A menstruációs eszközök forradalma: mit használtak a nők, amikor még nem volt intim betét és tampon?
A történelmi korszakokat vizsgálva láthatjuk, hogy a menstruációt hosszú ideje tabuként kezelik az emberek és sokáig megbélyegezték érte a nőket.
Ezeket láttad már?
Még akkor is, amikor a modern technológiák kezdtek kialakulni, a menstruációval kapcsolatos tévhitek – például a higiéniával kapcsolatosak – továbbra is uralták a köztudatot. Ez pedig megnehezítette a menstruációs eszközök elterjedését. Hiszen honnan tudnánk, hogy van igény valamire, ha tabuként kezeljük?
1985-ig kellett várni, amíg az amerikai televízióban először elhangzott a menstruáció szó. Ezek a kulturális normák azonban nem gátolták (teljes mértékben) a technológiai innovációt.
Az első eldobható betétek 1896-ban jelentek meg a piacon. Ugye, milyen érdekes, hogy azóta ez lett az egyik legnagyobb iparág, a legtöbb hirdetéssel és szinte a csapból is ez a téma folyik? Persze még mindig van hová fejlődnünk, hiszen a menstruáció és az azzal járó problémák még Magyarországon is tabunak számítanak.
Ennek ellenére a menstruációs eszközök értékesítése nem ismer határokat 2021-ben.
A kötszerektől a növényi rostokon keresztül a tamponokig!
Az európai és észak-amerikai társadalmakban az 1800-as években flanelből, szövetből készült menstruációs kendőket használtak a nők. Nevezhetjük ezeket egyszerűen rongyoknak, hiszen azok voltak. Így aztán nem is csoda, hogy nem voltak túl higiénikusak sem, és a bakteriális fertőzések is megszaporodtak. Ez viszont hatalmas áttörést hozott, hiszen a problémát felismerve 1854 és 1915 között 20 szabadalmat vezettek be új menstruációs eszközökre.
Köztük voltak az első menstruációs csészék, melyek alumíniumból vagy kemény gumiból készültek. De teret kaptak a guminadrágok is, melyeket gumival bélelt alsóneműként kell elképzelni. A ˝Lister's Towels˝ nevet viselő termékek is ekkor jelentek meg, amiket a maxi betétek elődjeként jellemezhetünk.
Menstruációs guminadrágok
A terméket 1870-től értékesítették, nem is akárhogyan, házról házra járva. Egészen az 1890-es évekig kellett várni, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön és katalógusokból is lehessen rendelni. Nagyjából ezután jelent meg a Ladies Elastic Doily Belt, ami kb. úgy nézett ki, mint egy erényöv, amit kitömtek egy párnával. De az antiszeptikus és nedvszívó betétet is bevezették nem sokkal később.
1890-től már a Ladies Elastic Doily Belt is megrendelhető volt katalógusból, de még mindig nagy dilemma volt a termékek terjesztése. Egyrészt a feltalálók látták, hogy szükség van ezekre a termékekre, másrészt a menstruáció körüli erkölcsi tabuk még mindig gátolták a fogyasztókat, hiszen féltek, hogy kiderül, ezeket a termékeket vásárolják. Annak ellenére, hogy teljesen egyértelműen volt rá kereslet, sokan még mindig haboztak, mert féltek a megbélyegzéstől.
Az 1900-as évektől az első világháborúig: a háború tanulsága
Az első világháború alatt az ápolónők észrevették, hogy a cellulóz sokkal hatékonyabban szívja magába a vért, mint a szövetkötések. Ez a felismerés inspirálta az első intim betétek gyártóját a Kotex-t, akik nagy nedvszívóképességű háborús kötszerekből készítettek betéteket. Először 1918-ban hozták forgalomba a termékeiket.
1921-re a Kotex lett az a márka, amely először forgalmazhatott tömegesen intim betétet. Az innovatív termék mellett a nők élete is megváltozott, hiszen szükség volt rá, hogy hozzájáruljanak a gyári termeléshez és ugyanúgy munkába álljanak, mint a férfiak. Ezt ki is használták a hirdetők, hiszen termékeiket már tudatosan a dolgozó nőknek szánták és biztatták őket, hogy használjanak menstruációs eszközöket, hogy azokon a napokon is kényelmesen tudjanak dolgozni. Sajnos azzal együtt, hogy a nők kényelmét szolgálták ezek a termékek, be is skatulyázták őket és sok munkahelyen megkérdőjelezték a nők érzelmi stabilitását, a női pilótákat például arra kérték, hogy ˝azokon˝ a napokon inkább ne dolgozzanak.
1930-1940: A Kotex-kor
Európában egészen az 1940-es évekig használatban voltak a házi készítésű menstruációs rongyok annak ellenére is, hogy az 1930-as években hatalmas áttörés történt és 1933-ban létrehozták az első eldobható tamponokat ¨Tampax˝ néven.
Természetesen számos higiéniai aggály merült fel a használatukkal kapcsolatban, de 1942-ben Dr. Mary Barton a British Medical Journal-ban kifejtette a véleményét, hogy pontot tegyen az ügy végére.
Nőként és orvosként úgy érzem, nem mehetek el szó nélkül a téma mellett.
- írta a nyilatkozatában.
Rámutatott arra, hogy a tamponok nem okoznak sérülést a vaginába felhelyezve, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a túl hosszú ideig használt tamponok fertőzést okoznak. Az akkori orvosi feljegyzésekből tudni, hogy a legtöbb nő, aki megtanulta a tampon helyes használatát, nem tért vissza a betétekhez. De sok közösség nem volt hajlandó a tamponok bevezetésére, mivel aggodalmaik voltak, hogy az eszköz összefüggésben van a maszturbációval, esetleg a szüzesség elvesztését eredményezi. Néhány helyen attól is féltek, hogy fogamzásgátlóként is hat.
Dr. Barton arra is kitért, hogy az egészségügyi szakembereknek figyelembe kell venniük az egyéni preferenciákat és tájékoztatni kell a nőket a szűzhártya felszakadásának kockázatáról. Ennek ellenére támogatta a módszert.
Sokan azonban ódzkodtak a tamponoktól, és a tisztasági betétek virágkorukat élték. 1956-ban egy afroamerikai feltalálónő, Beatrica Davidson vezette be a csodás innovációt, az első olyan ˝övet˝, melyben a betétet ragasztó rögzítette.
Tanulmány az intim betétekről
1927-ben a Johnson & Johnson felkérte Lilian Gilbreth pszichológust, hogy készítsen egy kutatást a nők egészségügyi betétekkel kapcsolatos vásárlási szokásaikról.
Több ezer nőt kérdezett meg a preferenciáikról a méretet, formát, kiszerelést illetően. Ebből egyértelművé vált például az, hogy a nők kisebb méretű betéteket szeretnének, rugalmasabb szélekkel. A kiszerelést illetően pedig diszkrétebb csomagolásra vágytak. Ez a felmérés elindította a nyíltabb kommunikációt, felvilágosító órákat tartottak a fiatal lányoknak a testükkel, ciklusukkal, termékenységgel kapcsolatban.
1950-1980-as évekig: Modern kor, tragédiák, aktivisták és szabályozás
A béke, szerelem és rock and roll korszakában is folytatódott a menstruációs eszközök innovációja. Már a vérzés erőssége szerint is kategorizálták a betéteket, a maihoz nagyon hasonló: gyenge, normál, maxi verziók láttak napvilágot. Az 1980-as években pedig megjelentek az áttörést hozó szárnyas betétek is.
Ezzel együtt a tamponok népszerűsége is egyre nőtt. Egy idő után azonban a súlyos egészségügyi aggályok is felerősödtek, ugyanis 1979 és 1996 között több mint 5000 toxikus sokk szindrómát azonosítottak, melyet tampon használata okozott.
Az esetek többsége egy konkrét tampon márkához és egy olyan anyaghoz volt köthető, melyet ma már nem használnak a tamponok előállítása során. Ezek a tragédiák viszont nem rettentették el a nőket a tamponok használatától és felhívták a figyelmet a termékek összetételére vonatkozó kormányzati szabályozás hiányára.
Ezzel egyre nagyobb teret kaptak a természetes alternatívák. Ilyen volt például az újra gondolt menstruációs kehely.
A menstruációs kelyhek ekkor már nem számítottak újdonságnak, hiszen Leona Charmels már 1937-ben piacra dobta azokat. A különbség az volt, hogy a korábbi modellek még alumíniumból és kemény gumiból készültek. Néhány évvel később viszont már a kényelem volt a fő szempont, ezért ezeket felváltották az olyan anyagok, melyekből a mai menstruációs kelyhek is készülnek. Ilyen például a szilikon.
Néhány szélsőséges megoldás is született, ilyen volt például a hüvelybe szórható por, ami semlegesítette a menzesz Ph-értékét, így megakadályozta a baktériumok szaporodását. Ezek a furcsa módszerek nem hoztak áttörést, a menstruációs kelyhek, lebomló betétek és a környezettudatos megoldások azonban egyre népszerűbbé váltak az 1970-es évektől.
1971-ben az abortuszkutatás hozadékaként felfedezték az extrakciós módszert. Lényege az volt, hogy egy szívóeszközzel távolították el a méh ˝tartalmát˝, ezzel lerövidítve a vérzés időszakát. Előszeretettel használták sportolók, akiket a több napig, akár hetekig tartó menstruáció hátráltatott az edzésben. Annak ellenére, hogy a korai kutatások alapján biztonságosnak ítélték meg a módszert, mégis korlátozták a további kutatásokat és végül – főleg azért, mert az abortusszal lehetett összefüggésbe hozni – a módszer nem kapott szabadalmat. Hosszútávú hatásait éppen ezért nem ismerjük és talán nem is tudott volna elterjedt módszerré válni, hiszen az eljárást csak orvos végezhette el, ami bonyolulttá és költségessé is tette a dolgot.
A 2000-es évektől napjainkig
Szerencsére ma már rengeteg eszköz áll rendelkezésünkre, legyen szó a menstruációs bugyiról, tisztasági betétekről, tamponokról vagy menstruációs kelyhekről. A 2000-es években elvégzett kutatások szerint a nők 80 százaléka tampont vagy intim betétet használt. Így nem csoda, ha az utóbbi években az eldobható termékek környezeti hatásai miatt kezdtek aggódni az emberek és egyre többen választanak környezettudatos alternatívákat. A menstruációs bugyikat és kelyhet is évekig használhatjuk, így nem terheljük a környezetet.
Az évek során a nők kezükbe vették az irányítást és elmondhatjuk, hogy azokon a napokon sem akadályoz minket semmi abban, hogy kihozzuk magunkból a maximumot.
A 21. század legnagyobb problémája ezen a területen azonban nem az innováció hiánya, hanem a hozzáférhetőség kérdése. A menstruációs szegénység, ami a mai napig tabunak számít nem csak a világ szegényebb országaiban, hanem akár olyan fejlettnek minősülő országokban is, mint Magyarország. Szerencsére hazánkban is több szervezet dolgozik azért, hogy a menstruációs szegénységre felhívják a figyelmet.
„Egy átlagos nő egy hónapban 1000-2000 forintot költ higiéniai termékre. Ez egy átlagember számára nem tűnhet soknak, azonban hajléktalanoknak ez több napi étkezés árát jelenti. Egy rászoruló nő inkább sorban áll ételért, vagy ruháért, de nehezen beszél arról, hogy higiéniás termékekre is szüksége van. Szeretnénk, hogy ez a téma igenis éljen a köztudatban, s ha mindenki tudná, hogy a hajléktalansággal és mélyszegénységgel a menstruáció nem szűnik meg. Az általunk kapott higiéniai adományokat eleinte bizonytalanul fogadták a hölgyek, és egyesével kellett velük beszélnünk, hogy ne érezzék magukat kellemetlenül, de azóta bátrabban jönnek hozzánk, és számítanak arra, hogy biztosítjuk nekik a betéteket és törlőkendőket. Nagyon hálásak, és többen mesélik, hogy máshol nem tudnak e termékekhez hozzájutni” – árulta el Eszter a Food Not Bombs
Budapest egyik szervezője, aki szerint segítene, ha a menstruációs szegénység az edukáció része lenne nálunk is, illetve ha az egészségügyi betéteteket az iskolák biztosítanák a lányok számára, mint például Új-Zélandon. Betét vagy tamponhiányában a fiatal lányok ugyanis sok esetben rosszabb minőségű betéteket vagy textíliát használnak. Ez a probléma jelentősen befolyásolja nemcsak a kényelem érzetet, de hatással van az önbizalmukra is. A gyakori iskolai hiányzás miatt a lányok nemcsak a tanulásban maradhatnak le, de kimaradhatnak a baráti programokból is, ami pedig fontos része a kamaszkori önbizalomépítésnek.
Skóciában már felismerték a menstruációs szegénység problémáját és a skót parlament megszavazta, hogy a helyi szerveknek ingyenesen kell biztosítaniuk a tamponokat és intim betéteket mindenkinek. Egy 2019-es kutatásból kiderült, hogy Magyarországon a menstruáló lányok és nők 30 százalékát anyagi okokból nem engedheti meg magának, hogy menstruációs termékeket vásároljon.
Monica Lennon, a Skót Munkáspárt képviselője még 2017-ben nyújtotta be a törvényjavaslatot, az elfogadást követően pedig úgy nyilatkozott, hogy ez egy fényes nap Skócia számára, ami pozitív változást hoz mindenki számára, aki menstruál. Ami pedig a legfontosabb, hogy hatalmas lépés a menstruációs szegénység felszámolása felé!
Azt hiszem minden magyar nő nevében mondhatom, hogy mi is kikérjük magunknak!
