Ellenőrizd magad! -

2013. május 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A múlt heti szelektívgyűjtésről szóló bejegyzésem után most egy olyan téma következik, amely leginkább a nőket érinti (egyébként a férfiakat is, csak jóval kisebb mértékben). Mint említettem korábban, évente 7500 új emlődaganatos esetet fedeznek fel és körülbelül 2500an halnak ebbe bele. Összességében elmondható, hogy nőkben a leggyakoribb daganattípus az
emlődaganat, de halálozás tekintetében "csak" a harmadik helyet foglalják el a tüdő-, illetve a vastagbél- és végbéldaganatok után.

A szűrővizsgálatok nagyon fontos szerepet töltenek be a különböző daganatok megelőzésében. Az emlődaganatok esetében ez nem más, mint a mammográfia. Nem a legkellemesebb élmény, de azért félni sem kell tőle. A mammográfia tulajdonképpen az emlők röntgenvizsgálatát jelenti. Ilyenkor két lemezzel összenyomják az emlőket, és így készítik el a felvételeket, hogy jobban át lehessen világítani a teljes szövetmennyiséget.

A kor előrehaladtával fokozódik az emlődaganat kialakulásának valószínűsége, tehát a szűréseket elsősorban 40-65 év között kétévente ajánlják. Ilyenkor célszerű elmenni, még akkor is, ha fárasztó a dolog, vagy elfoglalt az ember. A szűrésre alkalmas korban lévő szeretteitekre érdemes nyomást gyakorolni, amennyiben ellenkeznek, mert mint az összes daganat esetében, erre is igaz, hogy minél hamarabb fedezik fel, annál kisebb a halálozás valószínűsége.

A 40 évnél fiatalabbaknak érdemes havonta önvizsgálatot végezni. Elsősorban a felsőkülső (ez tulajdonképpen az emlők hónaljhoz közel eső részét jelenti) negyedére kell összpontosítani, mert ott a leggyakoribb az elváltozás előfordulása.

Ha meg felfedeznétek magatokon valamilyen csomót, nem szabad rögtön kétségbeesni, mert nagy valószínűséggel az elváltozás ártalmatlan, azonban ilyenkor mindenféleképpen fel kell keresni a háziorvost. Fájdalom csak ritkán fordul elő az emlődaganatok esetében, így többnyire fájdalommentes csomóként jelentkeznek, ezért semmiféleképpen sem szabad elbagatellizálni az ügyet.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
0 seconds of 1 minute, 52 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
01:52
01:52
 

Ez is érdekelhet

A gyerek internethasználók nem válnak 13 évesen gyilkossá, de nem ez az Adolescence Netflix-sorozat egyetlen hibás következtetése

A gyerek internethasználók nem válnak 13 évesen gyilkossá, de nem ez az Adolescence Netflix-sorozat egyetlen hibás következtetése

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ragyogóan fiatalos arcbőr? Ezekkel a természetes anyagokkal lehetséges! (x)

Ragyogóan fiatalos arcbőr? Ezekkel a természetes anyagokkal lehetséges! (x)

Ezzel a pályázattal akár milliókat lehet nyerni (x)

Ezzel a pályázattal akár milliókat lehet nyerni (x)

Mi kell a nőnek? Ezt gondolják a férfiak és ezt a nők (x)

Mi kell a nőnek? Ezt gondolják a férfiak és ezt a nők (x)

Tudtad? Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)

Tudtad? Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)