Az Ördög Pradát visel, azaz miért érzi magát rosszul egyre több ember a munkahelyén?

Ha mindezt egy film címmel kellene jellemezned, melyik jutna rögtön, szinte gondolkodás nélkül az eszedbe? Nekem kérdés nélkül Az Ördög Pradát visel. Számomra pontosan ez az a hollywoodi film, amely kitűnően szemlélteti és valóban kendőzetlen őszinteséggel érzékelteti a munkahelyeken egyre inkább felgyülemlő feszültséget és kilátástalanságot, ugyanakkor némi pozitív reményt is csempész a jövőnkbe, hogy milyen lehet a legjobb pozícióban sok pénzzel a zsebünkben lébecolni. Igen ám, de egy kérdésem azért felmerülne közben: Milyen áron? Az ára ugyanis nem csekély: Álmatlan, agyon stresszelt éjszakák, mentális kimerültség, fizikai rosszullétek, túlterheltség, zero magánélet.

A kezdők lendülete és egy igazságtalan világ

Új emberek, menedzser jelöltek, 15 nyelven beszélő, csakis a munkájuknak élő akta kukacok, lelkes kis asszisztensek és gyakornokok tűnnek elő a nagyvilág rejtett zugaiból, hullócsillagokat is megszégyenítő sebességgel. Sajnos azt kell mondanom,hogy sokszor ugyanilyen gyorsan is jutnak el pár év múlva a süllyesztőbe. Hogy miért? Talán azért, mert huszonakárhány évesen kiégtek a folyamatos negativitástól, motiválatlanságtól és érdektelenségtől, amely a kezdetek kezdetén fogadta őket a munkahelyen.

Gondolj csak bele, hogy hatalmas lendülettel, kirobbanó életkedvvel és energiával veted bele magadat gyakornokként vagy éppen pályakezdőként egy szakmába. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy annyira motivált vagy már régóta, hogy tudod mivel szeretnél a jövőben foglalkozni. Éveken át csak ezért ültél az iskolapadban, emiatt tűrted el a sok gyomorgörcsöt és heves szívdobogást okozó vizsgákat és kontakt órákat. Mert céltudatosan készültél a jövődre. Aztán amikor lehetőséged nyílik belevetni magadat a munka tengerébe, akkor pár hónap elteltével kisvártatva azon kapod magad, hogy fuldokolsz. A hullámok magasak, folyamatosan ellepnek, te pedig csak egyre küzdesz ellenük. Olyan érzésed van a harc végére, mintha csak saját magaddal néznél farkasszemet és a saját lelki és testi határaidat feszegetnéd.

Miközben próbálsz megfelelni a munkahelyed által támasztott, sokszor nevetséges és igazságtalannak tűnő, piti kis elvárásainak, elveszíted saját magadat! Elsőként a ruhád szürkül el és lesz ugyanolyan, mint a többi alkalmazotté, ezután lófarokba köttetik a gyönyörű, hosszú hajzuhatagodat majd az alapozód színét kezdik el kritizálni. Legtöbbször észre sem veszed, hogy már nem vagy igazán önmagad, az erőd sem a régi és amikor a fürdőszobai kis tükrödbe nézel, kétségbeesve töprengsz azon, hogy vajon most ki néz vissza rám? A válasz: Önmagad legrosszabb változata!

A pódiumon

Ez a téma sem túl hálás természetesen, de úgy éreztem, hogy nem fogok némán és tétlenül álldogálni mellette. Megnyitom a szívemet, ha kell kiállok a képzeletbeli pódiumra és felszólalok. Igaz, még előttem az egész élet, hogy eldöntsem, valóban azt akarom -e csinálni, amit idáig tanultam és azt hittem nagy szerelem lesz a számomra vagy éppen azt szeretném folytatni, amiben tudom, hogy igazán tehetséges vagyok és elismernek? A valódi kérdés azonban: Mitől érzem jól magam? Mi okoz számomra örömet? Miben tudok eredményes lenni?

Amikor ezekre a kérdésekre válaszolok és úgy érzem, hogy a válasszal nem hasonulok majd meg saját magamtól, na akkor teszek majd le valami igazán fontosat az asztalra. Az önmagamhoz való őszinteséget. Az álmaimat. A hab a képzeletbeli tortán pedig az lenne, ha ehhez még az is hozzá adódna, hogy a munkaadómnak is hasznot hoznék az eredményességemmel.

Miért szólalok mégis fel? Miért érzem azt, hogy le kell írnom, amit magam körül láttam eddig? Azért, mert nincs rendben ez az egész, ami a munkahelyek többségén zajlik.

Nincs rendben, hogy frusztráltak vagyunk, hogy alig jut időnk magunkra, a családunkra és a barátainkra.

Az sem oké, hogyha rá vagyunk kényszerítve arra, hogy erőnkön felül teljesítsünk, akár napi 13 órán át és mindezért cserébe még egy "köszönöm" sem hagyja el a másik fél száját. Nem fair a bűntudat érzet keltése az alkalmazottakban, miközben kiteszik a lelküket is. Nem muszáj elviselni a goromba, bántó hangnemet, a csúfondáros kis kacajokat és a rosszalló, lenéző pillantásokat az öltözékünk vagy éppen a hajszínünk miatt.

A frusztráció forrása: 0 magánélet és gyötrődés

Gondolkoztál már azon, hogy vajon miért olyan dühös és rosszkedvű a legtöbb menedzser vagy bármilyen felsőbb pozícióban lévő ember? Ahogy telnek a napok, hónapok és évek, én egyre többször filozofálok ezen a kérdéskörön. Megfigyelem a környezetemet, meghallgatom azokat az embereket magam körül, akik szenvednek, mert bele vannak kényszerítve egy olyan helyzetbe, ami hosszútávon egyáltalán nem jó nekik. Azon túl, hogy nem jó, felmerül egy ennél is nagyobb probléma: ha sokáig fennáll egy ilyen helyzet, az bizony komoly lelki majd végül egészségügyi problémákhoz is vezethet.

A meg nem értettség és a folyamatos bizonyítási vágy érzete az, ami sokat kivesz belőlünk és még a legnyugodtabb óráinkban sem hagy pihenni. A legnagyobb gondnak azonban mégis azt látom, hogy nem tudunk kikapcsolni. Képtelenek vagyunk nemet mondani a főnöknek vagy másoknak, ha valamit nem tudunk megoldani. Folyton félünk és rettegünk egyes tetteink következményeitől, nem szeretünk felelősséget vállalni, azonban, ha számonkérnek minket, máris hárítunk. Más emberekre kenjük a saját hibánkat és közben kezdjük mi magunk is elhinni, hogy ez így helyes.

Az érem pozitív oldala

Természetesen mint minden helyzetnek, ennek is több nézőpontja van. Szerencsére vannak olyan munkahelyek, amelyek igen nagy figyelmet fordítanak az alkalmazottak elégedettségére és valóban érdeklődnek a munkavállalók iránt. Hiszen változást és pozitív, lelkes munkamorált csak úgy lehet elérni, ha ösztönzik az embert.

A megbecsülés, aktív programok, játékok és a csapatépítő lehetőségek mind olyan alternatívák, amelyekkel növelhetjük a munkavállalók vidámabb hozzáállását a céghez és a munkához is. Azt pedig, hogy hogyan ítélünk meg egy helyzetet és minket hogyan ítélnek meg, csak akkor tudjuk meg, ha kívülről vagy egy másik nézőpontból szemléljük a helyzetet.

Gondoljunk csak az Ördög Pradát Visel film legvégére, amikor Andrea kilép a munkahelyéről, mert nem tudja tovább folytatni az önpusztító életvitelt. Akkor azt hiszi, hogy vége az újságírói karrierjének, mert tudja, hogy Miranda, a főnöke még biztosan bosszút fog állni azért, amiért cserben hagyta. Ám mindannyiunk és természetesen a főszereplő legnagyobb megdöbbenésére a főnök nem ellehetetlenítette Andrea karrierjét, hanem segítette. A film azzal zárul, ahogy a főnök mosolyogva int Andreának és magában valószínűleg azon töpreng, hogy a lány éppen olyan céltudatos és határozott, akárcsak ő fiatalabb korában.

Megoldás: Hagyj fel a frusztráltsággal, azaz dobbants, amíg nem késő?

Nem célom lebeszélni téged sem a jelenlegi munkahelyedről, ugyanúgy, ahogy az sem, hogy arra ösztönözzelek, hogy maradj benne egy mérgező helyzetben. Tapasztalatból beszélek, amikor azt mondom, szörnyen nehéz véglegesen eldönteni, hogy hogyan is legyen innentől tovább. Kilépni egy kellemetlen szituációból ugyanolyan nehéz, ha nem nehezebb, mint benne maradni. Sok őrlődés, sínlődés és sírás kell sokszor ahhoz, hogy valóban tisztán lássuk a saját helyzetünket és azt, hogy mi lenne a megoldás a problémáinkra.

A legnagyobb mersz azonban talán ahhoz kell, hogy ne meneküljünk folyton egy nehezebb helyzetből, hanem próbáljunk meg változni és változtatni. Tovább állni mindig könnyebb, mint magunkba nézve átértékelni a gondolatainkat.

Bátornak kell lenni mindig, bármiről is legyen szó! Emellett át kell gondolnunk a saját hibáinkat és folyamatosan törekedni a tudásunk fejlesztésére, igyekezni, hogy mindig tanulhassunk valami újat és valóban fejlődhessünk is általa. Nem szabad félni az új helyzetektől, hiszen az esetek többségében éppen azok hozzák el a változás igazi szelét. A fátyolos, bágyadt tekintetnek ints most szépen örök búcsút, szívd fel magad és határozd el, hogy holnap erősebb leszel, mint ma!

Cikk: Tollas Tímea