Hogyan szeressem meg a testem? Egy önbizalom-tréner és egy pszichológus válaszol

Az elején fontos leszögezni, hogy mit értünk testpozitivitás és önszeretet alatt. Az utóbbi években hangzatos kampányszövegekké és hashtagekké redukálódtak ezek a komoly befeléfordulást és munkát igénylő folyamatok. A testpozitivitás annyit tesz, hogy elfogadunk minden testet és nem engedjük, hogy a berögzült társadalmi normák miatt bárkit hátrány érjen, bárkinek a teste tabu, vagy szégyen forrása legyen. Maga a testpozitivitás pszichológiája is nagyon fiatal, bár még kevesen foglalkoznak vele behatóan, viszont kezd jobban bekerülni a köztudatba.

Az önszeretet pedig az önelfogadással jár párban.

Később Zsuska és Márta is megosztja majd a gondolatait az egészséges önszeretetről, ami nem azt jelenti, minden nap „10/10-es vagyok” – hanem annál valami sokkal mélyebb.

Mi a kedvenc testrészed? – Olyan nincs.

Rengetegen válaszolták, hogy nincs különösebben kedvencük. Mások kiemelték a szemüket, a hajukat vagy éppen a lábaikat. Felmerült a kérdés, hogy egyáltalán kell, hogy legyen kedvenc testrészünk? Zsuzska szerint mindenképpen fontos, hogy legalább egy ilyet találjunk: legyünk büszkék arra, amit szépnek találunk, és az legyen az önszeretetünk kezdőpontja. Márta hasonlóan gondolkodik, ő annyival egészítette ki, hogy egy testrészünk dicsérete semmiképp se egy másik kárára menjen.

Melyik testrészeddel vagy a legkevésbé elégedett? Mit változtatnál meg magadon?

Alig volt, aki azt válaszolta, hogy nincs mit változtatni, elégedett, ahogy van.

A legnépszerűbb válasz egyértelműen a has és a comb volt; de sokan panaszkodtak még a bőrükre, a fogaikra vagy éppen a felkarjukra.

Márta pszichológus szemmel úgy gondolja, hogy ha egyszer beidegződnek a „problémás” testrészek (például, hogy jaj, de hurkás a hasam és el kell rejtenem), akkor évek múlva is megmaradhat a szégyenérzet, hiába változott azóta a testünk. Ahhoz, hogy ezen javítani tudjunk fel kell ismernünk a rossz szokásokat. Miért takargatnám magam, ha nincs a testemmel semmi baj? A szokásoknak pedig adjunk új keretet, ne az legyen a lényeg, hogy szégyellem magam, hanem a fejlődés jele legyen: igen, régen nem szerettem a hasamat, de a már nem akarom magam elrejteni a világ elől. Márta szerint az egészséges testkép mindenképpen az elfogadásra és nem a szorongásra vagy szégyenre épül. „Lényeges, hogy a test és az én összhangban legyen, hogy önazonosnak érezzem magam a saját bőrömben. Elfogadhatom, hogy az adott pillanatban milyen a testem, miközben elhatározom, hogy egészségesebben fogok étkezni – nem büntetésből, hanem mert szeretem magam.”

Abszolút megfér egymás mellett az önszeretet és hogy van, amit változtatnál magadon. Az igazi önszeretet nem abban teljesül ki, hogy állandóan tízes az önbizalmad, hanem elfogadod a tested olyannak amilyen

– vélekedik Zsuzska.

Kaptál olyan megjegyzést a külsőddel kapcsolatban, amit a mai napig nem felejtettél el?

Érkeztek pozitív és negatív válaszok is. Zsuzska úgy gondolja, hogy a külsőnkre érkező pozitív feedback-ből jó építkezni, de nem hagyatkozhatunk maximálisan külső megerősítésre. A negatív megjegyzéseket illetően egyetértenek Mártával abban, hogy egy komment sosem rólunk szól, hanem a másik agressziójáról, a fel nem dolgozott traumák kivetítéséről. Főleg a közösségi médiás komment szekciókban, az anonimitás illúziójával tudnak elszabadulni az indulatok – de ezekbe nem szabad beleállni, főleg, ha az illető csak „három másodpercig az életünk része”. Zsuzskának, tapasztalt bloggerként, már saját taktikája van a trollok kezelésére: a mindent elsöprő empátia.

Ha látok egy-egy durvább beszólást mindig megsajnálom az illetőt, mert nyilvánvaló, hogy végtelenül frusztrált, és ezzel képtelen megküzdeni.

De mit tehetünk, hogy ha a bántó megjegyzések rokonoktól, vagy barátoktól érkeznek? Természetesen ezt a legnehezebb kezelni, alapos belső munkát igényel. Márta a nyílt kommunikációt hangsúlyozza, minden esetbe fel kell lépnünk magunkért és meghúzni a határt; későbbiekben nem ciki pszichológustól sem segítséget kérni, ha arra van szükség.

Mit üzennél a gyerekkori önmagadnak a szépségről?

A kérdőívet kitöltők sokféleképpen értelmezték a kérdést: volt, aki emlékeztetné a gyerekkori énjét, hogy a szépség múlandó. Mások arra biztatnák magukat, hogy mosolyogjanak többet, várják ki az idejüket, mert lesz ez még jobb is. A legkedvesebb válasz pedig így szól:

Nehéz kérdés, de talán azt, hogy mindenki szép a maga módján. Ezért nem szabad kevesebbnek éreznünk magunkat egyik embernél sem.

Szöveg: Csibra-Kaizler Tamara