Unipie egy webapplikációval segíti az online oktatást

2020. szeptember 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest


Nemrégiben beigazolódott, hogy nagy szükség van az oktatás forradalmasítására, ezért a márciusban indult edutech startup célul tűzte ki, hogy átemelje a hazai felsőoktatást a digitális térbe, továbbá elérhetővé tegye az egyetemi könyveket, jegyzeteket a több, mint 250.000 hallgató számára.

Unipie egy webapplikációval segíti az online oktatást
Fotó: Rexfeatures

A Unipie webalkalmazásán keresztül egy olyan eszközt ad a hallgatók kezébe, ami hiánypótló a magyar és a külföldi piacon egyaránt, hiszen egy rendszerben teszi elérhetővé a hazai kiadók, egyetemeket tankönyveit és jegyzeteit, ezzel megkönnyítve a kollégisták és azon hallgatók életét, akik szeretnének mindent egy helyről elérni, egy könyvtárjegy áráért.

Kutatásokból kiderült, hogy a hallgatóknak félévenként akár 60-70.000 Forintba is kerülhet, ha legális úton akarják beszerezni a tanulmányaikhoz szükséges tankönyveket, jegyzeteket, de mivel sokak számára nem elérhető ez az összeg ezért különböző fénymásolatokkal kénytelenek beérni, ami szintén 30.000 Forint is lehet, félévenként. Az egyetemi könyvtárak jó megoldásnak számíthatnak viszont a jelenlegi bizonytalan helyzetre való tekintettel működésüket igencsak befolyásolják az aktuális kormányhatározatok. A Unipie szolgáltatását bárhol, bármikor igénybe lehet venni, hiszen csak internetkapcsolat kell hozzá, egy regisztrációért cserébe egyszerre három felületen, telefonon, táblagépen és laptopon használható az alkalmazás. A könyvek zárt rendszerben találhatók, továbbá a webalkalmazás kialakításánál figyeltek arra is, hogy ne lehessen lementeni, másolni a tartalmakat, ezzel is védve a kiadókat.

A Unipie nyáron új funkcióval bővült, a jegyzeteléssel.
Ez a funkció a rendszerben lévő könyvekhez adható, a jegyzetet vagy külön ablakban készítheti el a hallgató vagy egy osztott képernyőn, így bal oldalon a kiválasztott könyv látható, jobb oldalon pedig a hozzá rendelt jegyzet. A másolás elleni védelem miatt egyszerre maximum 200 karaktert enged áthelyezni a jegyzetbe. A hallgatók hatékonyabb felkészülését elősegítve a jegyzet írása közben megváltoztatható a szöveg mérete, alakja, elhelyezkedése, színe és lista is készíthető. A jegyzetek automatikus mentésre kerülnek 5-10 másodpercenként, ha a diák nem lép ki a böngészőből.

Olvasd el ezt is!

Akkor is egyedi vagy a piacon, ha van konkurenciád

Szeptembertől elkészül a fizetési rendszer is, hiszen eddig a vírusra való tekintettel a hallgatók ingyen használhatták az alkalmazást. A cél továbbra is az, hogy segítsünk az egyetemeknek az online oktatásban illetve a tanulóknak abban, hogy a lehető legegyszerűbb módon és kényelmesen juthassanak hozzá a tanulmányaikhoz szükséges tankönyvekhez, jegyzetekhez ezért a tanévkezdés alkalmával egy akciót hirdetünk a felhasználók között. 1 hónapnyi előfizetés áráért 3 hónapnyi előfizetést kapnak a szeptemberben regisztrálók, ami így mindösszesen 2 500 forintba fog kerülni.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)