„A családom nem fogadta el a szerelmemet, de én kiálltam magamért, és boldogabb vagyok, mint valaha”
A legtöbb szülő fejében él egy elképzelés a gyermeke párválasztásával kapcsolatban. Amikor kiderül, hogy egy, az ideához képest másmilyen partner mellett találja meg a boldogságot, az feszültséget generálhat.
Ezeket láttad már?
Három olvasónk is átélt ilyen gyerek-szülő konfliktust, de szerencsére az esetükben győzött az elfogadás és az igaz szerelem. Fontos tanulság, hogy nem érdemes hagyni, hogy a szüleink véleménye, befolyása határozza meg a párválasztásunkat! A mi életünket nekünk kell élni, nem élhetik ők helyettünk!
Túl hamar költöztünk össze
Egy baráti társaságban ismertem meg Danit, végtelen figyelmességével, humorával már az első pillanatban levett a lábamról. Korábban nem hittem olyasmikben, mint szerelem első látásra, vagy hogy az első találkozás megpecsételi a közös jövőnket, de a vele való találkozás miatt mindent más szemszögből láttam. Azonnal tudtam, hogy hosszú távon vele képzelem el az életemet. A közös életünk azon az estén elkezdődött, két hét múlva össze is költöztünk. Ekkor még a szüleimmel éltem, mondanom sem kell, hogy a családom egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy ilyen rövid ismeretség után odaköltöztem egy vadidegen ember albérletébe. Nem voltunk már tinik, annyira sorsszerű volt a találkozásunk, úgy voltunk vele, nem várunk, fejest ugrunk a közös életünkbe. Szinte minden nap hallgattam a hegyi beszédüket, Danit pedig egyáltalán nem akarták megismerni. Aztán eltelt az első félév, látták, hogy még boldogabbak, még szerelmesebbek vagyunk. Az egyik hétvégén megtört a jég, áthívtak minket ebédre, és felnőtt módjára megbeszéltük az elmúlt hónapok történéseit. Rájöttek, hogy ez a fiú tényleg nem egy kalandot keres, komolyak a szándékai és velem képzeli el a jövőt. Ekkor megnyugodtak és egy új fejezetet nyitottunk. Anna (28)
A származása miatt nem akarták megismerni
Vidéken jártam gimnáziumba, majd az egyetem miatt egy nagyvárosba költöztem. Itt találkoztam Bélával, aki soha nem rejtette véka alá cigány származását. Én mindig is elfogadó voltam, soha nem a bőrszín, vagy a származás alapján ítéltem meg az embereket. A szüleim viszont egy teljesen más álláspontot képviseltek, és ennek lépten-nyomon hangot is adtak. Sokáig nem mertem nekik elmondani a barátom származását, az első találkozás előtt viszont kénytelen voltam bevallani nekik az igazságot. Teljesen ledöbbentek, onnantól egyáltalán nem szerettek volna vele találkozni. Nagyon rosszul esett, hogy egy apró esélyt sem adnak neki, hogy bebizonyítsa, normális, jóravaló fiú, aki partnerem tud lenni, aki mellett boldog életem lehet. Nagyot csalódtam bennünk, eldöntöttem, ha Bélára nem kíváncsiak, nekem sincs helyem a továbbiakban a családi összejöveteleken. A sértődésük eredményeképp közel két évig egyáltalán nem beszéltünk egymással, míg egyszer váratlanul összefutottunk egy közös ismerősnél. A mai napig nem tudom hogy vajon véletlenül, vagy valamelyikük közbenjárásával alakult-e így, de ma már nem is számít. Közel két év elteltével be kellett látniuk, hogy hibáztak, nem a bőrszín vagy a származás határozza meg, hogy mennyire szerethető a másik. Babett (32)
A korkülönbség miatt nem fogadták el
Barnával egy cégnél dolgoztunk, nem voltunk közvetlen kollégák, egy céges bulin kerültünk közelebb egymáshoz. Tudtam, hogy cirka tizenöt évvel idősebb nálam, pár éve elvált és van egy kislánya. Soha nem éreztem, hogy a köztünk lévő korkülönbség bármilyen távolságot, problémát jelentene, a szüleim mégsem voltak túl boldogok, amikor kiderült, hogy egy idősebb, elvált férfibe szerettem bele. Az elején próbáltak lebeszélni róla, azt magyarázva, hogy "ő csak árthat nekem, hosszú távon sérülhetek", de a bennem lévő pozitív belső hang sokkal erősebb volt, így belevágtam a közös életünkbe. Az idő minket igazolt, közel öt éve vagyunk együtt, született egy kisfiunk, boldog mozaikcsaládként éljük a mindennapokat, és szerencsére azóta a családom lelki békéje is helyreállt. Dia (35)
