„Életem legkínosabb Valentin-napján véletlenül szerelmet vallottam valakinek, akinek nem is akartam”
Négy lány négy emlékezetes sztorija a szerelmesek "hivatalos" napjáról. Te azok közé tartozol, akik alig várják, hetekkel előbb megtervezik az ajándékot, a randit, a vacsorát, vagy azok közé, akik szerint ez egy újabb alkalom arra, hogy tovább építsük a fogyasztói társadalmat? Mindenképpen élvezni fogod a történeteket.
Ezeket láttad már?
A Valentin-nap, vagy magyarul Bálint-nap a szerelmesek ünnepe. Önmagában szép gondolat ez, és ugyanaz a funkciója, mint a többi ilyen napnak: valamiért hálát adhatsz, ha van, vagy élvezheted a barátaid társaságát, ha épp nincs szerelmi partnered. A szeretet az szeretet, ezt ne felejtsd!
Jókor jött Bálint-nap
A huszonkilenc éves Évi mesélte nekünk: „A barátommal már egy éve együtt laktunk, és tisztában voltunk egymás igényeivel: én például azzal, hogy le kell mondanom a cicatartásról, ő ugyanis nem igazán szerette a macskákat. Tavaly Valentin-napon elmentünk vacsorázni, ahol egy buta félreértés miatt összevesztünk, és a barátom elég udvariatlanul viselkedett. Persze, rögtön bocsánatot kért, de én borzasztó durcás lettem. Ilyen hangulatban sétáltunk haza, amikor egy kocsi alól halk nyávogást hallottunk, és megláttunk egy valószerűtlenül kicsi cicát kuporogni a kerekek alatt. Körbenéztünk, de sehol senkit nem láttunk. Nagyon meghatódtam, könnyes szemmel simogattam a kis állatot. Ekkor a barátom rám nézett, és azt mondta: „Na, jó, de csak azért, mert Valentin-nap van!” Először nem is értettem, mit akar mondani, de aztán hamar kiderült, a szerelem csodákra képes, és így lettünk mi gazdagabbak a világ legédesebb kandúrjával, aki már lassan egy éve nálunk lakik, és az "apukája" szeme fénye.”
Kit érdekel a naptár?
A huszonöt éves Enikő története a következő: „Három hónapja voltam együtt a barátommal, amikor közeledett a Valentin-nap. Én már egy héttel előtte bőszen gondolkodtam, mivel is lephetném meg a szerelmemet, amikor egy közösen látott reklám kapcsán kiderült, ő kifejezetten ódzkodik ettől az ünneptől. Úgy tartotta, hogy ez egy külföldről erőszakosan behozott, kommercializált ünnep, amit csak azért találtak ki, hogy még több vásárlásra inspirálják az embereket. Kicsit szomorú voltam, hiszen korábbi kapcsolataimban megszoktam, hogy Valentin-napon mindig meglepnek valamivel, de nem szóltam semmit. Aztán eljött a nap - és csendben el is múlt. Egy hét múlva egy fárasztó munkanap után arra értem haza, hogy sejtelmes fények égnek a lakásban, a kedvenc zeném szól a hifiből, a barátom pedig vacsorával és pezsgővel vár. Kérdeztem, milyen alkalom van, mire azt felelte: február 21-e van, és reggel eszébe jutott, mennyire szerelmes belém. Azóta nekünk nincs szükségünk előre megjelölt ünnepekre, hogy különlegessé tegyük a naptár másik napját.”
Nem csak a szerelmesek napja
A huszonhét éves Zita története a következő: „Barátnőmmel éppen mindketten szinglik voltunk: ráadásul ő úgy, hogy a volt pasija egyszerűen nem vette föl többé a telefonját, én pedig épp egy hete derítettem ki, hogy a fiú, akivel egy pompás randin voltam, két éve párkapcsolatban él. Ilyen körülmények között nagyon megviselt bennünket a Valentin-nap, úgyhogy elmentünk egy búfelejtő vacsorára a kedvenc kávézónkba. Szótlanul üldögéltünk, amikor a mellettünk lévő asztalhoz lehuppant két fiatal csaj, és az egyik elkezdte ecsetelni az aznap történt eljegyzését. Mindezt fennhangon, úgy, hogy a gyűrűjét is látványosan mutogatta. Ez már olyan kegyetlen volt, hogy barátnőmmel döbbenten egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a röhögés. Ebben a hirtelen feldobódott hangulatban rájöttünk, milyen butaság szenvedni csak azért, mert épp nincs pasink. Inkább hazasiettünk, kicsíptük magunkat, és aztán reggel négyig táncoltunk a kedvenc szórakozóhelyünkön. Egyik legemlékezetesebb este volt az életemben.”
A legkínosabb Valentin
A huszonkét éves Juci mesélte nekünk: „Gimis koromban halálosan beleszerettem az egyik osztálytársamba, és a barátnőmmel viccből fölírtuk a padjára, hogy "Imádlak, Zoli!!!". Néhány hét múlva Valentin-napon kora reggel valaki a padomon hagyott egy papírzacskót a nevemmel. Kicsomagoltam: egy plüssnyúl volt benne és egy levél: "Én is téged." Azt hittem, azonnal elájulok az örömtől. Egész órán Zolira pillantgattam, és alig vártam a szünetet, amikor lazán odamentem hozzá, fölmutattam a nyulat, és a legvagányabb hanglejtéssel megkérdeztem: "Honnan tudtad, hogy ez a kedvenc állatom?" Zoli köpni-nyelni nem tudott, egy pillanat alatt világossá vált, hogy nem ő írta a levelet. Annyira égtem, hogy szinte futottam be az osztályterembe, és utána két napig otthon maradtam betegség ürügyén. Később kiderült, hogy egy másik osztályban is volt egy Zoli, aki balszerencsémre épp ott szokott ülni, ahol a druszája.”
