Hová tűnnek az orvosok?
Ezeket láttad már?
A gumilabda-rejtélyhez hasonló kérdés foglalkoztatja a magyar társadalmat is, vagyis hogy hová tűnnek az orvosok. A válasz erre általában az, hogy külföldre mennek, pedig az igazság ennél sokkal összetettebb. Ugyanis nemcsak az a probléma, hogy kivándorolnak, hanem hogy lényegesen kevesebb orvost képzünk most, mint korábban. Bár erről egyáltalán nem beszélnek, ez utóbbi mégis sokkal veszélyesebb jelenség.
A kivándorlással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy nincsenek pontos adataink a kivándorlók számát illetően, csak azt tudjuk, hogy hányan kértek ki egy bizonyos igazolást, ami előfeltétele a külföldi munkavállalásnak. Ha ezt valaki igényelte, az még nem jelenti feltétlenül azt, hogy ki is megy az illető, csak a szándékot jelzi. Mindazonáltal a kivándorlás igenis jelentős probléma, amit tovább súlyosbít a nyugati szakemberhiány. Németország is például hasonló kihívásokkal küszködik, mint mi. Onnan is elvándorolnak az orvosok, akik helyébe többek között Magyarországon képzett orvosok lépnek.
A kivándorlásnál sokkal nagyobb gond, hogy körülbelül háromszázzal kevesebb magyar orvos végez évente, mint ötven évvel ezelőtt. Az 1960-as években hozzávetőlegesen 1100 magyar orvos végzett, míg a 2000-es években ez kb. 800 főre csökkent. Hogy miért? A válasz egyszerű. 1100 orvosnál nem lehet többet képezni, mert kevés a tanár, kicsik a tantermek és így tovább. Évente körülbelül 300 külföldi hallgató végez Magyarországon, ha ezt hozzáadjuk a 800 magyarhoz, máris kijön az 1100-as plafon. A külföldi hallgatókra viszont szükség van annak érdekében, hogy az orvosképzés színvonala fenntartható legyen, mert hazánkban igenis jó orvosképzés működik, ez viszont nagyon sokba kerül.
Közel a katasztrófahelyzet, és a bajok csak fokozódni fognak, ahogy a nagyobb létszámú évfolyamok kiöregednek, helyükbe pedig kisebb létszámú évfolyamok lépnek. Fizetésemeléssel le lehet lassítani a kivándorlás folyamatát, de megállítani nem, mert képtelenség annyit ajánlani, mint amennyit külföldön keresnek az orvosok. Kezdetnek az is megtenné, ha mondjuk elérné a magyar középréteg fizetését.