Vegyünk példát Izlandról: Egy ország, ahol a nők egyenjogúak

A nemi diszkrimináció elleni tiltakozásnak ezt a formáját először Izlandon alkalmazták a nők. 1975-ben, egészen pontosan október 24-én a szigetország nő nemű lakossága úgy döntött, hogy megmutatja, hogy milyen lenne egy ország élete nők nélkül. A csaknem egy évnyi szervezés eredménye az lett, hogy a valamivel több mint 300 ezer lakosú Izlandon a nők legalább 90%-a ezen a napon nem vette fel a munkát. Volt olyan újság, ami nem jelent meg, elmaradtak színházi előadások, gyárak, üzemek szüntették be a termelést és az iskolákban csak limitált felügyelet mellett vigyáztak a gyerekekre. A nők nélküli nap elsődleges üzenete az volt, hogy a társadalom ismerje el a női munkát, ismerje el annak értékét. Ekkoriban ugyanis a nők még 60%-át sem keresték meg annak, amit a hozzájuk hasonló munkát végző férfiak vihettek haza. A helyzet azóta sokat változott.

Az izlandi kormány idén bejelentette, hogy legkésőbb 2020-ig teljesen el fogják törölni a nemi és minden más diszkrimináció lehetőségét a munkaadók részéről a bérezés tekintetében. Ezután nem lehet Izlandon ugyanazért a munkáért kevesebb fizetni egy nőnek, mint egy férfinak. Sőt, a kormányzat még ennél is többre szeretne vállalkozni, és a közigazgatásban, a parlamentben szeretné növelni a nők arányát.

Milyen ma nőként élni Izlandon?
Nagyon jó érzés. Ha csak a felszínt nézed, akkor is is látni fogod, hogy az izlandi élet sokféle módon egyenjogú. Mind a nők, mind a férfiak tanulnak, benne vannak a nemzeti válogatottakban, a gyerekszülési szabadság is százszázalékban az anya és apa között oszlik el: három hónapot kap az anya, három hónapot az apa, és együtt, anya és apa is kapnak plusz három hónapot. Így ez összesen kilenc hónap babaszabadság. Persze vannak még megoldandó problémáink, mint az áldozathibáztatás, a nők megbélyegzése, a nők 14 százalékkal alacsonyabb bére. De az izlandi nők mindig erősek voltak és függetlenek. Azt hiszem, ez a génjeinkben van. Régen a nők hónapokig egyedül voltak otthon, amikor a férfiak elmentek halászni. Egyedül vinni a háztartást, egyedüli "kenyéradónak" lenni megerősíti a nőket. Ez azt jelenti, nem félünk kimondani amit gondolunk, nem félünk feministaként élni. A mi véleméynünk egyenlő a férfiakéval.

Már hagyomány, hogy nők generációi együtt vonulnak a nőkért. Mit tanított neked az édesanyád és nagymamád? Te mit tanítasz a gyermekeidnek?
Ahogy említettem, nem félünk kimondani, amit gondolunk, és ezt tanítjuk a fiatalabb generációknak is. Két éve, amikor a női szavazójog elnyerésének százéves évfordulója volt, megpróbáltam elmagyarázni az akkor hét éves lányomnak, miért is ünneplünk most. Nehéz volt megértetni vele, miért nem ugyanakkor kaptuk meg a szavazati jogunkat, amikor a férfiak. Ez egy nagyon jó dolog, hogy a fiatalabb generációk azt gondolják, hogy a nemek közötti bérszakadék érthetetlen, nevetséges. Mégsem vehetünk minden jogot garantáltnak, vigyznunk kell rá, meg kell őríznünk. Meg kell mutassuk nekik a bátor nőket, akik azért harcoltak, hogy olyan jogaink legyenek ma, mint amilyenek vannak.

Szerinted miért jár annyival alőrébb Izland a női egyenjugúságban?

Szerintem az erős nők miatt. Vigdís Finnbogadóttir 1980 és 1996 között volt az elnökünk. Ő az első demokratikusan megválasztott női elnök. Olyan szerencsés vagyok, hogy megadatott nekem egy ilyen erős, női példakép. A mai izlandi parlament nem áll messze a teljes egyensúlytól a nemi összetétel tekintetében, de mondjuk még mindig több férfi vezető van az üzleti világban, amit a férfiak uralnak.

Mi történik, ha egy nő egy tipikusan férfiak által uralt területen próbál karriert építeni, mondjuk a bankszakmában, a politikában?

Az attól függ. A sztereotípia az, hogyha egy nő egy férfias szakmában akar boldogulni, egyre inkább elférfiasodik, ez a közhely itt is áll, ahogy más országokban. Még mindig ott van fölöttünk az üvegplafon, amit át kellene törnünk. Szerencsére egyre több nő van nálunk az üzleti szférában és a politikában is, akik magas pozíciót töltenek be.

Mik az emlékezetes napok az izlandi női egyenjogúságban?
1915-ben megkapták a nők a szavazati jogot. 1975-ben a női lakosság 90 százaléka tüntetett az utcákon az egyenlő bérezésért. 1980-ban Vigdís Finnbogadóttir lett az első elnöknő. 2017ben, reményeink szerint a parlament elé került egyenlő bérezési törvényt elfogadják, így a törvény szerint egyenlő fizetést kell kapjanak a nők és a férfiak.

Szerinted mit tehetünk, hogy felgyorsítsuk a világban azt a folyamatot, ami egyenlő jogokhoz, egyenlő fizetéshez segti a nőket?
Oktatás, oktatás, oktatás! Sose hagyd abba a küzdelmet a jogaidért, még nem állunk készen, nem értük el az egyenlőséget. Használd a rendelkezésedre álló felületeket arra, hogy a többi nőt is erre bíztasd. Álljunk ki egymásért, határokon túl!

Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR novemberi számában jelent meg.