Tényleg szerelembe estél vagy csak a kapcsolatfüggőség hajt?

Előszeretettel könyveljük el sikersztoriként a saját kis történetünket, úgy érezzük, hogy velünk minden tökéletesen, a forgatókönyv szerint alakult. Na de vajon tényleg szerelembe estünk, vagy csak annyira vágyunk az igazi szerelem érzetére, hogy akár még egy nyálkás, mocsári békába is képesek lennénk beleszeretni, ha a sok hazugság azzal a hiú ábránddal kecsegtetne, hogy a béka egy csókunk után daliás, szőke herceggé válik?

A temérdek sorozat, illetve romantikus giccsel átitatott film hatására teljesen elbizonytalanodhatunk. Elhitetjük saját magunkkal, és ami talán a legszomorúbb, másokkal is, hogy az érzéseink kölcsönösek. A kis románcot sokszor mi kreáljuk! A fejünkben. Ha a filmben megtörtént, hogy sírva borultak egymás nyakába, akkor holnap velem is ez fog megismétlődni. Hát, hogy a viharba ne lenne lehetséges? A Micsoda nőnek sikerült. Nekem akkor piskóta lesz!

Hiszen a sarki pizzás srác vagy a GLS futár teljesen belénk van habarodva? Hogy nem vettük eddig észre? Jelek? Ja, hogy azok is vannak! Méghozzá nem is egy, hanem több tíz, méghozzá pontokba szedve!

Amikor bekopog az ajtónkon a jóképű idegen a postánkkal, heves szívdobogások és hiú remények közepette nyitunk ajtót drámai sminkben. Vajon ilyenkor arra számítunk, hogy majd a következő csomag alkalmával megkéri a kezünket vagy csak egy kis flörtölésre ácsingózunk ilyen nagyon kényszeresen?

Valóság vs tökéletes szerelem

Sajnos egyre többen nem realizáljuk, hogy mi is pontosan a valóság. Így téves kapcsolatokba, hamis egyéjszakás kalandokba és általunk kreált fantázia szerelem világokba menekülünk.

Természetesen mindig léteznek kivételek, hiszen mindannyian tapasztaltuk már, hogy valóban lett volna érdeklődés a másik fél részéről, de akkor meg már fordítva működünk! Milyen érdekes és enyhén szólva szánalmas is, nem igaz? Ha valóban tetszünk valakinek és viszonylag egyértelmű jeleket is küld felénk, akkor már nem akarjuk elhinni." Mi, hogy engem? Én tényleg esélyes lehetek nála? Á, ugyan! Nem hiszem!"

Összetévesztjük a komoly érdeklődést az egyéjszakás kalanddal, a szerelmet a heves vággyal és a házasságot a pillanatnyi, múló fellángolással. A legnagyobb hibát azonban akkor követjük el, amikor leértékeljük magunkat és egy férfi akaratának alattvalóivá avanzsálódunk, méghozzá úgy, hogy észre sem vesszük!

Vágyak hálójában

Vágy és vágyódás között hatalmas szakadék tátongott mindig is. A vágy heves, pillanatnyi és hirtelenül önt el, beterítve minden épeszű gondolatot. Kitörli az értelmet rövid időre, amíg a vágyunk tárgya meg nem valósul.

Ha már a miénk, akkor sem a beteljesedés öröme tölti el a lelkünket, hanem az újabb vágy hajszolása. Megszerezni mást is. Újabb flört, egy újabb siker, hopp, még egy dicséret a pincértől. Egyre és egyre feljebb tesszük azt a láthatatlan mércét. Egy olyan szintet akarunk megütni a kóros önbizalomhiányunkból fakadóan, amely sosem létezett.

Mindeközben fürdünk a másik figyelmében. Miközben apró utalásokat tesz nekünk, vagy elismerő pillantásokkal vizslat minket, érezzük, hogy máris elolvadtunk. Az egónk bizony nagy úr és sokszor kerget zsákutcákba.

Évek telhetnek el így, mire felismerjük, hogy a vágyra építettünk fel egy egész életet. Feleslegesen. Hiábavaló volt minden év, hiszen a pillanatnyi mámor nem tud örökre boldoggá tenni. Csupán kegyetlen, forró hajszába kényszerít, amíg teljesen el nem veszítjük önmagunkat és mindent, ami valaha kedves volt számunkra, legyen szó családról, gyermekekről vagy barátokról. Azokról az emberekről, akik igazán szerettek, de mi lemondtunk róluk. A vágyaink miatt. A hamis szerelem ábrándja miatt. A kapcsolatfüggőség miatt.

Éppen ezért bátran merem kijelenteni, hogy az igaz, tartós szerelem olyan ritka, mint az a bizonyos fekete holló és ha van a világon igazán pusztító érzés, akkor az nem más, mint a vágy.

Szerző: Tollas Tímea