„Férficici oké, erotikus tartalom oké, szoptató nő nem oké” - Ez most változhat, de jobb lesz nekünk a felszabadított mellbimbóktól?
Aki osztott már meg az Instán vagy a Facebookon képet mondjuk női aktot ábrázoló festményről, annak nem kell mesélnem arról, milyen sebességgel csap le az algoritmus a női mellbimbókra. Vagyis csapott le eddig, mert ha igaz, a tech-mogul platformtulajdonos META most felszámolja az évtizedes megkülönböztetést.
Ezeket láttad már?
Kezdjük azzal, hogy az eddigi tiltás milyen szépen példázza, hogy nemcsak az Instagramon és a Facebookon, de általában is milyen bizarr a hozzáállásunk a nemiséghez. Tudtad, hogy az Insta-algoritmus szőrre és zsírmennyiségre megy, így egy fiús mellkasú lány simán átcsusszanhat a szűrőn, míg akár egy szőrtelen, túlsúlyos kamaszfiú is fennakadhat rajta? Az eddigi rendszer se biztos, se biztonságos nem volt, cserébe sokszor teljesen komikusnak hatott, józan ésszel legalábbis. De eleve, miért volt szükség erre a kétségbeesett bohóckodásra egy alig párcentis átmérőjű dudor miatt a női mellkason?
Az, hogy a női mell évszázadok óta miképpen vált szexualizált, gyerek szeme elé nem való testrésszé, (kivéve a - szigorúan az elfogadható ideig folytatott - szoptatást), hosszú mese. Az antik kortól elég sokáig volt szabad a női mell, aztán a reneszánsszal komoly változások kezdődtek. Bejött a fűző és az abroncsos szoknya, a női test arányait alapvetően kezdték manipulálni az öltözködéssel, az ideál pedig a kicsi, “elegáns” mell lett: a leszorított cici a tiszta, ártatlan arisztokratikus megjelenést volt hivatott szolgálni. Az előkelő nők ekkoriban szoktak le a szoptatásról és kezdtek szoptatós dajkát alkalmazni, nehogy megnőjön, túlságosan érett nőre utaló legyen az a mell.
Aztán a reformáció még szemérmesebb öltözködési irányokat diktált, a barokk divatja viszont elkezdte megint kipakolni, amije volt az embernek, ez pedig a rokokó idejére egészen buja szintekre fejlődött. (Például a francia udvarban a bulikon a merészek akár szabadon is hagyhatták egyik vagy mindkét mellüket.) A XIX. században visszajött kicsit a középkori természetesség, a neoklasszicista, mell alatt elvarrt ruhákkal, de közben azért keményen tartotta magát a fűző meg a krinolin is. Aztán a huszadik század tízes éveire mindkettőnek befellegzett, és egészen napjaink alakformáló testkalodáiig nem is kerültek elő hasonlóan kényelmetlen darabok, leszámítva persze a leszorítós, majd a push-up melltartót, na meg a tűsarkút. (Utóbbit szigorúan 170-175 centi alatt, de akkor szinte kötelezően, ugyebár, különben mi lesz, még a férfi fölé magasodik a nő és az hogy néz már ki.)
A huszadik század hatvanas éveiben ugyan elégettünk pár cicifixet, de a mellkalodától nem sikerült megszabadulni, azt továbbra sem csak azok viselik, akiknél ez a mellméret - gerincbántalmak tengelyen indokolt lenne. Hordják azok is, akik nagyobbnak tűnő mellet akarnak, és mindazok, akik elhiszik, hogy ciki ha látszik a cici, illetve az, hogy azon van bimbó is. Helyben vagyunk.
A funkciójában a nőknél az utód táplálására alkalmas szervként és mindkét nemnél - persze egyéni szórással - erogén zónaként funkcionáló mellbimbó az idők során, emancipáció ide vagy oda, a nők szociokulturális rendszabályozásának alapeszköze lett. Nem komolyanvehető, ribancos nőnek üt csak át a bimbó a blúzán! (A férfiak atlétája persze közben egyre ritkábban viselt darabbá vált, és a funkciója jellemzően nem az, hogy a mellbimbó ne törjön át az anyagon.) Ha egy nőnek csak átsejlik a bimbó sziluettje, az a nő bizony kihívóan öltözött fel.
Miközben a magasszabászat (haute-couture) bemutatóin a kilencvenes évek óta minden további nélkül látunk fedetlen melleket, a társadalom továbbra is minimum gyanakvó a mellbimbóval. Topless a strandon? Azért háromszor gondold meg! Erre a prűd, logikátlan megkülönböztetésre kaptuk a nyakunkba a közösségi médiát. Ahol szinte explicit szexuális tartalmak jelenhetnek meg, sőt, a kimondottan nőalázó, szexista kontextus sem sérti a közösségi elveket, nade egy napozó vagy szoptató nő? Ne adj’ isten egy gyógyászati, illetve megelőző célú, tájékoztató ábra? Na kérem, az már mégiscsak sok.
Szabatísd ki Cicit!
A #freethenipple (szabadítsuk fel a bimbót) kampány és mozgalom pontosan a fent körülírt ellentmondásosságot igyekszik évek óta kikezdeni azáltal, hogy az aktivistáik a nők testi véleménynyilvánítási szabadságáért kampányolnak. (A hazai képzőművészeti szcénában Gáldi-Vinkó Andi képeit és vonatkozó projektjét [Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back] ajánlom mindenkinek.)
De hiába kampányoltak eddig oly sokan, a META régóta ellenáll a változtatásra irányuló kívánságoknak, mégpedig szerintem azért, mert a változtatás (sok) pénzbe kerülne. Az olyan mozgalmak ellenére, mint a Free the Nipple, és dacára az egészségügyi szakemberek nyilatkozatainak vagy a művészek tiltakozásának, mindeddig meg merték tenni, hogy a kétezer-húszas években egy ilyen súlyosan diszkriminatív szabályt életben tartsanak.
Nem sül ki a szemünk?
A mellbimbó felszabadítása mellett pedig nem olyan nehéz állást foglalni, még szakmai érvekre sincs szükség. Hiszen miközben nők vonulnak el kétes higiéniájú vécékbe szoptatni, ha a hőmérő higanyszála harminc fok fölé kúszik, máris megjelennek a félmeztelen férfiak akár a Nagykörúton is. (Ami lássuk be, amúgy elég pofátlan dolog, és elsősorban nem erkölcsi vagy esztétikai okokból.)
Adja magát a kérdés, hogy ha a nők olyannyira meg tudják oldani, hogy ne bámulják a félpucér pasikat a strandon vagy a Körúton, hogy azok teljes biztonságérzet mellett mernek így közlekedni, akkor mi okozza, hogy a férfiaknak gond nélkül megengedjük, hogy olyannyira szexualizálják a testünket, hogy amiatt mi öltözködünk bizonyos, akár számunkra kellemetlen - lásd negyven fok, push up melltartó-kombináció - szabályok mentén?
Male Gaze - a férfitekintet uralta hétköznapok
A feminista elmélet szerint a férfitekintet (male gaze) a nőknek és általában a világunknak olyan megjelenítése a vizuális művészetekben és az irodalomban, ami elsősorban a férfias, heteroszexuális perspektívából történik, és amely a nőket szexuális tárgyként mutatja be és reprezentálja - elsősorban, ha nem kizárólag a heteroszexuális férfi néző örömére. Nos, nehéz lenne tagadni, hogy a női mellbimbó ennek valóban minősített esete.
A nők mellbimbója nem lehet csak egy (pár) mellbimbó, vagy szoptatásra van, (ami ugye fúj, valószínűleg azért, mert rontja a szexualizálhatóságot), vagy a férfi szexuális ingerlésére. Utóbbi viszont következményekkel jár, legyen szó a divatmagazinokról, a személyes Instagram oldalról vagy a hétvégi buliról. Aki levetkőzik, az meg egyenesen köztulajdon lesz és majd a köz eldönti, kicsoda ő valójában, mire jó és mennyit ér. (Lásd: Pamela közelről, Pamela, a love story, Netflix, 2023)
Még ma is erősen tartja magát az a vélekedés, hogy minden esetben a nőket terheli a felelősség azért, amire ingerlik a férfiakat a mellbimbóval. Legyen az kéretlen közeledés, mert tetszik, vagy alpári beszólás, esetleg rendreutasítás, ha nem tetszik. (Itt persze egyrészt hangsúlyozott tisztelet a nem kevés kivételnek, másrészt bejön az internalizált vagyis belsővé tett szexizmus vagy nőgyűlölet is: sok nő igen versenyképesen tud undorodva felháborodni a nyilvánosan szoptató, esetleg áttetsző blúzt hordó társai miatt.)
A Male Gaze a huszadik század második felének feminizmusa által alkotott koncepció, amire a javasolt válasz annakidején az volt, hogy bámuljunk vissza, nézzünk mi is látványosan férfiseggeket. Ez nem jött be. Szerencsére. Mert az sosem válasz, hogy Taliót követve, ha nekünk valami kellemetlen, arra a hasonló kellemetlenség okozása a megoldás. Nem vagyunk mi állatok, ugye. (Nem mintha egy kutyát csak így lehetne nevelni.) Az egyetlen érvényes válasz az, hogy senki ne érezze rosszul, indokolatlanul korlátozva vagy pellengérezve magát. Eddig nézve tehát jónak tűnik a kettős mérce feloldása a közösségi médiában, de vajon meddig jutunk ezzel?
Eljön a cicikánaán?
A nagy kérdés szerintem az, hogy mekkora lesz a társadalomformáló hatása annak, ha a META csakugyan kivezeti a női mellbimbó tabusító és diszkriminatív tilalmát? Oké, nem kell többet kagyló, kisvirág, napocska, esetleg delfin emojikat tenni a nyaralós képekre, de vajon ez azt is fogja jelenteni, hogy a Balatonnál a nők is flangálhatnak félmeztelenül a lángosos és a strandtörölköző között? A fiatal (vagy kevésbé fiatal) lányokon és nőkön nem fog faramuci módon épp újabb nyomást képezni a mellbimbó megmutatásának lehetősége, (és a férfitekintetnek való megfelelés késztetése), hogy egyenesen kényszert érezzenek, hogy meg is mutassák? Aki megmutatná, az biztonságosan megmutathatja? Vagy viselje a kéretlen közeledéseket és beszólásokat, ha megteszi?
Ha a tizenéves lány teszi ki a mellét, és aztán szétbullyingolják, akkor mi van? És mi van azzal, hogy a 18 év alattiak a törvény szerint nem is mutathatóak hiányos öltözetben?Sokan, a #freethenipple témában kampányolók közül áttörésként értékelték a hírt, hogy végre-valahára vége lehet a kettős mércének. Eljött a cici emancipációja! Szerintem viszont még ne bontsunk pezsgőt. Hogy miképpen fog ez kinézni a gyakorlatban, az azon fog múlni ugyanis, hogy mi az, ami a legjobban védi a META jogi- és pénzügyi érdekeit. Könnyen előfordulhat, hogy az új felhasználási elvek és az azokat érvényesítő algoritmus végső formája jóval kevesebb érdemi változást hoz, mint amennyit az aktivisták remélnek tőle.
A META bejelentését egyébként állítólag egy transznemű és egy nem bináris emberek alkotta amerikai szerelmespár esete váltotta ki, akik egy képükön félmeztelenül pózoltak (takarva mellbimbójukat), hogy felhívják a figyelmet a transz-egészségügyi problémákra, és pénzt gyűjtsenek mellkasi nemi megerősítő műtétre. A Facebook és az Instagram algoritmusa „szexuális szolgáltatás - hirdetésnek” minősítette a bejegyzést, és eltávolította azt, bár a pár fellebbezése után a posztot később visszaállították.
Lehet, hogy a pár esete kényszerítette a META-t arra, hogy lépjen a régóta vitatott témában, de hasson ez bármilyen felvilágosult döntésnek, azért marad itt még elég megoldandó probléma. Naponta több millió kép kerül ugyanis fel a közösségi oldalakra. Továbbra is nehéz és költséges feladat a tartalom moderálása, miközben életbevágó volna minden eszköz bevetése annak a megakadályozására, hogy a 12-13 évesek által már aktívan használt felületeket egyesek pornó, problémás gyerek képek, illetve nem ritkán erőszak terjesztésére használják fel.
Amíg az algoritmusok olcsóbb megoldást jelentenek, mint a tartalom értékeléséhez a hús-vér emberek bevetése, és amíg a techóriást semmi nem kényszeríti arra, hogy a saját anyagi érdekével szembemenve mégis embereket alkalmazzon, nem látom a megoldást. Hiszen már ebből a cikkből is kiderült, hányféleképpen tévedhet egy algoritmus. Az biztos, hogy a közösségi média platformok hihetetlen befolyást gyakorolnak az emberek hozzáállására és viselkedésére, különös tekintettel a felnövekvő alfa és zé generációra. (Ők a 2012 után és a ‘97-2012 között születettek.) Azt, hogy milyen a testképünk, jelentősen meghatározzák a közösségi médiahasználati szokásaink. Ahogy azt is, hogy milyen a saját- és a mások testével való viszonyunk.
Nagyon nem mindegy hát, mekkora hatalom van a techóriások kezében és mennyire hagyjuk nekik, hogy amikor éppen generációkra határozzák meg a testünk ügyét, kizárólag az anyagi érdekük befolyásolják őket. A mellbimbó talán szabad vagy hamarosan az lesz, mi azonban egyelőre korántsem vagyunk azok.
Olvasd el szerzőnk korábbi írásait:
- Mi várt egy színésznőre a forgatáson az intimitás koordinátorok előtt ötven évvel? Semmi jó
- Mérő Vera: Az eltörléskultúra szó szerint életveszélyes, és sosem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat
- Mérő Vera: Kanye Westnek, a világ leghíresebb nárciszának jóval a pólóbotrány előtt el kellett volna buknia
