A zaklatás nem szerelem - Hátborzongató igaz történetek

Az alábbi történetek két teljesen más nőről és helyzetről szólnak, az egyetlen közös bennük, hogy mindketten egy zaklató férfi fókuszába kerültek, és szerencsésnek mondhatják magukat, hogy ilyen könnyen megúszták a dolgot.

Ijesztő sztorik

Az utolsó sikeres vizsgájuk után Ágota és barátnője bevetették magukat az egyetemhez legközelebb eső kocsmába, hogy igyanak egyet a nagy izgalmakra, és a mögöttük álló pokoli másfél hónapra. Majd a pultnál állva, kezükben feles pohárral, egyszer csak mindkettejük telefonjára ugyanarról az ismeretlen számról érkezett az üzenet: "Kislányok, csak óvatosan azzal a pálesszel." Zavartan összenéztek, majd körbe, de délelőtt 11-kor nemhogy ismerőst, egy árva lelket nem láttak a lepukkant talponállóban, ahogy a hely előtti szűk kis sikátorban sem. Mondani sem kell, ha a lányok halálra nem is rémültek, de viharos jókedvüknek és az ünneplésnek azonnal vége lett.

Persze ma már mindketten tudják, hogy az a fiú lehetett, aki még első-és másodévben egyszerre fűzte őket, és a hasonló akcióit, amik Ágotát és barátnőit még éveken át elkísérték, hatalmas poénnak és valamiféle udvarlásnak gondolta. "Például az egyetemi rendszert az informatikus haverjaival feltöretve rendszeresen megszerezte az aktuális órarendemet, és valamiért a többi programomról is meglehetősen jól értesülnek bizonyult, így lényegében sosem tudhattam, hogy mikor vár az órák után az egyetem előtt, tűnik föl a következő sarkon, vagy száll fel "véletlenül" ugyanarra a buszra, esetleg szól a színházjegye "pont" a szomszédos székre. Azon sem lennék meglepődve, ha utólag kiderülne, hogy akkoriban feltörte a postafiókomat, és olvasta az e-mailjeimet" – meséli Ágota abúzusának történetét, ami végül megnyugtatóan közel öt éve, a fiú külföldre költözésével ért véget.

Krisztina néhány hónappal a válása után, az egyedülálló anyaság intézményének friss belépőjeként ismerkedett meg egy szimpatikus, vele korban is passzoló, hasonló szakmai körökben mozgó férfival. A történet eleje olyan volt, mint egy álom: a szerelmi vallomás már a második SMS-sel megérkezett, Krisztina pedig túl a nagy csalódáson, ki volt éhezve a szeretetre. Egy hét után megtörtént az eljegyzés, virágcsokor, bonbon: utána sem hiányzott egyetlen romantikus kellék sem. "Abban az évben, míg együtt voltunk, még a fodrászhoz is elkísért, majd az esküvő előtti estén kiborult a bili: épp a fürdőkádból szálltam ki, amikor megláttam, hogy titokban szerelmes, erotikus tartalmú e-mailt ír egy másik nőnek."

Krisztina azonnal kiadta párja útját, aki akkor el is ment, ám azt nem tudta elfogadni, hogy a kapcsolatnak vége lett. Változatos módon zaklatta Krisztinát: SMS-ben és emailben hol halálos szerelmet vallott, hol mocskolódott, majd a szomszéd lakótömbben vett ki albérletet, hogy éjszaka felcsöngessen a kaputelefonon, és nappal órákon át posztoljon az ablak alatt. "Sokáig hezitáltam, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, majd amikor annyira eldurvult a helyzet, hogy egyik éjjel ököllel kezdte ütni a lakásunk ajtaját, nagy levegőt vettem, és felhívtam a rendőrséget. Elmondtam, hogy egyedül vagyok itthon a hét éves fiammal, nagyon félek, mert az exem épp zaklat bennünket. Erre megnyugtató hangon közölték velem, hogy tartsak ki, máris intézkednek." Miután a járőrök elvitték a férfit, örökre eltűnt Krisztina életéből, aki azóta sem tudja, hogy az egykori vőlegénnyel mi lehet.

Segítséget kell kérni

Ami Ágota és Krisztina történetét összeköti, azt az angolszász kriminológia legtöbbször stalkingnak, a magyar pedig fenyegető zaklatásnak nevezi. Pontosan miről is van szó? Leginkább arról, amikor szakítás után, – vagy eleve a kapcsolat létrejötte nélkül –, a visszautasítás tényét a kikosarazott fél valamiért képtelen elfogadni, ezért továbbra is makacsul próbál a másik személyes tereibe visszakapaszkodni. "Fontos kiemelni, hogy a hatalom- és a birtoklásvágy, illetve a jogosultságtudat a stalking három fő mozgatórugója. Ilyenkor a zaklató nem veszi figyelembe a másik akaratát, nem veszi komolyan a másik döntését, és összességében a másik embert sem, hanem tárgyként, eszközként kezeli, akinek szabadon korlátozhatja a szabadságát. Nem véletlen, hogy a szakirodalom, és az én tapasztalatom is azt mondja, hogy a fenyegető zaklatást szinte kivétel nélkül valamiféle bántalmazó kapcsolat előzte meg. Ilyenkor a bántalmazó ugyanazt a bántalmazást, lelki és fizikai terrort tartja fent, sőt, gyakori, hogy az áldozat szakítás után még nagyobb veszélyben van, mert a bántalmazó minden áron vissza akarja szerezni gyengülni látszó hatalmát a másik felett. Ez az, ami a stalkingot élteti" - magyarázza Takács Hajnal, többszörös abúzus-túlélő, Az asszony verve és a Bántalmazottak igazsága című könyvek szerzője.

Mint Hajnal mondja, a legtöbb zaklató két év után adja fel a küzdelmet, ám az áldatlan állapotot az is nagyban fenntartja, hogy az áldozatok alig kérnek segítséget. A Patent női jogvédő szervezet munkatársa, Spronz Júlia szerint a probléma eleve ott kezdődik, hogy már az is elképesztően sok időbe telik, míg az áldozatok egyáltalán belátják, hogy bántalmazás elszenvedői. "A mi jogsegély szolgálatunkon, ahol igencsak gyakoriak a stalkinggal kapcsolatos ügyek, azt tapasztaljuk, hogy a nők évekig hajlandóak kínlódni a puha módszerekkel, hogy helyre tegyék a zaklatójukat. Ha bántalmazó kapcsolatból szabadul, eleve nagyon ingatag lábakon áll az önbecsülése, így saját magát hibáztatja, mert biztosan rosszul mondta, nem utasította vissza elég határozottan, ezért ezredszerre is átfogalmazza, újból és újból találkoznak, még párterápiával is próbálkoznak. Arról nem is beszélve, hogy elég alacsony az ingerküszöb, mert az áldozat nem egyszer megkapja, hogy nincs humorérzéke, illetve túlreagálja, és különben is, örüljön a zaklatásnak, hiszen ez is csak azt igazolja, hogy micsoda nő, akiről nem lehet lekattanni, akit nem lehet elfelejteni" – mondja Júlia.

Tipikus forgatókönyv

Bármi is látszódjon kívülről: sorsszerű kötődés, békülési szándék, elsöprő szenvedély és lánggal élő szerelem, a fenyegető zaklatás áldozatai hamar igencsak jellegzetesen kezdenek viselkedni: a félelem hatására csupa elkerülő hadművelet lesz az életük. Például nem mernek egyedül kimenni az utcára, folyton a hátuk mögé néznek, más útvonalakon közlekednek, lecserélik a telefonszámukat, munkahelyet váltanak, elköltöznek, és nem egyszer pánikbetegek lesznek, vagy más testi, lelki tüneteket produkálnak. "Nem elég, hogy ilyenkor az áldozatnak teljesen ellehetetlenül az élete, könnyen még nagyobb bajt szabadíthat magára, ha rossz stratégiát választ. Arra gondolok, hogy a fenyegetés hatására kijönnek az alapösztönök: vagy támadunk, védekezünk, megadunk vagy menekülünk. Ha ezek közül a támadást választod, máris kapcsolatba léptél a zaklatóddal, és elkezdődhet egy eldurvuló adok-kapok, ami konzerválja a zaklatást, és közben maga az áldozat is bántalmazóvá válik" – érvel Hajnal, hogy ő a stalking esetében miért is a menekülés híve.

Jó kérdés, hogy a menekülés ilyenkor mit is jelent. A fenyegető zaklatásnál talán a bizonyíthatóság kérdése a legnehezebb, mert sokszor hiába állít be az áldozat a rendőrségre egy köteg kinyomtatott e-maillel, és mutatja meg az éjjelente óránként küldött Viber-üzeneteket, Hajnalnak például azt mondták a rendőrök, hogy nem tudnak mit kezdeni az üggyel, hiszen a volt párja csupa szép dolgot, csupa szerelmi vallomást fogalmazott meg a levelekben. A havonta küldött sírcsokor pedig? Szintén gyönyörű ajándék, akárcsak a tegnap esti verés után a munkahelyre bevitt, szépen becsomagolt Pilinszky kötet. Hajnal, mint állítja, ő "híresen anarchistává" van traumatizálva a hatóságok által, akiknek egyszerűen nincs kellő tudásuk az erőszak természetéről, mégis minden áldozatot arra buzdít, hogy tegyen meg minden lehetséges lépést a hatóságok felé.

"Az én privát véleményem viszont az, hogy a legtöbb erőt az értő tanúk támogatásából nyerhetjük, akik nem vitatkoznak az érzéseinkkel, hanem leigazolják nekünk, hogy a fenyegető zaklatás és ez a rengeteg szenvedés valóban megtörtént velünk. Nekem igazán ettől tért vissza az önbizalmam és az önbecsülésem, és persze attól, amikor már gyógyultan, tiszta fejjel, a traumáktól eltávolodva őszintén magamba néztem, és feltettem magamnak a kérdéseket: miért is csúsztam bele az áldozatszerepbe. De félreértés ne essék, ez még mindig nem áldozathibáztatás, hanem kőkemény önismeret."

Szöveg: Hercsel Adél

Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR magazin novemberi számában jelent meg.