Az 5 legnagyobb szépségbakim
Nyolc éves koromtól érdekel élénken a szépségápolás. Akkor úgy kentem ki magamat anyukám harminc színt számláló sminkpalettájának összes árnyalatával, hogy majdnem súrolókefével kellett levakarni rólam. Egy dolog nem változott ez idő alatt: hajlamom arra, hogy ordas nagy bakikat kövessek el. A kedvenceim alább következnek.
Ezeket láttad már?
Ice, Ice, Baby
1991. Egy görögországi nyaralásra készült a család, én pedig – máig tisztázatlan motivációktól vezérelve – elhatároztam, hogy ollóval(?!) megrövidítem(?!) a szemöldökömet. Nem tudom, miért tettem, nem tudom, mire számítottam. A végeredmény azonban az lett, hogy az egyik szemöldökömből egy jelentősebb darabot kivágtam középről.
Kicsit sírtam és bepakoltam a bőröndbe egy szemceruzát is, de azt a nyaralás alatt a víz minduntalan lemosta, úgyhogy jobbára úgy néztem ki, mint egy rapsztár. Mindig Vanilla Ice jut magamról eszembe. Mert sajnos vannak fotók is.
A padlizsán ezer árnyalata
Egy alkoholista punk csaj annyira inspirált a Szigeten 17 éves koromban, hogy elhatároztam: én is pirosra festetem a hajam. Vettem hajfestéket, és elmentem a fodrászhoz. Aki közölte velem, hogy ahhoz, hogy az én sötét barna hajam piros legyen, először ki kell szőkíteni. Ettől megijedtem, és végül hagytam, hogy csak úgy rákenje a barnára a pirosat, lesz, ami lesz. Hát, lett is. A padlizsánnak egy egészen groteszk árnyalata, ami barnára sült bőrömmel még különösebben mutatott. Mit tesz isten, megint családi nyaralás előtt álltunk. Öt évvel később láttam a nyaralási videót, ami mélyen meghatott. Ott ültem családom körében, úgy néztem ki, mint egy elmebeteg bohóc, és senki egy rossz szót nem szólt rám. Ez a szeretet!
David Lynch előtt tisztelgek – hajfestés 2.0
Mindig is imádtam a Veszett a világ című filmet, a kígyóbőr jakóval, meg minden, de ha már hasonlítani szerettem volna az egyik szereplőre, az inkább a szőke és nyurga Lula lett volna. A sorsnak azonban más tervei voltak. Az úgy kezdődött, hogy a nővérem hozott Amerikából egy melírozó szettet: szőke festéket és egy lyukacsos sapkát, amit föl kellett tenni, kihúzkodni a hajfürtöket alóla, és befesteni őket. Így jött volna létre a szőke melír. Én viszont úgy határoztam, hogy mivel rövid a hajam, az egész festéket rákenem, sapka nélkül, és szép szőke leszek. Mekkora buli, nem?! A művelet végeztével törölközőt tekertem a fejemre, hogy még jobban üssön a festék, és egy könyvvel elhelyezkedtem a kanapén, várva, hogy leteljen a húsz perces hatóidő. Anyukám másfél óra múlva ébresztett.
Szemből úgy néztem ki, mint Isabella Rosselini a Veszett a világban (mínusz Isabella még a legótvarabb kinézetű karakteren is átütő sugárzó szépsége), aki ébenfekete hajára úgy húzott egy rémes, szőke parókát, hogy eredeti hajszíne több centire kilógott. Oldalról viszont a világos barnától a vörösön át a fehér szőkéig minden voltam. Egészen eredeti volt. Másnap fölhúztam egy sapkát, és lementem a boltba barna hajfestékért. End of story.
Magad uram
Erről nagyon sokáig még a barátaimnak sem meséltem, nem hogy nagy nyilvánosság előtt. Ki akar azzal menőzni, hogy még húszévesen sem volt egy IQ bajnok?! Megint nyaralás előtt vagyunk. (Ez nálam egy rendkívül érzékeny időszak a ballépéseket illetően). Vasárnap este. Belenézek a tükörbe, és megrettenek. Néhány finom, szőkés, de látványos szőrszálacskát veszek észre az ajkam fölött, Úristen. Ezeknek menniük kell. Gyorsan, tűzoltásszerűen kell cselekedni. Otthon persze nincs gyanta. Gondolkodtam kicsit. Az ötlet: cukorszirup! Ragad, keményedik, terveim szerint pont úgy fog viselkedni, mint a gyanta. Ez egyébként igaz. Leszedte a szőrszálakat. Ugyan Horvátországban aztán másodfokú égési sérülésekkel az ajkaim fölött tündököltem. És akkor mi van?!
Angelina Jolie után szabadon
Ezt a sztorit még most is nehéz röhögés nélkül leírni. Randira készültem, és a lehető legcsábosabb ajkakkal akartam elcsavarni a fejét a srácnak. Egy akkora ötletem született, hogy teljesen le voltam döbbenve, mennyire kreatív vagyok. Az ötlet a csili volt. Szépen ketté törtem egy kis darabkát úgy, hogy a magjai is hozzáférhetőek legyenek, majd bekenegettem vele az ajkaimat. 2-3 perc múlva izgalmasan dúsak és pirosak lettek. Ez igen! – gondoltam. A következő fél órára csak halványan emlékszem.
Azt tudom, hogy ömlenek a könnyeim és a tükörben Geronazzo Máriát látom, aztán elbotorkálok a hűtőig, majd hisztérikusan verem a konyhapulthoz a jégkocka tartót, hogy kiessen belőle az a nyomorult jég, végül félájult állapotban öt jégkockát olvasztok el forró ajkaimon. A randiról húsz percet késtem.
