Ismerd meg Török Enikőt, a tehetséges és gyönyörű breaktáncost

2019. szeptember 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az idei ősz csupa izgalmas programot rejt. Ezen a hétvégén, azaz szeptember 13-a és 15-e között a világon elsőként Magyarországon, Budapesten rendezik meg World Urban Games-t (WUG). Az Utcai Sportok Világjátéka keretében a BMX freestyle, az inline, a parkour, a breaktánc, a 3x3-as korsárlabda és a repülő korong freestyle élmezőnye, köztük olyan világbajnok klasszisok mérik össze tudásukat Budapesten, akik a tokiói olimpián is indulnak majd. Exkluzív interjúnkban az egyik versenyzővel a vagány breaktáncossal Török Enikővel beszélgettünk.

Mikor és hogyan bűvölt el a breaktánc világa?
Négyéves koromban kezdtem el showtáncolni, 9 éves voltam, amikor a Jászai Mari téren elbűvölt a breaktánc világa. Kezdetben ott sajátítottam el az alapokat, majd a mostani csapatomhoz a szolnokiakhoz kerültem és azóta velük edzek.

Mire vagy az eddig pályád alatt a legbüszkébb?
Sikerült kijutnom a 2018-as ifjúsági olimpiára Buenos Airesbe, ez volt az eddigi pályafutásom legnagyobb elért eredménye. Ezt nagyban köszönhetem a csapatomnak illetve az edzőmnek, akik mindenben támogatnak.

Mennyire könnyű vagy nehéz nőként bizonyítani? Könnyen elfogadnak a férfi társaid?
Vannak versenyek, külön nőknek férfiaknak, így mindkét nem tud érvényesülni. Megvan a férfiaknak és a nőknek előnyük, nem érzem hátrányban magam. A férfiak az erőfókuszú elemekben jobbak, a nők viszont a hajlékonyságban aratnak sikereket. Nem érezzük hátrányban magunkat, remekül kiegészítjük egymást.

Hogyan érhetsz el sikereket ebben a műfajban? Mire van szükség még a tehetség mellett?
Bizonyos lemondásokkal jár, ami valójában nem is tűnik annak, ha az életed része. Kitartás, alázat is kell hozzá, a legnagyobb mozgatórugója pedig a tánc iránti szeretet. Ez mindennek az alapja.

Milyen érzésekkel vágsz neki a World Urban Games-nek?
Nagyon izgatott vagyok, várom, hogy végre találkozhassak a külföldi tehetséges táncosokkal, sportolókkal. Büszke vagyok rá, hogy versenyezhetek velük.

A WUG egy olyan sokrétű, színes sport- és zenei fesztivál, amely magában foglalja az utcai sportokat, többek között olyan sportágakat, amelyek már felkerültek, vagy várható, hogy felkerülnek a soron következő olimpiák programjára. A szeptember 13-15. között zajló ingyenes eseményen a versenysportok mellett bemutatósportok, zenei fellépők és további programok is színesítik a rendezvényt. Olvass még többet az eseményről a wugbudapest.sport oldalon!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Hatalmas botrány! Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg kollégáját, a Velünk véget ér sztárját

Hatalmas botrány! Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg kollégáját, a Velünk véget ér sztárját

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)