Nyarat idéz a sütőtök

2008. november 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A hűvös, téli napokon aranysárga színével a nyarat idézi az édesen illatos sütőtök. Nálunk a sarki zöldségesnél az úgynevezett kanadai sütőtök kapható. Ez a hosszúkás, keskeny zöldség garantáltan édes, nem úgy, mint a magyar fajta. Én kemény, feszes héjú, minél sötétebb színű sütőtököt szeretem. Hátránya, hogy a gyengébb nők csak nehezen tudják felszeletelni, általában én is a páromra hagyom ezt a veszélyes dolgot. Ilyenkor eleinte jókat derülök, mert ő csak hosszas keresgélés után találja meg a fűrészes kést. Utána pedig azért izgulok, nehogy elvágja vele a kezét. A felszeletelés után - nevéből is adódóan - általában sülve készítem el, de olykor levest főzök, mártást és különböző köreteket csinálok belőle. Ez volt az első főzelék, amit a kisbabáimnak készítettem. Imádják is mindannyian, különösen a kis Marci, aki elég válogatós. Amint megérzi az ízét, két kézzel hadonászva, "öcsinyelven" adja tudtul: gyorsabban kanalazzam a szájába a csemegét. A sütőtök nemcsak finom, hanem nagyon egészséges is, mert magas a Béta karotin és C-vitamin tartalma. A családban a gyerekek és magam miatt gyakran viszek haza belőle, a párom kevésbé rajong érte. Morog is esténként, amikor hazatérve megérzi a semmivel össze nem hasonlítható illatot. Ilyenkor leül az asztalhoz, boci szemeit bánatosan a plafon felé emeli és megkérdezi: mi a vacsora. Majd duzzogva megeszi a szendvicset, amit magának elkészít. Pedig a sütőtök tényleg aranyat ér, a legértékesebb része az E vitamint és antioxidánsokat tartalmazó tökmag, minden férfinak legalább napi öt szemet kellene fogyasztani belőle. Ezzel ugyanis megelőzhetők a prosztata problémák. De mindenkinek javaslom a sütőtökből készült ételeket, mert a szervezetbe jutva csökkenti az érelmeszesedést és a daganatos betegségek kialakulását. A sütőtökből készült töklé pedig csökkenti az allergiás rohamok gyakoriságát, az allergikus tüsszögést és köhögést.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)