Miért nevezzük magunkat csúnyának? - A pszichológus válaszol
A szépségideálok az idők végezetéig fognak változni és talán sosem lesz olyan, hogy tökéletes, vagy ha igen, akkor az minden olyan dolgot kellene, hogy jelentsen, amitől egyediek vagyunk. A közösségi oldalak korában már egyre nehezebb nem hasonlítgatni magunkat másokhoz és keresni az okokat, hogy miért vagyunk kevésbé szépek, vagy miket változtatnánk a testünkön és hogyan lehetünk szebbek. A filterek, Photoshop és a szépészeti beavatkozások világában már nagyon nehéz arra fókuszálni, hogy vannak egyedi adottságaink, természet adta testünk, arcunk, szeplőink és minden, amitől ahelyett, hogy jól éreznénk magunkat, inkább kritizáljuk önmagunkat, és néha azt a bizonyos csúnya szót is kimondjuk.
Ezeket láttad már?
Önmagunk másokhoz való hasonlítgatása természetes dolog, hiszen nem mindenkinek könnyű a saját külsejére alapoznia. Aki már alapból úgy van vele, hogy teljesen mindegy, hogy néz ki, az vagy ténylegesen elfogadta magát, vagy eleve hátrányos helyzetbe helyezi magát, így erőfeszítésekre sincs szükség. Na meg persze vannak azok, akikkel minden teljesen rendben, mégis perfekcionisták, ezért sosem lesznek elégedettek magukkal.
Mivel a téma több okból is adódhat, egyszerűen feltettem a kérdés Fekete Flórának, a Szelíd Elhatározás pszichológusának:
Miért nevezzük magunkat csúnyának?
Flóra válasza elég összetett, de nagyon sok okból fontos:
Arra, hogy miért nevezzük magunkat csúnyának, több okunk is lehet:
1. Mert ez a valóság: tényleg csúnyák vagyunk.
2. Az sem mindegy, hogy mikor mondom magamra. Például a) amikor elhanyagoltam a testem, a megjelenésem, vagy b) amikor ápolt vagyok, jól öltözött, edzett, odafigyeltem tehát minden lehetséges szempontból a megjelenésemre, sok erőfeszítést teszek érte, és mégis ezt látom, vagy c) persze ettől még lehet valami olyan adottságunk, amit semmivel nem lehet szépíteni, változtatni.
Az a) esetben van valamilyen belső feszültség: valamit nem tettem meg, amit kellett volna. Nem tettem meg valamilyen erőfeszítést a jó kinézetért. Hiába fontos a téma, mégsem megyek le edzeni, nem járok utána milyen színek, ruhák állnak jól, mit ehetek és mit nem. A b) eset hátterében a perfekcionizmus áll: bár nagy százalékban hozom azt a szintet, amire vágyom, mégis mindig azzal a hiányzó pár százalékkal vagyok elfoglalva, amit még nem sikerült megváltoztatni, javítani. A c) esetben elutasítom a realitást: pl. a mellem formája, az orrom nagysága, az anyajegy a hátamon stb. nem elfogadható. Nem tudok megbékélni azzal, hogy ez van, ilyen adottságokkal rendelkezem.
3. Sokszor valami mással vagyunk elégedetlenek, frusztráltak, de ha ezekre nincs rálátásunk, akkor általában a külsőnkben tudunk megragadni valamit, amin kiélhetjük a feszültségünket.
4. Mert manipulatívak vagyunk: bár vágyom elismerésre, nem szeretném vállalni, hogy erre vágyom, így ha azt mondom, hogy csúnya vagyok, a másik könnyen kerül abba a szerepbe, hogy megóvjon, így megkapom az elismerést anélkül, hogy kértem volna.
5. Mert felállítottunk egy mércét (ez kialakul a fejlődés során, meghatározza az aktuális környezet, közeg, társadalom), amely alapján csúnyának vagy szépnek látunk dolgokat, magunkat beleértve.
A háttérben egyébként önbizalomhiány áll, amelyhez hozzátartozik önmagunk elfogadásának hiánya is. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, fel kell mérni, hogy mégis mi az, amit szeretnénk megváltoztatni és mi az, amihez tényleg közelebb kerülhetünk. Ezek után érdemes odafigyelni, hogy ne essünk a ló túloldalára és ha már elértünk egy célunkat, ünnepeljük meg magunkat további, akár lehetetlen elvárások felállítása helyett. Ha már elértük a célunkat, akkor is van különbség a magabiztosság és az elfogadás, valamint a nagyképűség között.
Ez azért merült fel bennem, mert amikor pozitívan vélekedünk külsőnkről, talán nagyképűnek tűnhetünk, akár önmagunk, akár a környezetünk reakciója miatt. Flóra elárulta, hogy ezt másképp kell értelmezni: “Amikor valamivel megbékéltél, valamit elfogadtál magaddal kapcsolatban, és valós az elégedettséged, egyszerűen nem tudsz arról nagyképűen beszélni, és ezt a környezet is érzi. A nagyképűség akkor fog megjelenni, amikor valaki kompenzál, valótlanságot állít magáról, azt mondja, elégedett, miközben sokkal nagyobb hangsúlyt kap a megélésében az elégedetlensége (tipikusan a perfekcionista személyeknél van ez). Tehát törekedj arra, hogy valóban megbékélj magaddal, elfogadd magad, így biztosan nem leszel nagyképű. Ez sokszor egy hosszú út, így kezdetben az is nagyon sokat segít, ha elkülöníted az elégedetlenségeidtől azokat a tulajdonságaidat, amelyekkel elégedett vagy, és ezeket felvállalod. Miért ne gondolhatnád, hogy jó a feneked amellett, hogy bokádat túl vastagnak látod? Amikor ezek bekerülnek az önmagadról való gondolkodásodba, azokra jól lehet építkezni.”
Szóval most állj a tükör elé, nézz bele és találd meg az össze olyan dolgot, amitől egyedi vagy, ami senki másnak nincs, csak neked és amiről pozitívan fogsz beszélni, mert szereted magadon!
Pongrácz Dóra
