát vár. Első és egyetlen kismamafotózására pedig most, a GLAMOUR 20 éves címlapinterjú kapcsán került sor. A színésznővel városfejlesztésről, amerikai karrierről, metoo-mozgalomról, és a nyugalom megtalálásának kulcsáról is beszélgettünk.
2012-ben szerepeltél először a GLAMOUR magazin címlapján. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra?
Akkoriban Amerikában, Los Angelesben éltem, egészen 2014-ig, és épp nagy babérokra törtem. Pontosabban ez korábban is jellemző attitűd volt rám, fogalmazzunk úgy, hogy akkor értem fel a fiatalkori karrierem csúcsára. Mindig is az volt a célom, hogy bebizonyítsam: igenis el lehet jutni Hollywoodba tisztességesen és sok munkával.
Igazam is lett, bár abba a részébe már nem gondoltam bele, hogy nem biztos, hogy külföldiként (kelet-európaiként) A-kategóriában is labdába fogok-e tudni rúgni. Annyira vakon hittem a tehetségemben és az elszántságomban, hogy azt gondoltam: ezt biztosan mindenki látni fogja, és mindenki kapkodni fog utánam, de hát persze mindenhol vannak rendszerek.
Amerikában egy eléggé kötött rendszer él: futószalagon jönnek-mennek a castingok és a színészek, akik mind ugyanazzal az álommal érkeznek oda. Így három évig tartott ki a lelkesedésem, amikor rájöttem, hogy én nem vagyok odavaló, nem érzem ott jól magam. A rendszer, a kizsákmányolás, a kegyetlenség, a metoo jelenség mind-mind nyomot hagy a lélekben. Úgy voltam vele: nem ér annyit, hogy a lelki és a mentális egészségem rámenjen illúziók kergetésére, mert addigra már világossá vált, hogy nem a valóságban élek.
Erről tudtál ott beszélni valakivel? Mert a metoo csak öt évvel később bukott ki, de nyilvánvaló, hogy a visszaélések évtizedek óta a szakma velejárói voltak.
Beszéltem róla, de a legtöbb velem történt eset nem volt olyan súlyos, így azokról csak a közvetlen környezetemnek meséltem. Például arról, ha valaki megpróbált megfogdosni, vagy hasonlók. Persze ezek is felháborító esetek, de ami ennél komolyabb ügy volt, az egyébként pont nem Amerikában történt. Lett is belőle büntetőper, de igazából ennél többet sosem meséltem róla. Ítélet is született: másfél év börtönre ítélték az úriembert, végül azonban elévült az ügy, és ő soha nem ült egyetlen egy napot sem.
Nehéz hallgatni, hogy ha az ember közelebb kerül az amerikai álomhoz, az mennyire nem olyan csillogó, mint amilyennek kívülről látszik, sőt.
Igen, de egyébként az a naivitás, hogy csak a csillogást látjuk eleinte, szerintem kell ahhoz, hogy fiatalon az ember minden akadályon át akarjon menni, és el merjen indulni világot látni. Mert ha én valakitől előtte hallottam volna ilyesmikről, akkor lehet, hogy el sem indulok, viszont akkor fele-, vagy talán negyed ennyit sem tapasztaltam vagy értem volna el.
2014-ben és 2015-ben kevés hazai díjaid egyikeként elnyerted a GLAMOUR Woman of the Year Az év színésznője díjat. Volt benned rossz érzés, hogy külföldön sokkal többször ismerték el a munkádat, itthon mintha nem értékelnék úgy a tehetséged?
Fiatalon egy kicsit rosszul esett, de ha most jobban belegondolunk, itthon nem is voltak láthatóak azok a filmek, amikben én akkoriban szerepeltem kint. Mi alapján kaptam volna itt bármilyen szakmai elismerést? Itthon azok a magyar színésznők nyernek díjakat, akik itthon dolgoznak, és ez szerintem jól van így. Szuper kivétel Borbély Alexandra, aki európai szinten is megmutatta magát, így európai szintű elismeréseket is kapott.
Nekem picit más volt az utam, de utólag semmilyen rossz érzés nincsen bennem. Azon is szoktam magamban mosolyogni, hogy igazából nem is értem, hogyan tudtam én a GLAMOUR-nál két egymást követő évben legjobb színésznő díjat kapni úgy, hogy mindössze egyetlenegy filmem volt csak akkor Magyarországon: a Megdönteni Hajnal Tímeát.
A GLAMOUR Woman of the Year eseményünk egyik fontos alappillére, hogy felhívjuk a figyelmet a körülöttünk lévő nagyszerű nőkre. A te életedben kik azok a nők, akikre felnézel?
Gyerekkoromtól kezdve kicsit majmoltam a nővéremet, aki nagy Madonna rajongó volt. Madonna egy nagyon erős nő, akit semmi nem érdekelt, csak ment előre a rengeteg kritika ellenére, hogy énekelni se tud, ám mégis az egyik legnagyobb világsztár lett belőle. Az ő posztereivel a falon lőttem fel, aztán később inkább már a visszafogottabb hölgyek tetszettek. Például Diane Lane lett az egyik kedvenc színésznőm, aki egy nagyon szép nő, ugyanakkor méltósággal tudja viselni a korát, és a legjobb performanszai – szerintem – negyven felett voltak.
A 2012-es címlap óta rengeteget változott az életed, többek között hazaköltöztél, és a Margit-negyed Döntés-előkészítő és Tanácsadó Testületének civil fővédnöke is lettél.
Én nagyon-nagyon szeretem ezt csinálni. Részben azért persze, mert itt lakom, ezért nekem is érdekem, hogy a környéken felfelé íveljenek a dolgok, de nagyon jó dolog okos és tájékozott emberekkel fejtöréseket végezni azzal kapcsolatban, milyen különböző aspektusokat kell figyelembe venni egy városfejlesztési projektben: legyen az gazdasági, jogi, földrajzi vagy szociális szempont. Rengeteget tanultam belőle, és remélem, még fogok is.
A tíz-húsz évvel ezelőtti Andi mit szólna, ha elmesélnéd neki, hogy most ezt csinálod?
Szerintem nem lepné meg, mert az egyetem alatt azt képzeltem magamról, hogy én a világ összes dolgát el tudnám végezni egyszerre (nevet). Mindig is tele voltam energiával és lelkesedéssel, igyekeztem mindig sokoldalú lenni. Most 45 évesen is újra tanfolyamokra járok (igaz, csak online), és valamiből mindig vizsgázom, valamit mindig tanulok, mert kismamaként sem tudok ölbe tett kézzel ülni. Bizonyára nevetnék magamon, de örülnék, hogy mindig találok érdekes dolgokat, amikkel foglalkozhatok.
Vannak újabb, másféle terveid a jövőre nézve, vagy mindig a sors hozza el ezeket számodra?
Rengeteg tervem van, de mégiscsak a színésznői identitásom a legerősebb, ezért mindig is színésznő maradok, akkor is, ha a kevésbé aktív éveimben bármilyen egyéb tanfolyamot elvégzek. Nem szoktam nyilvánosságra hozni, hogy legutóbb épp milyen képesítést, vagy nyelvvizsgát szereztem, mert ezek az életemben olyan kiegészítő tudások, amik arra szolgálnak, hogy ne tudjanak eladni, vagy tisztában legyen a jogaimmal, lehetőségeimmel.
Számomra fontosak a gyakorlati dolgok. Ennek persze ellentmond egy kicsit, hogy jógaoktató végzettséget is szereztem, mert az inkább lelki-spirituális vonal, de a lényeg, hogy az élet több területén is próbálom mindig fejleszteni magam. Nem hiszem, hogy a nyilvánosság elé állnék egyszer azzal, hogy mostantól porszívó-ügynök vagyok, de azt le tudom képzelni, hogy később, majd ha kicsit nagyobb lesz a baba, még aktívabban foglalkozzak például Budapest városfejlesztési kérdéseivel.
Sok szakmabelivel ellentétben te a magánéleted sem rakod ki túl gyakran a közösségi médiában. Hogy tudod megtartani az egyensúlyt?
Ez egy összetett kérdés. Amikor a csúcson voltam, még nem volt Facebook vagy Instagram. Később picit én is belecsúsztam ebbe a külső kényszerbe, hogy állandóan posztolni kell, de aztán tudatosan elkezdtem önvizsgálatot gyakorolni: miért van állandóan rossz kedvem, miért vagyok ingerült, miért nem elég soha semmi? Sokáig tartott, és nem is ment könnyen, hogy átbillentsem az életemet a kirakatéletből a privát szféra felé.
Ha most ránézel az Instámra, körülbelül havonta egyszer posztolok, akkor is főleg munkáról. Persze a menedzserek meg a többi színésznő mindig mondják, posztoljak többet, mindig kell új tartalom, de úgy vagyok vele, hogy legyek akkor én az egyetlen, aki nem ezt teszi. Az az értékes, ami ritka. Szerintem túlzott információmennyiség van a világban, és ma pont azzal járulnánk hozzá a világ jobbá tételéhez, ha nem osztanánk meg ennyi teljesen felesleges tartalmat. Én most személyesen a digitális detox-szal próbálok a világ jobbá tételéhez hozzájárulni.
Viszont a terhességem kivétel volt, mert úgy gondoltam, hogy inkább tőlem értesüljön róla világ, még mielőtt más közli le a tudtunk vagy a kontrollunk nélkül. A babavárás miatt egyébként azt gondolom: nekem most azt hozta a sors, hogy kicsit inkább befelé kell forduljak, élveznem kell a slow life-ot, és azt, hogy a mikrokörnyezetemben offline életet élek: nem színpadon, kirakatban, reflektorfényben, forgatáson, vörös szőnyegen, hanem teljesen hétköznapi életet.
Ez a címlap lesz az első, ami miatt először álltál profi fotós kamerája elé kismamaként, ugye?
Igen. Gondoltam rá, hogy később, ha nagyobb lesz a pocakom, majd megörökíteném, de a párom irtózik ezektől a pózolós dolgoktól, úgyhogy őt ilyenbe semmiképp nem tudnám bevonni. Aztán ti felhívtatok, és megkérdeztétek, én pedig úgy voltam vele, hogy nekem örömet okozna, ha később is viszontlátnám magamat kismama formában, úgyhogy örültem a lehetőségnek.
Év elején beszéltél arról, hogy az életed jelenlegi szakaszában nyugalomra vágysz, és mióta megtaláltad a párodat, harmóniában, egyensúlyban élsz. Mi segített abban, hogy megtaláld ezt a nyugalmat és egyensúlyt?
Köszönöm, hogy felhoztad ezt a kérdést, biztosan nem emlékeztem volna rá, de ez egy nagyon jó visszacsatolás arra, hogy mindig érdemes megállnunk egy pillanatra, észre kell vennünk az élet apró örömeit és értékelnünk kell, amink van. Még ha éppen most nem is játszom főszerepeket, van hol laknom, van egy szerető párom, akit viszontszeretek, és mindenünk megvan. Ez nagy harmóniával és boldogsággal tölt el.
Szerintem a pici baba is ezért gondolta úgy, hogy le szeretne jönni hozzánk, mert nem volt már az a rohanás, hajtás, mókuskerék és stressz az életemben, mint korábban. Tulajdonképpen én már jóval előbb visszavettem a tempóból, és megteremtettem egy olyan nyugodt, otthoni környezetet, ahova belefér egy kisbaba. Nyilván ehhez kellett az is, hogy megismerjem a páromat, hiszen az ő személyisége nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy úgy érzem: végre otthon vagyok.
Fotó: Zsólyomi Norbert, Stylist: Csillag Szilvia, Smink: Kassai Fibi, Haj: Márkus Eszter
Az endometriózisnak mélyebb, spirituális oka is lehet: a tested elutasítja női erejét