Úgy választunk partnert, ahogy csokit?
New Yorkban jártam egy kiállításon, ahol nagyon érdekes kísérletet ismertettek a látogatókkal. Arra voltak kíváncsiak (nevezetesen Barry Schwartz és kollégái), hogy mikor vagyunk a legelégedettebbek a választásainkkal. Akkor, ha kevés, vagy akkor, ha minél több lehetőségből válogathatunk?
Ezeket láttad már?
Mit gondolsz?
A feladat az volt, hogy a résztvevők egyik csoportjának hat, a másiknak harminc csoki közül kellett egyet kiválasztania. Ezután mindenkit megkérdeztek, mennyire voltak elégedettek a minőséggel. Az eredmény meglepő volt, ugyanis azok, akiknek kevesebből kellett választaniuk, sokkal ízletesebbnek tartották az édességet, sőt, a részvételért járó tiszteletdíjat is nagyobb arányban kérték csokiban. A nagyobb választási lehetőség megzavarta az embereket.
A mindennapokra kivetítve a következőket állapították meg:
Minél több választási lehetőségünk van, annál több idő kell a mérlegeléshez, válogatáshoz, összevetéshez. Ez rendkívül feszélyezővé válhat. Ezért van, hogy sokszor, ha egy üzlet kínálatában két nagyon hasonló termék szerepel ugyanolyan áron, nagy az esélye, hogy egyiket sem vesszük meg. Ehelyett dühösen, magunkat stresszelve távozunk, mert úgy érezzük, ez a döntés túl sok erőnket veszi el, hamar szorongatóvá válik. Így van ez a ruhákkal, a sütikkel, a színházjegyekkel, a mobilszolgáltatókkal, sőt, a párkapcsolatainkkal is.
Nagyon fontos tényező azonban az illető személyisége. Van, aki maximalista, csak és kizárólag a legjobbal éri be. Vannak az úgynevezett megelégedők, akik beérik az elég jóval is. Nyilvánvaló, hogy a maximalistának több időre van szüksége a választáshoz. Ha tíz üzletben lehet nadrágot kapni, akkor nem fogja megvenni az ötödik által kínáltat, mert tudja, lehet, hogy talál jobbat. A megelégedő személy inkább be akarja fejezni a procedúrát, így ha jónak találja a terméket, nem keres tovább. Idővesztegetés lenne számára.
Érdekes kutatási eredmények vallanak arról is, mi tesz minket igazán boldoggá. Persze szeretjük a szép holmikat, a drága nyaralásokat, a puccos éttermeket, a luxust, és ezek a dolgok is örömet okoznak, de igazi eufória a társas kapcsolatok révén önt el bennünket. Csakhogy a korábban írtak, ahogy már említettem, a párkapcsolatokra is érvényesek. Egy maximalista tehát újabb és újabb partnert fog keresni, mert mindig úgy érzi, van jobb. A megelégedő nagyobb eséllyel fog lehorgonyozni viszonylag korán. Mindez pedig oda vezet, hogy a maximalista, bár objektíven sikeresebb lesz, hisz mindig is erre törekedett, szubjektíven nézve nem. Túl sok szorongás volt ugyanis az ára annak, ahol tart. Nem fog nagyobb boldogságot átélni minden bevasalt bankó vagy szerető után, még akkor sem, ha a környezet irigykedve nézi a közösségi oldalon a profilját.
Mindez egy kicsit leegyszerűsített modell, sok minden közbeszólhat, és mindez nem azt jelenti, hogy az "ahogy esik, úgy puffan" hozzáállás a tuti. Ez egy kutatás a sok közül, de úgy gondolom, nagyon jól modellezheti, miért is olyan nehéz elégedettnek lenni egy mindent kínáló társadalomban.
