Rendhagyó Gardróbnaplóval jelentkezik a Süel tervezője ezen a héten

2018. június 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Csillag Zsuzsi, a Süel csipkevilágának tervezője és a márka menedzsere komfortzónán kívüli hétre invitált minket, és a Glamour stylistjának a segítségével felforgatta színes ruhatárát. Az ötlet pár hete jött, amikor kedvenc jógaközpontom komfortzónán kívüli hetet tartott. Amellett, hogy furcsa és kíhívást jelentő órákkal tarkították a hetet, három fogadalmat kellett tennünk. Az én trióm alapvetően a pörgős munkámhoz kapcsolódott, így megfogadtam, hogy nem eszem menet közben, reggel nem nyúlok egyből a telefonom után, nem frissítek rá az éjszaka érkező e-mailekre, kizárólag a reggeli kávé vagy tea után nézhetek meg bármit online és este 21:00 után nem dolgozom semmit. Könnyűnek tűnhet...

Továbbgondolva a dolgot rájöttem, hogy bár rengeteg csodás ruha van a szekrényemben, ezeknek csak töredékét viselem, illetve azokat is mindig ugyanolyan kombinációkban. Hiszen reggel gyorsan akarok elkészülni, így a már jól bevált, általában "tone-on- tone" szetteket preferálom, amelyekkel sosem nyúlhatok mellé. Mivel a ruháim nagy részét én terveztem, nem meglepő, hogy nehezen tudtam máshogy elképzelni őket, mint ahogy eredetileg megálmodtam. Emiatt kis segítséget kértem Wanda személyében, akivel megbeszéltük, hogy csak olyan összeállításokat veszek fel ezen a héten, amelyek ugyan jól állnak, mégsem nyitok feléjük soha. Így jött a rengeteg magas sarkú, az izgalmas kiegészítők tömege és a colour blocking. Nem valószínű, hogy a kihívás után minden pont így fogok öltözni, de arra tökéletes, hogy inspiráljon, új szemszögből mutassa meg nekem a márkámat. Hogy várhatnám el a vásárlóimtól, hogy legyenk szuper kreatívak, ha jómagam mindig ugyanazokhoz a szettekhez nyúlok?

Íme Zsuzsi mai szettje:

Indulok dolgozni, természetesen gyalog, egy nagy "bögre" kávéval. Szeretem ezt a pisztácia ruhát, de általában csak színben harmonizáló pisztácia vagy maximum drapp, fehér, arany kiegészítőkkel hordom. Az extrém kalap, napszemüveg és brutális okker táska egy teljesen komfortzónán kívüli világba repített. De valahogy tetszett. Nagyon kis bohém összeállítás lett, amit még egy magastalpú szandállal is megkoronáztunk.

Ruha: Süel
Kalap Stylist sajátja
Napszemüveg I'AM
Táska ZARA
Cipő ZARA



Fotó: Gregus Máté
Smink: Deák Veronika
Styling: Huszlicska Wanda

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)