Gelencsér Timi: „Felnézek az olyan emberi teljesítményekre, amikre más azt mondaná, hogy lehetetlen”
Húsz év alatt felnő az ember, alapvetően megváltozik az élete, azonban vannak olyan biztos pontok, amelyeken nem változtathat semmi. Gelencsér Timi életében gyerekkora óta fontos szerepet kap a sport, ami azóta is a mindennapjai szerves része. Hazai és nemzetközi Fit-Kid versenyzőként hamar megtapasztalta, hogyan hatnak az edzések az élete különböző területeire. Az RTL-en hamarosan induló Hell Boxing Kings műsorvezetője imád mozogni, állandóan pörög, és olyan lelkesedéssel beszél a sportolásról, hogy garantáltan kedvet kapsz a testmozgáshoz!
Ezeket láttad már?
Időmenedzsmentről, fegyelemről, kitartásról, kudarcokról és izgalmas új kihívásokról is beszélgettünk vele. Kiderül az is, Gelencsér Timi műsorvezető, szépségkirálynő, modell életének különböző szakaszaiban milyen változásokat hozott a sport, sőt azt is elárulja, mi történik, ha kimarad az edzés.
Korábban mondtad, hogy szeretsz új mozgásformákat kipróbálni. Mi volt a legutóbbi?
Nehéz kérdés, mert mostanában annyira hektikus az életem, hogy örülök, hogy ha a megszokott edzéseimre eljutok, és elmegyek futni. Igazából a helyszín az, ami legutóbb változott, eddig mindig a Hűvösvölgyben futottam a természetben, most már a Margitszigetre járok ki.
Sok sporttársammal egymást motiváljuk közvetetten is; amikor látod a másikat, hogy milyen jól fut, az neked is erőt ad. Legutóbb talán a puppyjógát próbáltam ki, ahol örökbefogadható kölyökkutyákkal lehet jógázni, és a kutyarésze talán még jobban tetszett, mint maga a jóga. Szeretek pörögni, magas pulzusszámon edzeni, a jóga viszont nagyon jó a belső izmok, a tartóizmok erősítésére. Az pedig, hogy mindezt kutyával lehet csinálni, külön jó, hiszen futni is kutyával szoktam.
Tanulsz, tartalmat állítasz elő, műsort vezetsz, felkéréseid vannak. Nagyon intenzíven pörög körülötted az élet, és előbb is mondtad, hogy jó, ha el tudsz menni edzeni. Sokan érezzük hasonlóan magunkat. Hogyan osztod be úgy az idődet, hogy mindenre elég legyen?
Rendezetlen rendszerben élek. Ezt úgy értem, hogy nincs két egyforma hetem, de még csak két egyforma napon sem, viszont mindent előre megtervezek. Benne vannak a naptáramban a kötelező programok, és kiegészítem személyes dolgokkal. Ha tudom, hogy jövő kedden van egy forgatásom tíz és este hat között, akkor egyértelmű, hogy csak előtte vagy utána van időm berakni bármilyen programot.
Ha sok dolgom van, akkor korábban felkelek, és később fekszem le, ha nincs olyan sok, akkor tudok egy kicsit tovább aludni, de a lényeg, hogy minden tervezés kérdése. Vasárnap leülök, megnézem, mi vár rám a jövő héten, összevetem a kedvenc edzőtermem órarendjével, és úgy rakom össze a napot, hogy odaérjek az ötkor kezdődő órára.
Plusz megtervezem azt is, hova tudom magammal vinni a kutyát, az egész logisztika kérdése, de én nagyon szeretem ezt az időmenedzsmentet. Ráadásul akkor érzem jól magam, ha sportolok. Ha nem sportolok, akkor azt érzem, valami nem oké, nem tudom, mi a bajom, miért rossz a hangulatom, holott kizárólag annyi a probléma, hogy nem edzettem, nem szabadult fel endorfin, és ez nagyon kihat a hangulatomra is.
Volt olyan szakasza az életednek, amikor egyetlen porcikád sem kívánta az edzéseket?
Amikor versenyszerűen sportoltam, mindig örültem, amikor jött a nyári szünet, és kicsit lazábbra lehetett venni az edzéseket. Ahogy egyre idősebb lettem, egyszerűen kellett a szervezetemnek, hogy kicsit megpihenjen, ami akkor jólesett, de nehéz volt visszatérni. Elmentem egy edzésre, és utána brutális izomlázam lett.
A felnőtt életemben nem nagyon volt ilyen, talán amikor az Egyesült Államokban voltam, és hét-tíz kilót híztam úgy, hogy egyébként nagyon figyelek az étkezésre, de ott ez nem volt annyira egyszerű. Hazajöttem, elkezdtem edzeni, hogy ezt ledobjam magamról, és nyilván nem ment annyira egyszerűen, ahogyan feljött.
A verseny motivál, szeretek azért edzeni, hogy jól érezzem magam, de amikor azért kellett edzenem, hogy lefogyjak, az sokkal rosszabb volt. Elismerésem mindenkinek, aki elhatározza magát, megcsinálja és le tud fogyni, mert nekem az az időszak mentálisan sokkal megterhelőbb volt, mint bármilyen versenyre készülés.
Gondolkoztál már azon, milyen tulajdonságok azok, amelyeket egyértelműen a sportnak köszönhetsz?
Klisének hangozhat, hogy a kitartás, pedig igaz. A sportban nem a tehetséges fajta voltam, hanem inkább a szorgalmas. Míg a többiek két-három edzés alatt megugrottak egy kéz nélküli cigánykereket, nekem az két-három hét volt, de megcsináltam, mert nem adtam fel, és ez azóta is így van.
Azt gondolom, hogy aki kevésbé tehetséges, de kitartóbb, az sokkal tovább viszi, mint aki tehetségesebb, de olykor lustább. Szerintem ez minden szakmára igaz, van az a tehetség, amivel születik valaki, de ha nem tesz bele munkát, akkor semmit nem ér. Azt tanultam meg, hogy ha valami nem is megy elsőre, nem szabad megijedni, mert ha kitartóan csinálod, beleölöd a munkaórát, a végén megkapod a jutalmat, hiába fárasztó, hiába érnek esetleg kudarcok.
Az előbb említett időmenedzsmentet is ekkor tanultam meg. Heti ötször edzettem, hétvégén versenyem volt, ráadásul Hűvösvölgyben laktunk, és a Lurdy-házba jártam edzeni tömegközlekedéssel. Másfél óra volt csak oda az út, két órát edzettem, másfél óra vissza. Ez egy ötórás program volt minden délután.
Amíg az osztálytársaim buliztak, moziztak, jöttek-mentek, addig én edzettem, és akkor még az is kérdés volt, mikor tanulok, amikor este kilencre hazaesek fáradtan az edzés után. Ekkor tanultam meg, hogy ha suli és edzés között van nagyjából két órám, akkor csak a tanulásra figyeljek.
Gyerekkorodban volt előtted olyan példakép, aki segített abban, hogy ennyire központi szerepet töltsön be az életedben a mozgás?
Gyerekként nem igazán volt példaképem. Később persze lett olyan, akinek a munkásságát elismerem, tetszik, és szeretnék én is eljutni oda a karrieremben, de gyerekként ez sosem fogalmazódott meg, még tiniszerelmem sem volt a tévéből. A szüleim sportoltak, főleg anyukám, ő versenyszerűen röplabdázott, és mindig mesélt a röplabdás élményeiről. Hárman vagyunk testvérek, szerintem mi egymást motiváltuk. Szerettünk sportolni, ha valaki kicsit jobb helyezést ért el, mint a másik kettő, akkor sem irigykedtünk, csak szerettük volna ugyanazt teljesíteni, és ezért mindent megtettünk.
Az életed különböző szakaszaiban mindig ott volt neked a sport. Végiggondoltad már, mi mindenen segített át?
A sport mindenre jó! Ha boldog vagyok, futni megyek, ha szomorú vagyok, futni megyek, ha ideges vagyok, akkor is futni megyek. Ha boldog vagyok, akkor az örömfutás. Ha szomorú vagyok, akkor mindenképpen jobb kedvre derít, ha pedig ideges vagyok, akkor megnyugtat. Mindenkinek azt javaslom, hogy próbálják ki – ha nehezebb időszakuk is van –, hogy elmennek sportolni, mert sokkal jobb lesz a testének, lelkének, mindennek.
Mindig is maximalista voltam, az iskolában éveken keresztül megkaptam a „jó tanuló, jó sportoló” díjakat, és emlékszem, amikor egy rossz jegyet kaptam, rossz hangulatban mentem edzeni, és ez a teljesítményemre is rányomta a bélyegét. Rájöttem, hogy ketté kell szednem a dolgokat, és az edzésen csak az edzésre koncentrálni, nem arra, hogy mi történt az iskolában.
Onnantól ha jól sikerült az edzés, akkor a hangulatom is jobb lett, és a rossz jegyet is pozitívabban láttam kicsit, mert rögtön tudtam rá megoldást keresni. Tizenkilenc éves voltam, amikor először barátom lett, a magánéletet és a sportot is külön kezeltem, mert edzeni kellett, senkit sem érdekelt, hogy éppen szakítottam vagy nem. A modellkedéssel kezdett kicsit elkalandozni az agyam, és abban az időszakban el kellett döntenem, hogy élsportoló vagyok és versenyzek, vagy modellkedem.
Aztán a karrieredbe is visszatért – és külső szemlélőként úgy tűnik –, hogy most a hobbid egyben a munkád is. Érzed azt, hogy a sport szeretete miatt ajtók nyíltak ki előtted?
Azt mindig is tudtam, hogy sosem szeretnék a sportban dolgozni. De ha visszagondolok arra, hogyan jutottam be a tévébe, azt köszönhetem mind a szépségiparnak, mert szépségkirálynő lettem, de mellette nagyon kellett az, hogy sportoló legyek, hiszen az Exatlon Hungary-bajnokok csapatában jelentem meg, amihez nyilván a sportmúltam kellett elsősorban. Az csak egy jó geg volt, hogy nézzük meg, hogyan teljesít a szépségkirálynő a sárban a világ másik felén.
Nagyon szeretek sportos műsorokban szerepelni, vagy ahol a teljesítmény a lényeg. Számomra ez a téma fontos, mert felnézek a sportolókra, felnézek az olyan emberi teljesítményekre, amikre más azt mondaná, hogy lehetetlen, de ők megcsinálják, és bebizonyítják, hogy lehetséges, csak tényleg akaraterő és kitartás kell hozzá.
Pontosan tudod, hogy egy ilyen teljesítményhez mennyit kell készülni, milyen áldozatokat kell hozni. Emiatt más nézőpontot is tudsz hozni például majd a Hell Boxing Kings műsorban?
Bár nem a boksz sportágból jövök, tudom, milyen versenyen nyerni, milyen veszíteni. Átérzem, ha valaki egy vesztes meccs után nem szeretne nyilatkozni, mert pontosan tudom, hogy olyankor az ember éppen átgondolja azt, hogy hetekig, hónapokig, évekig küzdött valamiért, és az nem sikerült.
Ez egy kudarc, és persze az igaz, hogy senki nem veheti el tőled, hogy te erre felkészültél, de abban a pillanatban semmi nem vigasztalja a sportolót, mert mi tudjuk, hogy ebben mennyi munka, lemondás volt. Azt gondolom, hogy át tudom majd érezni a helyzeteket, és együtt tudok örülni a győztesekkel is, mert annyira jó érzés, amikor az ember megkapja a jutalmat a munkájáért.
Alapvetően gyűlölöm az igazságtalanságot, és persze vannak pontozásos, szubjektív versenyek, de a sportban, egy maratonon az nyer, aki először szakítja át a célszalagot, az úszásban az, aki először érinti meg a medence falát.
A sport egyik szépsége, hogy látod magadon a fejlődést, egyre jobb vagy, de eljön az idő, a testünk megváltozik, kevesebbet bírunk. Mennyire nehéz ezt mentálisan feldolgoznia a sportolóknak?
Gyerekként én is ugráltam a szaltókat, meg kéz nélküli cigánykerekeket, pattogtam jobbra-balra. Egy bokaszalag-szakadásnál ért véget a karrierem, fekvőgipsz, járógipsz, gyógytorna, hosszú gyógyulás. Utána az emberben benne van a félsz, a jelenlegi életvitelemmel el sem tudom képzelni, hogy hónapokig ne vezethessek vagy ne vehessek fel magas sarkút.
El kellett fogadnom, hiába, hogy fizikai adottságaimmal meg tudnék ugrani egy Rundel-flicket, inkább már nem futok neki, mert benne van a pakliban, hogy lesérülök. A futásnál is előfordul, hogy egyszercsak megfájdul a térdem olyantól, amitől egy évvel ezelőtt nem. Táplálékkiegészítőkkel, étrenddel azért lehet ezen segíteni, lehet lassítani a folyamatot, de ezt tényleg fejben lehet csak eldönteni, hogy volt az az időszak, amikor mindent lehetett és semmi sem fájt, de sajnos nem lehet visszafordítani ezt az időt.
Figyeljünk oda az alvásra, táplálkozásra, sportra, tegyünk meg mindent azért, hogy egészségesek maradjunk, vigyázzunk az izomzatunkra, az ízületekre! Tegyünk meg mindent, hogy később ne legyenek fájdalmaink, mert ezzel bár megállítani nem, de kitolni lehet az időt, és már az is nagyon jó.
Fotó: Zsólyomi Norbert, Stylist: Csillag Szilvia, Smink: HeizerAnita, Haj: Szanyi Zsuzsa
