Eke Angéla: „Nagy és félelmetesnek tűnő lépéseket épp úgy kell meglépni, mint az átlagosakat”
Eke Angélát sokszor emlegetik underground dívaként – összetéveszthetetlen, egyedi és üde színfoltja a hazai színházi életnek. Néhány héttel ezelőtti Instagram-posztja arról, hogy egy év szünetet tart színészi pályáján, sokakat megdöbbentett.
Ezeket láttad már?
Furcsa ez a beszélgetés. Írás közben is hatalmas hatással van rám, bizonyos részeknél szinte fullasztóan őszinte. Eke Angélához hasonlóan talán sokunknak szüksége lenne egy egyéves szünetre, de legtöbbször a bátorság hiányzik, hogy lépjünk. Erről is beszélgettünk a Junior Prima-díjas színésznővel.
Végzős év, színműs büfé. Akkoriban, ha a 2020-as évekre gondoltál, milyen vízió volt a fejedben?
Státusban ott szerettem volna lenni, ahol most vagyok. Megtalálni a helyemet, a közegemet, az embereket, akikkel tudok együtt alkotni, akikre hatással lehetek. Nem vágytam a kötött életformára, azt éreztem, hogy az én lelkületemnek, habitusomnak nem lenne komfortos, korlátozna, miközben mára egyre nehezebben bírom a rendszertelenséget. Anyukám mindig azt mondta, hogy olyat csináljak majd, ami boldoggá tesz. Lehet az bármi.
Lényegében az én kulturális örökségem ez volt. Mindig szabadon, szívvel. Megbetegszem, ha egy olyan próbafolyamatom van, amiben nem igazi, rossz energiák működnek. Ezzel nem azt mondom, hogy mindig minden legyen szép és vidám, hanem azt, hogy nekem nagyon erősen jelez a szervezetem, ha valamin változtatnom kellene, csak eddig ritkán vettem róla tudomást.
A színmű büféjében még nem tudhattam, mi tesz szakmailag boldoggá, csak arra vágytam, hogy egyszer majd hatással legyek másokra. Most viszont már tudom, hogy jó helyen vagyok, csoportos alkotói, önálló színházi műhelyben és a nagyközönség előtt is megtaláltam a helyem az elmúlt tíz kőkemény évben. Színház, egyéni projektek, film, tévé, szinkron – rengeteg minden lett. Miközben az online térben való tartalmak készítése is egy önálló tevékenységi körré vált az életemben. Sok munkahely párhuzamosan egy életbe zsúfolódva.
Ezalatt az idő alatt egy nagyon erős marketingszakember lettél. Ha csak a rendhagyó vizsgaelőadásodat nézzük, vagy hogy megalkottad „a felnőtt bábszínház szexi” szlogent, és eljutottál tavaly egy olyan alvószínházi előadásig, ami talán senki másnak nincs a világon. Az, hogy így építed magad kifelé is, az egyfajta marketingtevékenység. Tudatos, vagy a művészeted részeként születtek ezek a fogalmak, kifejezések, formák?
Picit zavarba ejtő, amit mondasz. Rossz matekos és szívből működő művész vagyok, de akkor ezek szerint ez egy működő kombó. Minden, ami kijött belőlem, az művészetileg és – utólag – költségvetésileg is értelmezhető produktum. De a művészet nem lehet üzlet szerintem, nem is cél, inkább jó, ha nem mínuszos mifelénk. Nagyon nehéz művészeti területen olyan dolgot csinálni, ami széles körben látható és érzékelhető – szerintem te is erre gondolsz.
És beazonosítható. Ez fontos.
Hogy ez hogyan van tálalva, az lehet egy marketinges technika. De azt sosem tanultam, inkább önazonosságnak nevezném. Amiben hiteles vagyok, ami kerek egész, tisztán emberi érzelmek motiválják, csak az fog működni, nincs titok. Egy marketingszakembernek a nagy semmit is úgy kell tudnia eladni, mintha az varázsszer lenne. Egy ideig talán sikerül, de hosszú távon elbukik.
Művészetben, színházban sem lehet hazudni. A zenében is ez van. Nem a patikamérlegen kimért dolgok működnek, hanem azok, amik kiszakadnak belőled. A már említett alvószínház „kiömlött” belőlem, majd később kizúmoltam belőle, darabjaira szedtem, és aztán tudtam kielemezni. Utólag már prezentációt tudnék csinálni a folyamatról, de alkotás közben ez nincs a fejemben. Egyszerűen mintha rázna az áram egy darabig.
Ha egy nagy semmi lenne a kezedben, te azzal is tudnál olyat csinálni, ami aztán értékké, színházzá válik.
Köszönöm. Ezt bóknak veszem.
Az, hogy te papíron bábszínész vagy, mennyire formálta a színészetedet?
A színház műfaja ma már nagyon átjárható, bármelyik felnőtt prózai előadásban megjelenhetnek stilizált, alternatív megoldások. Nekem ez akkor egy újdonságot adott, formálta a művészetről való gondolkodásomat. A bábszínház kezdetben hatalmas szabadságot jelentett nekem, ezért is születhetett meg a Nylon Group.
A tradicionális bábszínházat mélyen elismertem, de akkor maibb dolgokra vágytam. A bábszínház emberileg is formált, ott nem lehet csak az egó jelen. Szerintem én eleve egy alázatos ember vagyok, és azzal, hogy az egyetemen bábbal is foglalkozhattam, ez még inkább mélyülni tudott.
Nagyon sokan megfeledkeznek arról, hogy nem csak valami vagy egy másik valaki felé lehetünk alázatosak, hanem saját magunkkal szemben is. Amit pár hete posztoltál, hogy egy év szünetet tartasz a színészi pályádon, nekem valami hasonló dolognak tűnik. Mesélsz erről egy kicsit?
Ez az életem egyik legmeghatározóbb fordulata lesz mindig is. Ebben a világban úgy élünk, hogy az az elv, ha kimaradsz, akkor lemaradsz, elfelejtenek, százan állnak sorban a helyedre, plusz nőként ketyeg egy óra, és majd a lehetőségek beszűkülnek – arra jöttem rá, hogy ezek társadalmi nyomasztások, és a saját életemet én szeretném irányítani. Eddig sem kikövezett úton haladtam.
De közben vágytam a felkérésekre – amiket megkaptam –, olyan a teherbírásom, mint egy robotnak, annyit dolgoztam, mint egy gép és mindenkinek próbáltam megfelelni. Ezzel viszont magammal egyre kevesebb kapcsolatom lett. Nem a terheket nem bírom, hanem az életet hiányolom. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy akkor gondolkodunk el azon, hogy változtatni kellene, amikor már visznek mentővel a kórházba. Így szocializálódtunk: „nem baj, bírjuk.” Akárkivel beszélek, a kezdeti szia és hogy vagy, majd öt perc beszélgetés után oda jutunk, hogy nincs időnk egymásra, magunkra, a saját életünkre.
Mindenkinek meg akarunk felelni, és azt érezzük, meg kell felelni. Színészként nincs -tól és -ig időpont, amikor a munkával foglalkozunk. Hol ér véget a színész, hol kezdődik az ember? Hol kezdődik az ember, hol ér véget a színész? Úgy érzem, hogy most szeretnék emberi minőségemben fejlődni, munkát fektetni önmagamba.
Önismeretbe, új dolgokba... Időként eljön az életünkben egy ciklikus változás. Azt érzem, hogy most ez az egyéves szünet a legtöbb, amit megtehetek a környezetemért és önmagamért. Úgy hiszem, ha ebbe az időbe belefektetem a tervezett önismereti munkát, akkor egy inspirációval teli ember és művész tér vissza a közegbe.
Gelencsér Timi: „Felnézek az olyan emberi teljesítményekre, amikre más azt mondaná, hogy lehetetlen”
Mennyire volt nehéz meghozni ezt a döntést?
Évekig fel sem fogtam, hogy változásban vagyok, csak túlterheltséget éreztem, de a környezetemben szinte mindenki, ezért normálisnak hazudtam ezt az állapotot. Elkezdtek az életemből kiveszni az örömteli, könnyed dolgok. Amik csak úgy vannak. Leülni a barátaimmal beszélgetni és meginni egy teát.
Azt éreztem, hogy sokan kapcsolódni szeretnének velem, de ezek nem valódi kapcsolódások voltak, ezért később riasztottak is. Elkezdtem szorongani a közösségi médiától, pedig azt gondoltam, hogy rám nincs hatással. Elkezdett hiányozni a csend, és azt éreztem, hogy szívesen lennék láthatatlan. Először csak viccből emlegettem, hogy egy évre el kellene mennem valahova. Addig-addig mondogattam, amíg be nem láttam, hogy ennek lehet alapja. Lassíthattam volna vagy vállalhattam volna kevesebbet, de nekem az nem ment, úgy gondoltam, mindent vagy semmit.
Azt éreztem, hogy ez lehetetlen: nem lehet otthagyni több színházat, nyolc futó előadást, a társulatomat. A bűntudat, a cserbenhagyás érzése uralta az idegrendszeremet nagyon sokáig. Aztán eljutottam odáig, hogy nem hazudhatok tovább magamnak. Mind a két színházamban maximális elfogadással találkoztam. Ez nagyon megható, miközben olyan világot élünk, ahol csak a számok és a teljesítés számítanak. Ők mégis támogattak a döntésemben, nagyon hálás vagyok értük. A Trojka Színházi Társulás idei évadának fotóit én készítettem a társulatról, szép szimbólum, hogy ott vagyok a képeken, csak nem látszom.
A kommentek alapján a legtöbben bátornak tartják ezt a lépést. Volt olyan, aki szemből szembe megkérdezte tőled, hogy „Angéla, megőrültél?!”?
Senki. Mindenkinek az az első reakciója, hogy „jaj, de jó, én is megcsinálnám, de nem tehetem”. Én meg azt mondom, hogy ki más teheti meg, ha nem te? Nagy és félelmetesnek tűnő lépéseket épp úgy kell meglépni, mint az átlagosakat. Egy júniusi napon sétálva mentem haza, és mire átértem az Erzsébet hídon, eldöntöttem, hogy kihagyok egy évet.
Elugrottam a szakadék széléről. Még zuhanok, nem tudom, hogyan érek földet. De azt tudom, hogy az önismereti időszak, ami vár rám, megspórolhatatlan az életem hátralevő részére. Ha nem ismerjük a saját valós igényeinket, nem tudjuk képviselni azokat. Most érzem, mennyire hiányzott, hogy magamat válasszam.
A párodra, Balázsra milyen hatással van az utóbbi pár hét?
Holnap elmegy tíz napra egy kolostorba csendben maradni. Nem én mondtam neki, magától találta ki. Olyan csodálatos, hogy ennyire egy nyelvet beszélünk.
Azért ez egy érdekes helyzet neked is, egyedül és színház nélkül leszel tíz napot.
Nem teljesen. Lehet, hogy nevetni fogsz, de én meg addig elmegyek egy vidéki alkotóházba. Én is a csendre vágyom, arra, hogy minél többet találkozzam magammal. Úgy briefltem magamnak ezt az évet, hogy mesterségesen nem zárok el csapokat, de erőltetni sem fogom, hogy bármi kijöjjön.
Most elvonulok egy számomra nagyon inspiratív közegbe. Szeretném megvizsgálni magamban, hogy ennek az egy évnek lehet-e vajon művészi megnyilvánulása? Legyen-e alkotói lenyomata? Egy intenzív terápiában is benne vagyok, és rengeteg tervem van arra, milyen formákban szeretnék találkozni önmagammal.
Ez a szünet akkor is kivitelezhető lenne, ha nem lenne közösségimédia-tevékenységed, amiből azért csurran-cseppen valami a számládra?
A szünet az életem elemi részére, a színházra vonatkozik, vállalva a szakmai és anyagi kockázatot. A közösségimédia-tevékenységemből fakadó bevételre tudok támaszkodni, ami alkalmi, tehát ha nem lesz, akkor nem leszek rest kétkezi munkát vagy civil állást vállalni. Nem az anyagi javak vonzanak, hanem az emberiek.
Álmodtál színházzal, mióta nem álltál színpadon?
De jó kérdés. Nem…
Emlékszel egyébként az álmaidra?
Persze. A próbaidőszakok alatt sokszor tovább álmodom a próbákat. Ha úgy fekszem le, hogy szöveget tanulok, akkor éjjel visszajön, mint egy mantra. Volt egy időszak nemrég, amikor minden nap rémálmom volt. Most úgy érzem, mintha valami jég elkezdett volna olvadni, kezd kitisztulni a tudatom. Nem mondom, hogy ami előtte volt, az jó vagy rossz, de most valami más jön. Valami más, amire nagyon vágyom.
Fotó: Zsólyomi Norbert, Stylist: Csillag Szilvia, Smink: Kassai Fibi, Haj: Kozma Norbert
Az utánzás pszichológiája: ezért imitáljuk a kedvenc filmhőseink karakterét a szakértő szerint