Tényleg annyival jobb lenne Taylor Swift, mint az Abba vagy a Queen?
Taylor Swift történelmet írt. Már megint. Úgy tűnik, bármihez is nyúl, bármit csinál, minden arannyá válik. Azt, hogy Taylor Swift történelmet írt, már eddig is annyiszor leírhattuk volna, hogy egy külön rovatot szentelhetnénk neki. Ő korunk legnagyobb és legtehetségesebb előadója, esetleg valami olyat tud, amit más nem? Vagy mindkettő egyszerre? Szerzőnk véleménycikkében ezt a kérdést feszegeti.
Ezeket láttad már?
Kezdjük azzal, ami biztos: Taylor Swift hatása a zeneiparra elvitathatatlan. Nekem, mint a zeneiparból jövő embernek azonban a mondat második fele nem arról szólna, hogy a történelem egyik legjobb dalszerzője, de még csak arról sem, hogy az egyik legjobb előadója. Ízlésről nyilván felesleges vitatkozni, de azért úgy korrekt, ha leírom, számomra Taylor Swift dalai nem rosszak, csak egy idő után unalmasak. Az előadása szórakoztató, de azért nem kiemelkedő, vagy fogalmazzunk úgy, hogy nagyon sok másik tehetséges előadó van, aki legalább ugyanennyire jó frontember.
De akkor milyen hatásról beszélek?
Joggal merül fel a kérdés, ha nem vagyok Swift-rajongó, akkor miért mondom azt, hogy elvitathatatlan a zenei életre gyakorolt hatása? Azért, mert olyan harcokat vívott meg, és mindezt olyan transzparensen tette, ahogyan eddig senki. Évtizedekkel ezelőtt, ha egy szóló női előadó hasonló harcokba kezdett volna, az egészen biztosan ellenérzéseket váltott volna ki a többségi társadalomból, Taylor Swift azonban jókor volt jó helyen, és olyan harcokba mert beszállni, amibe korábban csak kevesen, leginkább férfiak.
Egyik ilyen harca volt a korábbi lemezei kiadójával. Hogy ezt megértsük, tartsunk egy kis zeneipari gyorstalpalót. Egy dalnak vannak szerzői, van előadója, ami nem minden esetben ugyanaz, mint a szerző, sőt az is lehet, hogy egy dalnak több előadója is van, gondoljunk például az Over The Rainbow című klasszikusra, amit már rengetegen előadtak. A harmadik jogosult pedig a hangfelvétel tulajdonosa, az előadó rögzíti a szerzők dalát, és az a rögzített dal hagyományosan a kiadók tulajdona volt, de minden a szerződésektől függött.
Taylor Swift szerződése alapján nem az ő tulajdonában volt a hangfelvétel joga, ami ellen harcot indított. Korábban is történt már ilyen, az egyik legjobb, bár valószínűleg a Swift-rajongók számára egyáltalán nem ismert harc a Motörhead zenekar csatája volt, akik fogták, és újra felvették a dalaikat, készült egy új hangfelvétel, ami aztán már az ő tulajdonukban volt. Ami változott a Motörhead harca óta, az az internet, illetve a streaming szolgáltatók.
Swiftnek egészen egyszerűen elég volt elmondani a sajtónak, illetve a közösségi oldalain kérni a rajongóit, hogy mostantól az új kiadásokat hallgassák, és a probléma megoldódott. Ehhez persze önmagában az internet nem elég, kell egy nagyon lojális közönség is, a kettő együtt viszont olyan erő, hogy át is térhetünk a következő harcára, amit a streaming szolgáltatókkal szemben vívott és nyert meg, aztán jöttek a másodlagos jegyértékesítő piacok, amelyek az eredeti jegyár többszöröséért árulták a koncertjére a jegyet. Nem Taylor Swift állt szemben a nagy cégekkel, hanem több millió rajongó, fizető vásárló, akik ugranak a kedvencük szavára, ezzel pedig egy nagy cég sem akar harcolni.
Királynő, és mégsem
Abban azért egyetérthetünk, hogy Swift rajongói nem azért lojálisak, mert a kedvencük egy harcos amazon. Ugyanakkor ez nagyon sokat hozzátesz az imidzséhez, és vagy istenadta tehetsége vagy nagyon jó csapata van, hogy ezt maximálisan a javára tudja fordítani, hiszen kinek ne lennének harcai a való életben is? Látszólag a sztárok egy jelentős részének. Vagy ha vannak is, arról általában csak a média találgat, de ritka az, amikor annyira nyíltan és őszintén nyomon lehet követni, mint Taylor Swift esetében.
Ez a fajta közösség a kedvenccel, az ikonnal a közösségi oldalak megjelenése óta megfigyelhető, vannak néhányan, köztük Swift is, aki pedig kifejezetten a hasznára tudja fordítani, és ez nem azt jelenti, hogy nincs benne őszinteség, csak azt, hogy egyike azon kevés sztárnak, aki pontosan tudja, hogy a sikert vagy a sikertelenséget első körben ott kell keresni, van-e olyan lojális közönsége, aki hajlandó áldozni a munkájára, ehhez pedig már nem működik az, ha valaki elérhetetlennek és megközelíthetetlennek szeretne tűnni.
Sőt, az működik igazán, ha annyira bonyolult és szövevényes az élete, hogy lehet találgatni, hogy a dalai kinek üzennek, mit, és vajon mit jelent ez a kedvencük jövőjére nézve? Olyan erős az érzelmi kötődés, hogy az emberek egészen egyszerűen tudni akarják, mi jön a Taylor Swift univerzum következő évadában, és ha ez a zenéjéből derül ki, a koncertjein utal rá, az interjúiban rejt el apró morzsákat, vagy le lehet olvasni a szájáról, akkor azt mind-mind kérik, hogy végre összeálljon a kép.
Egy közölünk
Ami a sikerének az igazi titka, az az, hogy képes elhitetni, hogy egy közölünk. Azzal, hogy őszintén mesél dalaiban és dalain kívül is az érzéseiről és érzelmeiről, hogy nem akar mindenkit megszégyenítő módon táncolni, nem akar szexistennő lenni, csak egy lány, aki szereti azt, amit csinál, és boldog attól, amit csinálhat. Country énekesnőként kezdte, mára popikon. Képes folyamatosan megújulni úgy, hogy közben önazonos marad. Képes úgy fülbemászó dalokat írni, hogy azok tulajdonképpen nem újítják meg a zenét. Nagyjából úgy lehetne ezt a legjobban leírni, mint egy főzőversenyt, ahol mindenki ugyanazokkal az alapanyagokkal dolgozik, és ugyanúgy csirkepaprikást készít, valamitől az egyik mégis nyertes lesz.
Klasszikus szomszéd lány effektus, akivel ugyanazokat élték át, ugyanazokon mennek keresztül, talán egyszerre szakítottak, talán egyszerre harcoltak az igazukért. Lehet hozzá kötődni, lehet egy közösségnek a részévé válni, a közösség pedig már akkora, hogy szemmel látható hatással van a világ gazdaságára, emellett pedig még a Grammy-döntéshozók sem mehetnek el szó nélkül.
Mindenkinél jobb?
A fő kérdés azonban az, hogy valóban annyira jó, hogy egy társaságba kerüljön Stevie Wonderrel vagy Frank Sinatrával? Ezt a jövő eldönti, ahogyan azt is, hogy Beyoncé a 32 Grammy-díjjával, vagy ő lesz-e hosszú távon sikeresebb. Azonban érdekes látni, hogy sem az Abba, sem a Backstreet Boys nem nyert Grammy-t, Bob Marley-t még csak nem is jelölték soha.
De Diana Ross, a Guns n’ Roses, Jennifer Lopez, Jimi Hendrix, a Kiss vagy Katy Perry, a Queen, Snoop Dogg sem nyert. Hogy náluk jobb-e Taylor Swift dalszerzőként, előadóként, és maradandóbbat alkotott-e? Ezt mindenki döntse el maga, de ahogyan az biztos, hogy Taylor Swift korunk egyik legsikeresebb előadója, úgy az is, hogy rajta kívül is van rengeteg izgalmas előadó, akire érdemes sokkal jobban odafigyelni, akár magyar viszonylatban is.
