Billie Eilish őszintén vallott arról, milyen traumákat okozott számára, hogy 11 évesen pornót nézett!
Billie Eilish Howard Stern rádióműsorában beszélt először arról, milyen traumákat okozott számára a pornónézés.
Ezeket láttad már?
Az énekesnő tizenegy éves korában nézett először erőszakos pornót, viszont csak most jött rá arra, hogy milyen szinten tette tönkre a szexhez való viszonyát. Elmondása szerint sokáig azt hitte, hogy a pornó hasznos és ezáltal sokat tanulhatunk a szexről, viszont rájött, hogy az abúzív tartalmak ahhoz vezetnek, hogy a rossz minták normalizálódnak.
Véleménye szerint fiatalabb korában a látottak miatt nem tudott nemet mondani olyan szexszel kapcsolatos dolgokra, melyeket ma már nagyon károsnak tart. Most úgy fogalmazott, a pornó szégyen, főleg az, ahogy a női testet ábrázolja és tárgyiasítja. A gyermekvédelmi szakértők sokszor hangsúlyozzák, hogy a fiatalkori pornónézés milyen károkat okozhat, erre pedig most Billie is rávilágított azzal, hogy elmondta, úgy érzi, károsították az agyát a látottak és rémálmai voltak.
Korábban is foglalkoztunk már a témával, nézzük, miért nem oké a pornó!
Ma egész délelőtt pornót néztem, hogy nektek már ne kelljen. Felmentem egy népszerű pornóoldalra, aminek a címét most szándékosan nem írom ide, mert nem kívánom tovább népszerűsíteni. Azt viszont hozzátenném, hogy ez az oldal – és van még pár ilyen – a nap bármelyik szakában bárki számára elérhető. Bárki, mondom, és most itt a hatévesekre gondolok, de valószínűleg kortól és nemtől függetlenül káros, hogy pár kattintással hozzá lehet férni ezekhez a tartalmakhoz. Kicsit részletezem, miért, akinek gyengébb a gyomra, az most hagyja abba az olvasást.
Tinipornó és csoportos erőszak
Az első videó, amit ma kidobott az oldal egy tinipornó volt. A címe nyersfordításban: Nagy csöcsök. Minden, amit elvárhatunk a nagy seggű tiniktől. Milyen szép, testpozitív cím, nem igaz? A következő videóban egy férfi a nagymellű anyósával közösül egy fürdőszobában, aztán fehér férfi ázsiai nővel, fehér férfi fekete nővel, végül egy jó öklözés. Megnézegettem a kategóriákat is, jellemző, hogy a pasim sokkal jobban tudta, hogy mi micsoda. A magam részéről a „romantic” vagy a „female orgasm” kategóriákra szoktam kattintani – gondolom, mondanom sem kell, hogy ezek a videók sem nem romantikusak, sem egy valódi női orgazmus nincs bennük – ezt a két kategóriát úgy hívnám inkább összefoglaló néven, hogy „pornófilmek, amelyekben nem történik semmi olyan iszonyú dolog, ami miatt elmegy a kedved a szextől hetekre”. A pasim amúgy azt állítja, hogy ő is a „female orgasm” filmeket szokta nézni – szerintem higgyük el neki.
Baromi népszerű kategória a tinédzserpornó, az anál, amikor több férfi van egy nővel, amikor több nő egy férfival, és a kikötözős-fojtogatós. Utóbbiban borzalmas dolgok történnek – mondta is a pasim, hogy olyat soha ne nézzek, és tényleg jobban tettem volna – miattatok tettem és a szakmai objektivitás miatt, de nem kell megköszönni. Amúgy van különbség aközött is, ha férfiból van több egy hármas szexben, vagy ha a nőből. Ha a nők vannak többen, mint a háremhölgyek kényeztetik a férfit, ha férfiból van több, az csoportos nemi erőszaknak tűnik. Illetve nem is annak tűnik, hanem az.
A pornószínésznők fájdalma
Nincs okunk azt gondolni, hogy a pornófilmekben a szereplők valóban élvezik a szexet. Nem kell filmkritikusnak lenni ahhoz, hogy ezt a játékukon is észrevegyük, ugyanis ők nem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen sajátították el a lélektani realista színjátszás fortélyait. A férfiak többnyire kiábrándítóan, fapofával nyögdécselnek, a nők pedig úgy sikongatnak az aktus elejétől a legvégéig, mintha megállás nélkül orgazmusuk lenne, ami tök nyilvánvaló kamu, ezt maximum rosszul értesült férfiak hihetik csak el. Közben az is taszító, hogy sokszor látszik a nők arcán, kellemetlen nekik az egész, vagy kifejezetten fáj. Talán mind voltunk már olyan szituban, hogy kellemetlen volt a szex, kicsit erős, kicsit túl hosszú, de inkább nem akartuk elvenni a másik kedvét – na, konkrétan ez a grimasz látszik az esetek jó részében a pornós csajokon.
A színészi játék elemzésén felül viszont vannak tények is: rengeteg hír és esettanulmány igazolja, hogy a pornóipar alapvető összetevője a lelki és fizikai bántalmazás, a megalázás és a nemi erőszak, amelynek az esetek jelentős többségében a nők esnek áldozatul. Ennek mind mentálisan, mind fizikailag súlyos egészségügyi következményei vannak, egy pornószínésznő teste iszonyú sebességgel épül le, sokan válnak drogfüggővé közülük, korai haláluk is gyakori. Fontos tudnunk, hogy minden alkalommal, amikor megnyitunk egy pornóvideót, kattintásunkkal ezt legitimáljuk, hogy nekünk, felhasználóknak is van felelősségünk abban, hogy ez az iparág él és virul.
Van egy feminista aktivista. Férfi. Úgy hívják, hogy Jonah Mix, és írt egy kitűnő véleménycikket #Nemazösszespornó: Miért nem számítanak a „jó részek” címmel. Ha érdekel titeket, a Mércén megtaláljátok, Halász Sári, a téma magyarországi szakértője fordította, remek írás. Többek között azért az, mert kristálytiszta érveléssel magyarázza el, miért kellene minden férfinak (szerintem nőnek is) nemet mondania a pornóra. Érvelése szerint a „jó részek” a pornóban, tehát amelyek nem a nők bántalmazásán vagy megalázásán alapulnak, annyira elenyésző számban léteznek csak, hogy lehetetlen, hogy ez az egy százalék legitimálja a többi kilencvenkilencet, amelyek viszont igen. „Ismerjük be: a pornográfia mindenekelőtt orgazmusgyártó gépezet” – mondja Jonah Mix, és mikor ezt mondja, egyáltalán nem a színészek orgazmusára gondol, hanem a fogyasztókéra. Ám a fogyasztók orgazmusa nem lehet mások fájdalmának a csereértéke. „A te egyenleted szerint hány orgazmus ér meg egy nemi erőszakot? Hány ejakuláció ér meg egy megtört testet? Ha egy nő megalázása tíz férfit elégít ki, akkor igazolható? Mi van ha százat? Ezret? És ha egy ipar nem működhet anélkül, hogy a benne lévő nők egy bizonyos százaléka tetemes érzelmi abúzusnak, testi sérülésnek és szexuális erőszaknak nézzen elébe (még ha kicsi is lenne ez a százalék, mondjuk egy az ötvenből): mennyire kell becsülnöd a gecidet ahhoz, hogy igazold magadnak a pornóipar létezését és fennmaradását?” – írja a szerző.
Woman friendly?
Mit is jelent a woman friendly pornó a gyakorlatban? Elvileg azt a fajta pornót, amit nők is nézhetnek anélkül, hogy szívrohamot kapnának. Ebből nincs sok, erre az is bizonyíték, hogy az általam tanulmányozott oldalon nincs ilyen külön kategória, csak címke. Ám amit ez a címke találatként kidob, annak a nagy része egyáltalán nem is woman friendly. Ugyan miért lenne woman friendly, ahogy egy ötvenes nő egy rúzzsal maszturbál? Mert rúzs csak a nők táskájában van? A woman friendly pornó kategóriája elvben azt jelenti, hogy az emberek, akik a laptopunk vagy a telefonunk képernyőjén szexelnek, gyengéden, egymás testét tiszteletben tartva érnek a másikhoz, és az együttlét láthatóan két felnőtt ember beleegyezésén alapul – tehát az történik benne, amit egy átlagember többnyire a szextől elvár. Ám a tény, hogy a pornóiparban ezeknek a tartalmaknak a száma ennyire alacsony, nyilvánvalóan megváltoztatja a fogyasztók normális szexről való képzeteit. Ennek következményeit pedig bizony időnként megtapasztaljuk a hálószobánkban is. A szakértők azt állítják, hogy a helyzet idővel egyre romlik, hiszen van egy generáció, a Z, amelynek tagjai már egész kicsi koruk óta akkor találkoznak ezekkel a durvábbnál durvább videókkal, amikor csak szeretnének – az ő szexről alkotott képük így nagyon sok esetben eltér e vágyott átlagostól.
Ne hagyd, hogy fájjon!
Nekem is volt már olyan szexuális kapcsolatom, ahol egy elcseszett pornófilmben éreztem magam. Nem volt különösebben fájdalmas, de a mozdulatok, a közben elhangzó szavak egyértelműen köthetők voltak a legbugyutább pornófilmes klisékhez. Néha röhögni támadt kedvem tőle, de visszafogtam magam, és inkább eltereltem a figyelmem. Egyszer például, konkrétan emlékszem, hogy sorra vettem közben a másnapi teendőimet. Ez még huszonéves kis hülye koromban volt, de most már – azt hiszem – nem történhetne velem ilyesmi. Nektek is azt szeretném tanácsolni, hogy szóljatok, ha nem jó. Tudom, hogy baromi nehéz, főleg egy friss kapcsolatban, de a kommunikáció iszonyú fontos, és lehet, hogy a pasitok nem is gondolja, hogy bármi probléma lehet azzal, amit csinál. A szex arra van kitalálva, hogy örömünket leljük benne, és nem arra, hogy eltűrjük, hogy a másik örömöt szerezzen vele magának. Szóval, ha azt vennétek észre, hogy a pornóipar besunnyogott a hálószobátokba, akkor nyugodtan utasítsátok ki, jogotok van hozzá.