Egy távkapcsolat tartósabbá teszi a szerelmet, íme a bizonyíték
Felejtsd el a könnyes búcsúkkal meg a magánnyal kapcsolatos kliséket! A távkapcsolat sokkal jobb dolog, mint a híre. Három történet, amely bizonyítja, hogy ez a kapcsolati forma még tartósabbá is teheti a boldogságot!
Ezeket láttad már?
„Távkapcsolatban élek” Amikor ezt a mondatot halljuk valakitől, szinte önkéntelenül is sajnálni kezdjük egy picit. Rövid csend után általában így válaszolunk: „Ó, az biztos nagyon nehéz. Én képtelen lennék rá!” A távkapcsolatokra tehát rossz szemmel nézünk – mi mással magyarázható, hogy a fenti mondat helyett még véletlenül sem hangzik el olyasmi: „hú, de izgi, biztos iszonyú romantikus!”
Bízz az érzéseidben!
Pedig a távkapcsolat csak akkor rossz, szomorú és szánalomra méltó, ha az ember nem tudatosan éli meg. Aki viszont elég nyitott, és képes meglátni benne a lehetőséget, a boldogság egészen új dimenzióit fedezheti fel. Ez a fajta nyitottság amúgy máris velünk van: ilyen-olyan okokból rengeteg magyar pár él egymástól külön, ami modern korunkban normális is. Viszont a szerelem régimódi dolog. Te Londonban, én meg itt – túléli a szerelmünk a távolságot? Csodás ez a tengerparti románc – de mi lesz, ha a fiú visszautazik Hollandiába, én meg Budapesten leszek?
Jogos kérdések, nehéz döntések. Csakhogy ennél jóval egyszerűbben is feltehetjük az efféle kérdéseket, már ha hajlandóak vagyunk derűlátóbban viszonyulni érzelmeinkhez. Az ugyanis csak mítosz, hogy a jó párkapcsolat okvetlenül egy helyen tartózkodást kíván. Hogy a két félnek minden áldott nap együtt kell feküdnie és kelnie. A szerelem ugyanis nem egyenlő a szimbiózissal. Épp ellenkezőleg. És egy távkapcsolatnál semmi sem alkalmasabb arra, hogy két önálló, mégis egymáshoz kötődő élet kiteljesedhessen.
Mi a helyzet a szexszel?
Egyszerre megtapasztalni a szerelem biztonságát, és kiélvezni a szinglilét minden előnyét? Ez csakis távkapcsolatban lehetséges. A távkapcsolatban tökéletesen önmagunk maradhatunk, miközben sokkal intenzívebben éljük meg a másikkal töltött időt. Persze a Messengeren élt mindennapoknak, a hétvégi találkozásoknak megvan a maguk árnyoldala. Hiszen a másik nincs mindig ott, hogy erőt öntsön belénk egy-egy rosszabbul sikerült nap végén. Amikor tudjuk, hogy csak negyvennyolc órát leszünk fizikailag is a másikkal, az lebéníthat, feszültté tehet. Ahogyan az a görcsösség is, hogy az értékes együtt töltött órákat nehogy veszekedéssel rontsuk el. De hát minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek.
Jó, nem töltjük együtt a hét minden percét – cserébe nem kell bosszankodnunk az ottfelejtett zoknik meg a középen kinyomott fogkrémes tubusok miatt sem! És attól sem nagyon kell tartanunk, hogy beleszürkülünk a mindennapokba. A távszerelem távolsági fázisaiban a felek alig várják, hogy újra láthassák egymást. A vágyakozás keserédes – viszont amikor végre újra megölelhetjük egymást, az olyan, mint egy nagy nyaralás a hétköznapok kellős közepén. És akkor a szexről még nem is szóltunk. Ez egy felmérés szerint a távkapcsolatban a férfiak 59, míg a nők 49 százalékának a legnagyobb probléma. De tegyük a szívünkre a kezünket: a 0–24-viszonyokban minden áldott nap, minden áldott percben azonnal egymásnak esünk, ha kettesben maradunk?
A távolság nem egyenlő a hűtlenséggel
Hamis közhely az is, hogy a távolság hajlamosabbá tesz a félrelépésre. A távkapcsolatok kutatója, a német Fanny Jimenez kimutatta, hogy az együtt élő párok gyakrabban csalják meg egymást. A felmérések szerint a távolság érzelmi és szexuális értelemben minden második embert még közelebb is hoz a másikhoz. Talán azért is, mert telefonon vagy cseten az érzelmeinkkel kapcsolatban is könnyebben megnyílunk, mint amikor a másik várakozó arccal lesi, mikor kezdünk bele a nagy lelkizésbe. Mindez persze önmagában nem az életre szóló boldogság garanciája. Egy távkapcsolat is érhet csúnya véget. A statisztikák szerint ez leginkább akkor történik meg, ha egy viszony amúgy is hűlni kezd. Vagy épp akkor, ha a két távszerelmes hirtelen huzamos időre ugyanabban a városban találja magát, és szembesül a hétköznapok kihívásaival.
Az ilyen problémákkal persze meg lehet küzdeni – feltéve, ha mindkét fél úgy tartja, ez a szerelem a legfontosabb dolog az életében. Ha ez megvan, szinte mindegy, egy lakásban, vagy egymástól ezer kilométerre élünk. Ha képesek vagyunk újra meg újra meglepni egymást, ha mindig vannak álmaink és közös terveink, jó eséllyel sokáig, sőt akár örökre együtt maradunk. Ráadásul úgy, hogy még jól is érezzük magunkat közben. A távszerelem abban különbözik a hagyományostól, hogy valamivel kreatívabbnak kell lennünk. Ha ez sikerül, a távolodó vonat láttán nem a bánat könnyei szöknek a szemünkbe, hanem máris előre örülünk – a következő találkozásnak.
Ahogy a távkapcsolatban élők látják
Nelli (25) és Lukács (28): Hosszú évek óta élnek távszerelemben
Nelli: „Soha nem éltünk ugyanazon a helyen. Lukács jelenleg Berlinben lakik, én Budapesten. Nekem ez nem gond, nagyon szeretek egyedül lenni. De naponta csetelünk, két-három hetente pedig találkozunk is, és általában együtt megyünk nyaralni. Nemsokára viszont változik a helyzet, mert én is Berlinbe költözöm. Már nagyon várjuk. Ugyanakkor nem szeretnénk ajtóstul rontani a házba, ezért kezdetben két külön lakóközösségben fogunk élni – Lukács ugyanott, ahol eddig, én meg egy másikban, nemrég találtam a neten. Megegyeztünk, hogy a hátralévő időben mindketten lefeküdhetünk mással is – egyszerűen azért, mert úgy érezzük, ez a tapasztalás még hiányzik az életünkből. De nem hiszem, hogy bármelyikünk élne a lehetőséggel. Hét éve élünk távszerelemben, és ez alatt az idő alatt mindketten rájöttünk, egymásnak vagyunk teremtve. Fura lesz egyszerre egy helyen lenni, de szerintem ezt is megoldjuk majd.”
Juli (41) és Zoli (43): Győrben és Bécsben élnek, egy ideje közös gyerekekkel
Juli: „A két kislányunk hat-, illetve nyolcéves, és mindig is ezt látták: a papa csütörtök este hazajön Ausztriából, péntek reggel ő viszi őket suliba, aztán egész hétvégén együtt vagyunk, és általában sokkal tartalmasabban töltjük el az időt, mint más családok. Nem tudom, ez jó, vagy rossz, mi így szoktuk meg. Amikor a távkapcsolat kezdődött, már együtt voltunk egy ideje, de Zoli sokkal jobb állást talált kint, mint itthon. Eleinte nehéz volt megszokni, hogy nincs itt, de már a kezdetektől fogva minden hétvégét együtt töltöttünk, hét közben pedig ő nyugodtan dolgozhat – nagyon szereti a munkáját, középvezető egy menő multinál –, én meg foglalkozhatom a gyerekekkel, a háztartással, engem inkább ez elégít ki. Kipróbáltuk, hogy kiköltözöm én is, de nagyon rosszul éreztem ott magam. Nekem kell a hazai közeg, ilyen vagyok, és kész. Amúgy pedig mindennap beszélünk telefonon vagy Messengeren, úgyhogy a hétfő reggelek nem könnyes búcsúval telnek, végül is onnantól már csak három és fél nap, és megint együtt vagyunk. Nekünk ez jön be, úgyhogy a barátnőim sajnálkozása, hogy ezt ők biztos nem tudnák csinálni, igazából hidegen hagy. Nálunk működik – akkor miért kéne változtatnunk rajta?”
Margit (29) és Gyuszi (29): Hatévnyi távkapcsolat után tavaly összeköltöztek Budapesten
Margit: „Mi nagyon korán, tizenkilenc évesen összejöttünk, és bár mindjárt éreztük, hogy össze is tartozunk, a »kalandozások kora« még hátravolt. Én Debrecenben tanultam az egyetemen, Gyuszi már korán kikerült Angliába, egy főiskolára. Voltak nehéz időszakok, elbizonytalanodások, de a végén mindig arra jutottunk, hogy nekünk egymás mellett a helyünk. Tartottuk a kapcsolatot, amikor csak tudtunk, találkoztunk – egy-egy olaszországi, közös, sátoros nyaralásunk olyan intenzív volt, hogy ma is könnyes szemmel gondolok rájuk –, közben építettük magunkat, az életünket, a karrierünket. Hiába voltunk távol egymástól, én egyszer sem csaltam meg, és szerintem ő sem engem. Olyan erős kötelék volt köztünk, hogy az nem lehetett volna erősebb akkor sem, ha az ismertségünk elején összeköltöztünk volna. Egymásnak rendelt minket a sors, így éreztük mindig. Most úgy alakult, hogy ő is, én is szuper állást találtunk Pesten, úgyhogy eldöntöttük, tényleg egy lakásban fogunk élni. Eleinte iszonyú fura volt, de ez is megy. Szerintem ez kivételes szerencse – két ember, aki messziről, meg közelről is szeretni képes egymást. Volt bennem félsz, hogy milyen lesz vele. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt is meg tudjuk csinálni.”
