18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

"Természetes, vonzó mellekre vágyom" - Őszinte vallomásával megnyerte a mellplasztikai pályázatot

Szponzorált tartalom

2019. június 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sok nő álmodozik szebb formájú, vagy nagyobb méretű mellekről, ám csak keveseknek adatik meg az a lehetőség, hogy plasztikai műtét során érjék el az áhított idomokat. A Budapest Plasztikai Intézet viszont idén áprilisban meghirdette az ingyenes mellplasztikai műtétre szóló pályázatát, és most kihirdették a nyertest is!

Elég sok, pontosan 780 pályázat érkezett a Budapest Plasztikai Intézet felhívására, amelynek eredményeképpen egy rászoruló hölgy újra visszanyerheti a melleibe, nőiességébe vetett önbizalmát. A pályázat április 30-án lezárult, ám, ahogy a pszichológusból és plasztikai sebészből álló szakmai zsűri tagjai bevallották, egyáltalán nem volt könnyű kiválasztaniuk a számos megható és szívszorító történet közül azt az egyet, amelynek írója végül részt vesz majd a műtéten. A döntést azonban meg kellett hozni, és végül egy Gyöngyösön élő, két gyerekes édesanyára, Szabó Bernadettre esett a választásuk.

Bernadett már jóideje küzd az önbizalomhiánnyal, amely a mellei miatt alakult ki benne. Első gyerekét 22, a másodikat 27 évesen szülte, és bár a terhességek után mindig sikerült megszabadulnia a felszedett kilóktól, a mellei megereszkedtek, amelynek következtében nem érezte magát sem szépnek, sem nőiesnek. "A D-kosaras méretről ma alig A-kosarasra váltottam, nehéz megfelelő formájú melltartót találnom. Mára már csak 54 kg vagyok a rendszeres futásnak, tornának köszönhetően, és jól érzem magam a bőrömben, a melleimet leszámítva. A melleimen a rendszeres mozgás és a helyes táplálkozás sajnos nem igazán tud változtatni" – mesélte a pályázatában a hölgy.

Bár mindent megtett, frusztrációja mégis évről évre nőtt, amelynek volt szerepe abban is, hogy második házassága véget ért. Nem szerette ugyanis, ha férje hozzáért a melleihez, a szégyenérzete gátolta a köztük lévő intimitást is. Ez végül odáig vezetett, hogy mára Bernadett elképzelhetetlennek tartja, hogy levetkőzzön, megmutassa magát valaki előtt. "Természetes, vonzó mellekre vágyom, talán egy kicsit nagyobbakra, és a megereszkedett, lógó bőrtől mindenképpen szeretnék megszabadulni, amely rettenetesen zavar. Emellett felemelő érzés lenne végre úgy választani melltartót, bikinit, hogy nem rögtön a formát vadászom, amely esetleg nem áll el sehol, amelyet még az én melleim is kitöltenek" – vallotta be a történetében.

Bernadettet ráadásul május 20-án, éppen a születésnapján értesítették arról, hogy ő nyerte a pályázatot. "Hétfőn, a születésnapomon kaptam a hírt, hogy a Doktor úr engem választott ki a több mint 700 pályázó közül. Alig hallottam Judit hangját, aki az Intézettől hívott, nevettem és sírtam egyszerre" – mondta arról a napról a Glamournak adott interjújában. "Az operációtól egyáltalán nem tartok, az első pillanatban megszületett bennem bizalom az orvosom felé. Biztos vagyok abban, hogy a legmegfelelőbb döntést hozza meg a műtét közben és az új testben megtanulhatom újra elfogadni, talán még szeretni is önmagamat" – tette hozzá.

A mellplasztikai műtétre május 30-án került sor, amelynek során implantátum behelyezésével korrigálták Bernadett melleit. A műtétet követően beszámolunk az eredményekről, és arról is, hogyan érzi magát a szerencsés jelölt az operációt követően, új idomainak birtokában.

"Természetes, vonzó mellekre vágyom" - Őszinte vallomásával megnyerte a mellplasztikai pályázatot Egy egész élet változik most meg Bernadett második gyermekével, 2005 nyarán Implantátum-próba Dr. Molnár Béla Ákos plasztikai sebésszel - ilyen keblei lesznek Bernadettnek

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)