Ezért nem szeretek elélvezni

Sokak fejében az számít elégséges szeretkezésnek, ahol mindkét fél legalább egyszer elélvez, lehetőleg egyszerre. A női orgazmus legyen hüvelyi, a férfié minél később következzen be. Sőt, már-már kezdünk eljutni odáig, hogy elvárás, hogy a nő multiorgazmusos legyen és spricceljen is.

Én is azt hittem, hogy ezeknek a pontoknak mind meg kéne felelnünk, mert ha nem, akkor nem is igazán jó a hálószobai életünk. Sőt, akkor lehet, a kapcsolatunkkal is baj van. Éveken át csak akkor könnyebbültem meg, amikor már kipipálhattam az orgazmust, sőt, igazából onnantól kezdtem csak el élvezni a szexet, mert onnantól lekerült a vállamról a felelősség. Így már nem kellett úgy koncentrálni, hogy ez meglegyen.

Sokáig nem is vallottam be magamnak, hogy én tulajdonképpen nem is szeretek elélvezni. Egy kezemen meg lehet számolni, hogy egész életem során hány valóban élvezetes orgazmusom volt. (Azok viszont tényleg csodálatosak voltak!) Ez persze nem gyakori, de talán nem vagyok egyedül azzal, hogy többnyire inkább csak amolyan fél-orgazmusaim szoktak lenni. Valamiért nem tudom teljesen átengedni magam az élménynek, végig „kapaszkodok”, nem lazulok bele teljesen, ettől pedig olyan, mintha a fele beszorulna. Mintha szorítanám a korlátot a hullámvasúton és rettegnék, mikor siklunk ki.

Mégis, annak ellenére, hogy nem is volt igazán élvezetes az élvezés, én elvártam magamtól, hogy legyen meg. Még akkor is, amikor már rég nem olyan partnerem volt, aki a női orgazmusok számában mérte volna a férfiasságát.

Ráadásul az utóbbi időben már azt is felfedeztem, hogy sokszor, miután „elértem a célt”, a testem elpihent, és már nem kívántam a szex folytatását, ami nem volt épp szerencsés, hisz többnyire ilyenkor még ott tartottunk, hogy eddig csak engem kényeztetett a párom orálisan. Szerettem volna behatolással folytatni, de a hüvelyem bezárult. Lelankadtam épp úgy, ahogy a férfiak szoktak az ejakulációt követően. Ennek egyébként meg is van a logikus magyarázata: hacsak nem valami tantrikus orgazmust élünk át, gyakori, hogy egyszerűen „energetikailag letöltődünk”: már nem vágyunk az ingerlésre, nem vagyunk befogadók, sőt, fáradttá, akár még kedvetlenekké is válunk.

Eljött hát az idő, hogy leszámoljak azzal az elvárással, hogy elélvezzek. Sőt! Eldöntöttem, hogy megpróbálok direkt nem elélvezni, ezzel is megkímélve magam a kudarc lehetőségétől: a nem túl jó orgazmus élményétől és attól, hogy utána lezuhanjon az izgalmi szintem, általa pedig kimondottan nehézkessé váljon a behatolás.

Átfogó ön-kutatási eredményekről még nem tudok beszámolni, hisz a kísérlet még folyik. Még próbálgatom, hogy tudok nem elélvezni és tanulom, hogy ne marasztaljam el magam, ha mégis becsúszik az orgazmus. Nem is az volt a célom ezzel az írással, hogy bebizonyítsam, mostantól senkinek se kéne „a csúcsra jutnia”, hisz van, akinek tényleg nagyon sokat ad ez az élmény, és van, akinek kimondott hiányérzete van, ha ez hiányzik a szexből. Minden ember más és a szexulitásunk is csodálatosan sokszínű. Hozzám hasonlóan mindenkinek érdemes megfigyelni, ő hogy érez az orgazmussal kapcsolatban, milyen hatással van az szexuális élményére, az energiaszintjére, a közérzetére, és ennek megfelelően keresni, vagy elengedni azt.

Tedd fel tehát magadnak a kérdést: Te szeretsz elélvezni? Mit ad számodra ez az élmény és mit veszítesz általa (ha van ilyen)?

PoliLili felnőtteknek szóló szexedukációs tevékenységével már nem csak az Ébredő Szexualitás blogon és YouTube csatornán találkozhatsz, hanem itt, a Glamourban is!