Veréb Tamás: „Nem akartam olyan életet élni, ami nem én vagyok”
Veréb Tamás idén lett huszonkilenc éves, színészként mégis intenzívebb tizenöt év áll mögötte, mint sokaknak több évtized szakmában eltöltött idő után. Tomi elárulta nekünk, miért mellőzi jelenleg a színházat, és hogy áll szóló zenei projektje. Sőt, kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, hogyan birkózott meg ilyen fiatalon az „elvált férfi” címkével.
Ezeket láttad már?
Amikor először interjúztam vele egy tévéműsor forgatásán, még csak tizennégy éves volt, és az első nagy szerepét próbálta a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Rá pár évre arról beszélgettünk Veréb Tamással, hogy tizenkilenc évesen a világ legfiatalabb Rómeóját játssza a népszerű musicalben. Azóta eltelt tíz év, eljátszott közel húsz nagy szerepet a Budapesti Operettszínházban, és megnyerte a Sztárban sztárt is.
Pár hete, amikor megkerestelek, azt mondtad, parkolópályára teszed a színházi karriered, 29 évesen. Felmerül a kérdés, hogy egy fiú, akit a musicalrajongó szubkultúra csodagyerekként tartott számon, és ennyi mindent elért, miért hoz meg egy ilyen döntést?
Sok válasz van erre. Nagyon sokat gondolkodom – ez nem mindig jó – arról, hogy mennyire vagyok tudatos vagy éppen mennyire hallgatok az érzelmeimre. Ha valami kényelmetlen, azt kimondom. Az Operettszínház egy beteljesült álom volt, 19 évesen kerültem oda, szeretett a közönség és a kollégák is. A vezetőség nagy potenciált látott bennem, rengeteg szerepet osztottak rám, gyakorlatilag hónapról hónapra álomfeladatokat kaptam. Jött Rómeó, Mozart, megéltem a legnagyobb magasságokat. A metoo botrány után a káosz jellemezte a színház belső dolgait, és talán kívülről úgy tűnt, hogy rengeteg feladatom van, alig havi kettő-hármat játszottam. Jött közben a Sztárban sztár, kaptam egyéb televíziós lehetőségeket, és rájöttem, hogy az Operettszínházon túl is van élet, máshol is játszhatok és más zenei projektek is várnak rám. Kicsit kiábrándultam abból a helyzetből, amibe beleragadni végképp nem szerettem volna. Bár viszonylag kevés ideje voltam a pályán, 2018 végén úgy döntöttem, hogy eljövök, pedig fogalmam sem volt, mi lesz a következő héten. Hónapokig nem csörgött a telefonom, és komolyan elgondolkodtam egy polgári foglalkozás lehetőségén is. De röviden összefoglalva: azt hiszem, idejekorán rájöttem, mit jelent számomra a boldogság, és hogyan tudom megélni a saját szabadságomat. Lehet, hogy hoztam számos rossznak tűnő döntés, de számomra jó döntésnek bizonyult, hogy ezt megléptem. Nem volt miért maradnom.
Néhány év alatt eljátszhattál annyi főszerepet, amire sok más művésznek egy élet alatt nincs lehetősége. Kívülről ez tűnhet hatalmas ajándéknak, de közben azért valahol komoly teher. Mennyire élted meg nehezen, hogy nagy feladat nagy feladatot követ?
Hálás voltam ezért a helyzetért. Már gyerekként azt szerettem, ha komolyabb feladatokat kapok, mint a korosztályom. Tízévesen simán elvittem a Rebaccából Max de Winter, egy negyvenes férfi dalát egy énekversenyre. Szerettem az ilyen kihívások súlyát. Azt hiszem, alkalmas is vagyok erre idegrendszerileg, pörgésileg, alapból jobban szeretem az ilyen időszakokat. Ráadásul az operettszínházas éveim elején elvégeztem a Miskolci Egyetem zeneművészeti karán a klasszikus ének szakot is. Lejátszottam az előadásokat, aztán 11-re hazaértem a kis albérletembe, kidolgoztam a tételeimet, és másnap a fél 7-es vonattal mentem Miskolcra, ahol 9-kor levizsgáztam, majd utaztam vissza Budapestre próbálni. Előfordult, hogy három szerepet próbáltam egyszerre, és közben készültem a Sztárban sztár adásaira. Én ezt éltem igazán.
Most jobban belegondolva, számodra a zenés színház tíz-tizenöt év múlva tartogat majd új feladatokat, mert amit egy fiatal zenés férfi színész eljátszhat ennyi idősen, az neked megvolt.
Ez a másik része. Anyukám mindig próbált a színház felé terelgetni, neki fontos volt, hogy társulati tag legyek, azt hangsúlyozta, ez a fő, mellette meg amúgy lehet zenélgetni. Az utóbbi két-három évben azt érzem, hogy most még meg tudom szólítani a Budapest Parkba járó, új zenéket hallgató réteget. Színházat csinálni később is tudok, azt hiszem, az utóbbi tizenöt évben sikerült megmutatnom azt, hogy alkalmas vagyok erre a pályára, talán ezt már nem kell bizonyítanom. Ez az a terület, ahova talán tíz év múlva is visszatérhetek, ha mégsem, akkor annak úgy kell lennie.
Mielőtt áttérnénk a jelenre és a zenei munkásságodra, fontos megjegyeznem, hogy te az operettszínházi szárnyalásod időszakát nem azzal töltötted, hogy szanaszét csajozd magad. Minden premieren melletted volt a barátnőd, a lány, aki később a feleséged lett. Ez a kapcsolat sokat segített abban, hogy legyen egy stabil alapod a már említett komoly feladatokhoz?
Nagyon sokat. Mi majdnem hét évig voltunk együtt, húszéves koromban jöttünk össze. Ennek így kellett lennie. Mindkettőnknek nagyon sokat segített ez a kapcsolat, hogy ki tudjunk teljesedni a saját szakmánkban. Azt, hogy ne csapjam szét magam esténként, minden előadás után, az részben Szandinak köszönhettem. Sokkal szabálykövetőbb voltam, mint mostanában. Soha nem jutott volna eszembe elszívni egy szál cigit sem, és elő nem fordulhatott, hogy premier előtti este megigyak három fröccsöt. Igyekeztem okosan csinálni a dolgaimat, és ebben ő nagyon jó partner volt. Nagyon sokat segített abban, hogy teljes valómban a feladataimra koncentrálhassak, legyen az színház vagy a Sztárban sztár. Mi olyan lángon éltünk a hivatásunknak és egymással egy évtizedig, hogy szép lassan elmentünk egymás mellett, elkezdtünk másra vágyni. Fiatalon jöttünk össze, és egy ideig magammal is el tudtam hitetni, hogy semmi sem maradt ki az életemből, de a lufi egy idő után kipukkadt. Se őt, se magamat nem akartam átverni. Nem akartam egy olyan életet élni, ami nem én vagyok. Egy közös döntés született, megfogalmaztuk, hogy nem ez az utunk.
Létezik házasság után barátság?
Jó kérdés. Szerintem nem minden esetben. Talán pont amiatt, hogy sokan nem őszinték egymással. Sokat tanultunk egymástól, és el sem tudom képzelni, hogy haraggal gondoljak rá. Nem biztos, hogy a barátság a jó szó erre, mi sem beszélünk minden nap, de amikor kommunikálunk, akkor úgy tudunk beszélni, mint egy közeli barát. De ehhez kell egy tudatosság, meg két ember.
Így, hogy túl vagy egy házasságon, ha leülsz randizni, szerinted másként tekintesz egy-egy lányra, mint a veled egykorú srácok?
Persze. Nem titkolom, hogy az utóbbi két évemben akadt olyan időszak, amikor finoman szólva megéltem azt, amit a húszas éveim elején nem. Húszévesen azt hittem, mindent tudok a nőkről. Ez valószínűleg most sincs így, de visszatekintve akkor magamat is alig ismertem. Az utóbbi két évben akadt jó pár randim, de nem vagyok az az őrült rocksztár kategória, akinek megvolt a fél város. Azt hiszem, hogy az utóbbi időben minden kisebb vagy nagyobb találkozás után úgy tudtunk továbbmenni, hogy mindketten, az adott lány is és én is, emberek maradtunk. Egészen mást keresek ma, mint tíz éve. Akkor egyszerűen egymásra találtunk. Ma már sokkal óvatosabb vagyok. Amikor megbeszéltük a dolgainkat Szandival, rögtön beugrott: én most egy elvált férfi leszek. Így kell majd bemutatkoznom, hogy Veréb Tomi, 27 éves, elvált férfi. Aztán rájöttem, hogy ez semmit sem jelent. Ez egy papír. Megpróbáltunk valamit, amiről azt hittük, hogy jó lesz, de nem úgy jött ki a lépés. Emiatt viszont ma már nagyon vigyázok rá, hogy ne ígérjek valakinek olyat, amire még nem állok készen. Ha próbálsz úgy élni, hogy neked is meg másoknak is a legjobb kimenetelű legyen a dolog, akkor van mit átgondolni, és több szempont alapján megvizsgálni, amire vágysz.
Szakmailag mire vágysz?
Egyértelműen a zenei önmegvalósításra. Amiről a leginkább álmodom, hogy a zeném miatt jöjjenek a koncertemre, nem azért, mert a színházban vagy egy tévévetélkedőben láttak. Ezen lázasan dolgozom az utóbbi években. Ezért van Tom Sparrow művésznév és az egész imidzsváltás, amiből eddig elég keveset mutattam meg, eddig egy dal jelent meg tavaly márciusban. Simán gondolhatja a közönségem, hogy én már nem akarom ezt csinálni. Pedig hat-hét dalom már készen áll, csak úgy vagyok vele, hogy a lehető legjobban szeretném ezeket kivitelezni és tálalni. Produceri csapat nélkül nehezebben húzom meg a határidőket, ebben muszáj fejlődnöm majd. Bár nem biztos, hogy kifelé látszik, azt hiszem, jó úton vagyok. Kimondtam, hogy nem akarom elsietni, és elaprózni magam. Arra vágyom, hogy a zeni kibontakozásomat láthassa a közönség. A Budapest Parkban találkozunk!
