Vereségek a kapcsolatban: szeretők

Márpedig kudarc nélküli élet nincs. Aki tehát azt állítja, neki mindig minden sikerül, az hazudik, Sajnos sokunkat nem tanítottak meg arra, hogy aki ringbe száll, azt le is teríthetik. Érdemes persze pozitívan állni a dolgokhoz, és a legjobbat remélni, de ez nem mentesít minket attól, hogy észben tartsuk: mi is leszünk vesztesek. Ennek egy ékes példája a harmadik személy belépése egy kapcsolatba.

Egy románc elején mindenki úgy képzeli, hogy mostantól amíg a világ világ a másik ember csak érte él, érte kel, és érte fekszik. De nézzük csak! Mondjuk átlagosan harminc éves korban elköteleződnek az emberek, netalántán a házasság intézményébe lépnek. Eddig volt az életükben kettő, három, talán négy nagy szerelem, és mondjuk pár kaland. Miért gondoljuk, hogy ha az elmúlt tizenöt évbe ennyi érzelem fért (a gyerekkort ugye itt ritkán számítjuk), akkor a következő ötvenben nem jöhet egy olyan személy, aki megérinti majd? Vajon reális ebben hinni, és ezzel élni? Vagy reális-e ezt elvárni akár önmagunktól, akár a másiktól?

Az emberiség meglehetősen sokféle kapcsolati mintát kipróbált már. Volt a szabálytalan erkölcsök időszaka, matriarchális, illetve partiarchális társadalom, háremek, páros házasság, nyitott házasság, monogámia, poligámia stb. A kísérletezés szinte végeláthatatlan. A kérdés az, hogy elértünk-e már a megoldáshoz. Vagy van-e egyáltalán megoldás? Esetleg ez személyenként változhat?

Sokan nem értik meg, hogy barátjuk, barátnőjük, miért bocsátott meg annak a másik szemétnek, aki megcsalta őt. A barátnő válasza sokszor az: mert szeretem. Ezt hallgatva a legtöbben dühösek, értetlenül állnak a hülyeséggel szemben. De ha valaki hazudik, hibázik, másként cselekszik, akkor ő már nem is szerethető? Dehogynem.

Sajnos az emberek elfelejtik, hogy nem vagyunk egymás tulajdonai, hogy egymás nélkül is lehetnek örömeink az életben. Ha görcsösen kapaszkodunk a másikba, ha állandóan csörög a telefon, hogy "merre jársz drágám", ha mindenről beszámolót tartunk, és nincs buli a barátokkal, akkor az nem szeretet. Az birtoklás.

De ha a másikat a tulajdonommá teszem, tárgyiasítom, azzal bizonyítom a saját bizonytalanságomat is. Egy ilyen helyzetben ugyanis nem hisszük el, hogy a másik visszatér hozzánk, miután esetleg más utakat is kipróbált. Ami persze benne van a pakliban, de ehhez mi is kellünk. Mire gondolok?

Az a felfogás, hogy az ócska prosti elcsábította, és ez a bajok egyetlen forrása, hibás. A másiknak ugyanis befogadónak kell lennie a csábításra, valami hiánynak tehát jelen kellett lennie az ő életében, az addigi kapcsolatában, amit a szeretőnél megtalált. És ez nem feltétlenül a szex.

A kérdés, hogy ezt felismeri-e mindkét fél, akarnak-e dolgozni a megoldáson, vagy tudnak-e egyáltalán változni, változtatni. Ha igen, akkor a kapcsolatuk továbbléphet akár egy magasabb szintre, ahogy a személyiségük is.

A továbblépés lehetőségének palettája tehát igen széles egy ilyen helyzetben. A lényeg, hogy tudjuk elengedni azon törekvésünket, hogy mindenből győztesen, kudarcmentesen kerüljünk ki.
"Tudniillik vannak olyan perspektívák, amiket csak alulnézetből lát az ember, ha a földre sújtották- és ezekkel is gazdagodik az élet." /Popper Péter/