Tinder-randiból házasság: a mi történetünk
Amikor én hét évvel ezelőtt letöltöttem a Tindert, még nem volt olyan népszerű, mint napjainkban. Én konkrétan a letöltést megelőző napon hallottam róla először, egy olyan barátnőmtől, aki akkor már három hónapja élt kapcsolatban egy sráccal, akit az applikáción keresztül ismert meg - azóta ők is összeházasodtak, tavaly kislányuk született.
Ezeket láttad már?
Nem mondanám, hogy nagy elvárásaim voltak, korábban próbálkoztam már online társkereséssel „hagyományosabb” felületeken, és bár voltak pozitív élményeim is, azért inkább azt mondanám, hogy összességében nem kecsegtetnék senkit a miénkhez hasonló sikersztorival.
Bár voltak kedves, vonzó, jó humorú srácok is azok között, akikkel megismerkedtem, azért javarészt inkább kínos és vicces történeteket meséltem a barátnőimnek a találkozók után. A legrövidebb randim öt percesre sikerült, ugyanis azzal nyitotta a srác az ismerkedést, hogy mennyire utálja a gyerekeket, és másik fiú pedig másfél órán keresztül ült velem szemben szótlanul, míg én próbáltam belőle egy értelmes mondatot kiszedni - sikertelenül!
Talán pont amiatt, hogy alacsonyak voltak az elvárásaim, meglehetősen sok srácnak mondtam igent a személyes találkozóra, „hátha” jeligével, de a leendő férjemnél már a profilja alapján éreztem, hogy ő valaki teljesen más, mint ennek az oldalnak a törzsközönsége. Egy átlagos, de mégis átlagon felüli bemutatkozószöveg jött velem szembe- „Szeretem a mély beszélgetéseket, de a hülyéskedés sincs ellenemre. Rajongok a vicces macskás videókért”- írta magáról , én pedig mosolyogva húztam jobbra, és megkönnyebbülve láttam, hogy már korábban megtette ugyanezt, mert azonnal párba álltunk.
Mivel az ünnepek környékén ismerkedtünk meg, viszonylag sok időnk volt online kiismerni egymást, mielőtt találkoztunk, így nyilván még nagyobb volt a nyomás a személyes találkozó előtt, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, de amikor megláttam a villamosmegállóban, azonnal éreztem, hogy igen, ő tényleg más - a valóságban egy, a fényképen szereplőnél sokkal jobb külsejű pasi fogadott, olyan imádnivaló, mély beszédhanggal, hogy azonnal zavarba is jöttem tőle.
Repült az együtt töltött idő, nem is volt kérdés, hogy találkozunk-e még, és bár amikor megismerkedtünk, épp egy elég zűrős szakaszában voltam az életemnek, valahogy sosem volt kérdés, hogy ahelyett, hogy megfutamodna, feltűri az ingujját, és segít szembenézni a nehézségeimmel.
Egy év után költöztünk össze, és négy év után egy közös utazáson tette fel nekem a nagy kérdést, amire egy percig sem volt kérdés, hogy igent fogok mondani. Tavaly, a koronavírus-helyzet ellenére, egy szép augusztusi napon óriási bulival ünnepeltük meg, hogy hivatalosan is egy életre összetartozunk.
