Utálatos beszélgetések

Egy tizenöt évig tartó kutatás eredménye szerint az emberek a következő beszéletéseket tartják a legnehezebbnek: amikor szakítani kell a párjukkal, ha szembe kell szállni az anyóssal, ha ki kell rúgni valakit, ha fizetésemelést szeretnénk, vagy ha felmerül az előítélet kérdése.

Ebben a fent említett kutatásban a szerzők arra keresték a megoldást, miként lehet a fent említett nehéz beszélgetéseket hatékonyabbá, egyszerűbbé, kevésbé félelmetessé tenni. Stratégiáik között egészen meglepőek is vannak, de nézzük, hogyan csinálhatjuk jól.

Először is fontos megjegyezni, hogy egy beszélgetés valójában három beszélgetésből áll. Mit jelent ez? Először is zajlik egy beszélgetés a két fél között, de mindeközben mindkét félben zajlik egy-egy beszélgetés saját magával is. A probléma pedig abból fakad sok esetben, hogy ezeket a belső beszélgetéseket nem ismerjük.

Az egyik leggyakoribb hiba a nehéz beszélgetésekkor, hogy a felek próbálják végiggondolni az eseményeket, aszerint, hogy ki mit mondott, ki mit csinált, ki a hibás, és kinek van igaza. Ezzel a probléma az, hogy a saját verziónkat soha nem vonjuk kétségbe. Jobban tesszük hát, ha ezeket a meglátásainkat nem igazságokként, hanem észlelésként közöljük, és megpróbáljuk kideríteni, a másik hogyan látta ugyanezt.

Talán meglepő, de még a főnökkel való tárgyalás során sem érdemes kihagyni az érzelmeket. Sokak fejében az üzlet és az érzelem két össze nem keverhető világ, így egy megbeszéléseken minden érzelmi megnyilvánulást elfojtunk. Helytelenül. A fent említett belső párbeszédeink ugyanis pont az érzelmekről szoktak szólni, melyek elhomályosítják az objektivitásunkat, kényelmetlenül érezzük magunkat, hiányzik a felszabadultság, így a kreativitásunk is jelentősen csökken. Az egyensúlyt természetesen meg kell találni az érzelmek és a tények között, de be kell látnunk utóbbi lényegességét is. Fontos azonban, hogy ne keverd össze a felindultsággal. Ne a másik személyt értékeld azzal, hogy lehülyézed, hanem azt fejezd ki, ami benned zajlik. Például mondd azt, "dühös vagyok". Ne érezd kényelmetlenül magad emiatt, hisz rossz érzései mindenkinek vannak, ezt közölve pedig nem bántasz meg senkit, hisz ez rólad szól. A mi érzéseink pedig ugyanolyan fontosak, mint másoké, és ha nem közöljük őket, azzal szép csendben meg tudjuk ölni a kapcsolatainkat.

Miért nehéz fizetésemelés kérni? Azért, mert valójában nem a pénzről van csak szó, hanem rólunk is. Meg van az esélye annak, hogy azt fogjuk hallani, azért nem kapunk többet a számlánkra, mert nem vagyunk elég jók abban, amit csinálunk. Ekkor pedig vagy tagadjuk az egészet, azaz szentek maradunk a magunk szemében, vagy valóban alkalmatlannak érezzük magunkat még az életre is, tehát mi leszünk az ördögök. Ez a mindent vagy semmit gondolkodás, ami egyébként sok helyzetben jellemez minket, hibás. Jobb, ha meglátjuk azokat az eseteket, amikor valóban nem hoztuk a legjobb formánkat, amikor hibáztunk, de ettől még továbbra is értékelhetjük azt, amikor jól csináltuk. Érdemes a főnöknek is úgy tálalni a kérést, hogy az ne követelésnek hangozzék. A "fizetésemelést akarok" helyett a "van-e reális esély, hogy magasabb fizetést kapjak" jobban hangzik.

Ne feledjük, hogy az előbbi helyzetben nem csak rólunk, a főnökünkről is hasonlóképpen szó van. Az ő identitása, azaz, hogy milyen ember is ő a maga szemében, ugyanúgy fontos elem. Ha kirúg, vagy nem ad magasabb bért, benne is felmerül a kérdés: "szar ember vagyok?". Hidd el, hogy ő is motivált lesz egy másfajta, könnyebb beszélgetésre.

A fenti technikákat érdemes akalmazni, mert mindkét fél számára hasznos és eredményes lesz. Ha az elsajátítás nem megy egyik napról a másikra, akkor se keseredj el, hisz érthető, hogy egy frusztráló helyzetben nem mindig tudjuk végiggondolni, mit is kellene tenni. Hagyj hát időt magadnak mindezek elsajátítására, hidd el, megéri!

A bejegyzés Douglas Stone, Bruce Patton, Sheila Heen: Nehéz beszélgetések című könyve alapján íródott.