Állandó szépségmérgezésben szenvedünk, és még csak észre sem vesszük
Amikor a testünk kerül szóba, a leggyakrabban azzal foglalkozunk, amit látunk. De mi lenne, ha valóban fel tudnánk fedezni a testünket – és ezáltal sokkal jobban is éreznénk magunkat benne – egy olyan érzékünk segítségével, amelyről nem is tudjuk, hogy a birtokában vagyunk? Hadd segítsünk!
Ezeket láttad már?
Mennyire vagyunk testtudatosak? Van egy szuper horrorfilm, az Ismeretlen hívás 1979-ből (aminek 2006-ban elkészítették a remake-jét is, de az eredeti szerintem jobb). Ebben egy bébiszitter lányt zaklat telefonon egy férfi. Egyre gyakrabban hívja, egyre türelmetlenebbül kérdezgeti, hogy megnézte-e a gyerekeket. Miért nem nézte meg a gyerekeket?! A lány értesíti a rendőrséget, akik kisvártatva visszahívják. Ellenőriztük a számot, mondja a rendőr: a hívások a házon belülről érkeznek.
Halló, itt a tested beszél!
Egy kedves ismerősömnek nemrég válságba került a házassága. A szemhéja megduzzadt, ezenkívül szemrángás gyötörte. A szemhéját koffeines pakolással kezelte, a szemrángással viszont nem törődött. A testünk a házunk, az egyetlen dolog, amit életünkben valóban birtokolunk. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk nem foglalkozni ennek a háznak a meghibásodásaival, az általa küldött jelzéseket külső okoknak tulajdonítjuk, és nem igazán figyelünk oda, mit kellene megoldanunk odabenn. Kevesebbet szeretkezünk, mint valaha. Egyre rosszabbul alszunk. Egyre több krónikus betegséggel küzdünk, a stressz központi idegrendszerünket tépázza, a kiégés pedig olyan gyakori jelenség lett, hogy nemrég szabályos tünetcsoportként definiálták.
Ez szörnyen lehangolóan hangzik – és az is. Amikor a testünkről beszélünk, leginkább ma is a külsőnkre helyezzük a hangsúlyt: hogy mennyire elégedetlenek vagyunk vele. Még akkor is, ha a felmérések szerint az utóbbi években javult a nők önmagukról alkotott képe. Persze itt is csak a formákról van szó – ritkábban esik szó a „tartalomról”. Pedig minél kevesebb a kapcsolatunk a bensőkkel, annál kevésbé tetszünk magunknak, és annál hajlamosabbak leszünk például az evési zavarokra is.
Ez az összefüggés mindig is létezett, de mostanában mintha többet foglalkoznánk vele, ami jó. Egyre gyakrabban halljuk szakmai körökben az interoceptív testtudatosság kifejezést is. Szép, igaz? De korántsem olyan ijesztő, mint amilyennek hangzik! Az interoceptív belsőt jelent, a kifejezés pedig arra utal, hogy ismerjük fel a „rejtett” testjellemzőinket is. Az éhségünket, a fájdalmainkat, elfojtott vágyainkat, majd találjuk meg ezek külső megjelenési formáit. Ezzel a képességgel egyébként mindannyian rendelkezünk – de csak kevesen gyakoroljuk. Mostanában egyre több pszichológus, jógaoktató és táplálkozási vagy életmód-tanácsadó alkalmazza a módszert a belső stressz kezelésére. És van egy jó hírünk: nem is muszáj feltétlenül szakemberekhez szaladni, mert már kisebb életmódbeli változtatásokkal is nagyon sokat tehetsz a tested külső-belső harmóniájának megteremtéséért és javításáért. Hogy pontosan tudd, mi, és miért történik abban a bizonyos házban.
Szépségmérgezés
Az Instagram sokat tett azért, hogy elősegítse a „testpozitív” gondolkodást, de megvannak a maga veszélyei is. Nem biztos, hogy jó ugyanis, ha azt sugalljuk egy nőnek, hogy nonstop szeretnie kell a testét. Minél többet halljuk ezt, annál többet foglalkozunk a kinézetünkkel. Pedig a testünk szeretete nem előfeltétele annak, hogy tiszteljük a testünket. A testünk tisztelete tulajdonképpen a személyiségünk tisztelete. Minél több szép embert nézegetsz a különféle közösségi oldalakon, annál nagyobb az esélye, hogy rosszul kezded érezni magad, főleg, ha nem vagy magaddal tökéletesen elégedett (és hát ki az?). Ha úgy érzed, már zavar a túlcsorduló szépség, állj le azoknak a profiloknak a követésével, amelyeken folyton a szépség, a külső van a középpontban.
Ezzel párhuzamosan pedig ritkítsd az olyan posztokat, amelyekben saját magadról osztasz meg képet. Meglátod, egy idő után nem is fog hiányozni, hogy állandóan a saját pózolásodat lásd viszont a mobilod képernyőjén. A testpozitív szemléletmód mellett jó lenne azt is hangsúlyozni, hogy a személyiség sokkal fontosabb, mint a külső. Lehetséges, hogy valaki nem sok gondot fordít arra, hogy a lehető legcsinosabban fessen, és nem is törekszik arra, hogy úgy mutasson bikiniben, mint egy istennő, de odafigyel arra, hogy legalább havi egy könyvet elolvasson, emellett pedig rendszeresen adományoz jótékony célra. Pusztán a külsőnkkel nem fogunk előre jutni az életben, sem karrier, sem emberi kapcsolatok szempontjából. Ha ezt gondolod, akkor egy illúziónak vagy a rabja.
Ne rohanj ész nélkül!
A testmozgás, az edzés fontos, de egyáltalán nem mindegy, miért csinálod. Tényleg jobban érzed magad a másfél óra fitnesztől? Jót tesz az a húsz kilométer futás? Vagy talán csak azért csinálod, mert meg akarsz felelni a külvilág elvárásainak, esetleg mert hatékonyságmániás lévén mindig mindenből többet és jobban kell csinálod?
A mennyiség nem mindig csap át minőségbe. Könnyen lehet, hogy a testednek bizonyos esetekben nem intenzív mozgásra, hanem másfajta kényeztetésre van szüksége. Döntse el ő (mármint a testünk), hogy mi a jó neki! Van egy módszer, amely ennek szellemében született: a TRE, ami az angol Trauma Release Excercise (trauma-elengedő gyakorlat - a szerk.) rövidítése, és Dr. David Berceli találmánya. A lényeg, hogy a direkt erre a célra kifejlesztett gyakorlatok végzése közben szinte szó szerint lerázzuk, kiremegjük magunkról a feszültséget, elengedve a traumáinkat.
A TRE, amint az magyar leírásában is olvasható, egyszerű gyakorlatsor elvégzésével biztonságos módon aktivál egy természetes vibrálást, remegést, ami a testünk ösztönös válaszadási mechanizmusa. Ez oldja az izomfeszültséget, nyugtatja az idegrendszert és támogatja a testünket visszatérni egy kiegyensúlyozott állapotba.
Kicsit misztikusan hangzik? Pedig tényleg működik. Persze a jóga, a Pilates, sőt a futás is remek sport, a lényeg, hogy ne kényszerítsd a tested a mozgásra, hanem add meg neki, amire szüksége van. Már ez a szemléletmódváltás is csodákra képes, és segíthet megtalálni a számodra tökéletes testmozgást, amit mindig élvezettel fogsz végezni.
Már szex sem a régi?!
Egy friss brit kutatás szerint (ne nevess, nem minden brit kutatást azok a bizonyos „brit tudósok” végeznek!) a mai huszon- és harmincévesek kevesebbet szeretkeznek, mint a korábbi generációk. De vajon miért? Egy szakértő szerint pusztán arról van szó, hogy ma a lányok már bátrabban mondanak nemet a rossz szexre. Ugyanakkor viszont az orgazmusok száma nem csökken, sőt. Ez meg hogy lehet? Úgy, hogy ma már nem tabu az önkielégítés, és a mai lányok (meg a fiúk) sokkal tájékozottabbak, no, meg ügyesebbek ezen a téren, mint elődeik. Arról nem szólva, hogy – elsősorban az internetnek hála – mennyivel egyszerűbb ma beszerezni egy szexuális segédeszközt, például egy jó vibrátort.
