A távkapcsolatnak sokkal több előnye van, mint gondolnád!
„Távkapcsolatban élek.” Amikor ezt a mondatot halljuk valakitől, szinte önkéntelenül is sajnálni kezdjük egy picit. Rövid csend után általában így válaszolunk: „Ó, az biztos nagyon nehéz. Én képtelen lennék rá!” A távkapcsolatokra tehát rossz szemmel nézünk – mi mással magyarázható, hogy a fenti mondat helyett még véletlenül sem hangzik el olyasmi: „hú, de izgi, biztos iszonyú romantikus!”
Ezeket láttad már?
Pedig a távkapcsolat csak akkor rossz, szomorú és szánalomra méltó, ha az ember nem tudatosan éli meg. Aki viszont elég nyitott, és képes meglátni benne a lehetőséget, a boldogság egészen új dimenzióit fedezheti fel. Ez a fajta nyitottság amúgy máris velünk van: ilyen-olyan okokból rengeteg magyar pár él egymástól külön, ami modern korunkban normális is. Viszont a szerelem régimódi dolog. Te Londonban, én meg itt – túléli a szerelmünk a távolságot? Csodás ez a tengerparti románc – de mi lesz, ha a fiú visszautazik Hollandiába, én meg Budapesten leszek? Jogos kérdések, nehéz döntések. Csakhogy ennél jóval egyszerűbben is feltehetjük az efféle kérdéseket, már ha hajlandóak vagyunk derűlátóbban viszonyulni érzelmeinkhez. Az ugyanis csak mítosz, hogy a jó párkapcsolat okvetlenül egy helyen tartózkodást kíván. Hogy a két félnek minden áldott nap együtt kell feküdnie és kelnie. A szerelem ugyanis nem egyenlő a szimbiózissal. Épp ellenkezőleg. És egy távkapcsolatnál semmi sem alkalmasabb arra, hogy két önálló, mégis egymáshoz kötődő élet kiteljesedhessen.
És akkor a szexről nem is szóltunk
Egyszerre megtapasztalni a szerelem biztonságát, és kiélvezni a szinglilét minden előnyét? Ez csakis távkapcsolatban lehetséges. Hajnalban hazaérni anélkül, hogy előtte hosszú sms-ekben kell lejelentkeznünk. Annyiszor megnézni a kedvenc sorozatunkat, ahányszor csak akarjuk. A távkapcsolatban tökéletesen önmagunk maradhatunk, miközben sokkal intenzívebben éljük meg a másikkal töltött időt. Míg sok, szimbiózisban élő pár tagjai kénytelenek „letenni” önmagukat a közös előszobában, a távkapcsolatosoknak elég terük marad, hogy önmaguk lehessenek. Persze a Messengeren élt mindennapoknak, a hétvégi találkozásoknak megvan a maguk árnyoldala. Hiszen a másik nincs mindig ott, hogy erőt öntsön belénk egy-egy rosszabbul sikerült nap végén.
Amikor tudjuk, hogy csak negyvennyolc órát leszünk fizikailag is a másikkal, az lebéníthat, feszültté tehet. Ahogyan az a görcsösség is, hogy az értékes együtt töltött órákat nehogy veszekedéssel rontsuk el. De hát minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. Jó, nem töltjük együtt a hét minden percét – cserébe nem kell bosszankodnunk az ottfelejtett zoknik meg a középen kinyomott fogkrémes tubusok miatt sem! És attól sem nagyon kell tartanunk, hogy beleszürkülünk a mindennapokba. A távszerelem távolsági fázisaiban a felek alig várják, hogy újra láthassák egymást. A vágyakozás keserédes – viszont amikor végre újra megölelhetjük egymást, az olyan, mint egy nagy nyaralás a hétköznapok kellős közepén. És akkor a szexről még nem is szóltunk. Ez egy felmérés szerint a távkapcsolatban a férfiak 59, míg a nők 49 százalékának a legnagyobb probléma. De tegyük a szívünkre a kezünket: a 0-24-viszonyokban minden áldott nap, minden áldott percben azonnal egymásnak esünk, ha kettesben maradunk?
A távolság nem egyenlő a hűtlenséggel
Hamis közhely az is, hogy a távolság hajlamosabbá tesz a félrelépésre. A távkapcsolatok kutatója, a német Fanny Jimenez kimutatta, hogy az együtt élő párok gyakrabban csalják meg egymást. A felmérések szerint a távolság érzelmi és szexuális értelemben minden második embert még közelebb is hoz a másikhoz. Talán azért is, mert telefonon vagy Whatsappon az érzelmeinkkel kapcsolatban is könnyebben megnyílunk, mint amikor a másik várakozó arccal lesi, mikor kezdünk bele a nagy lelkizésbe.
Mindez persze önmagában nem az életre szóló boldogság garanciája. Egy távkapcsolat is érhet csúnya véget. A statisztikák szerint ez leginkább akkor történik meg, ha egy viszony amúgy is hűlni kezd. Vagy épp akkor, ha a két távszerelmes hirtelen huzamos időre ugyanabban a városban találja magát, és szembesül a hétköznapok kihívásaival.
Az ilyen problémákkal persze meg lehet küzdeni – feltéve, ha mindkét fél úgy tartja, ez a szerelem a legfontosabb dolog az életében. Ha ez megvan, szinte mindegy, egy lakásban, vagy egymástól ezer kilométerre élünk. Ha képesek vagyunk újra meg újra meglepni egymást, ha mindig vannak álmaink és közös terveink, jó eséllyel sokáig, sőt akár örökre együtt maradunk. Ráadásul úgy, hogy még jól is érezzük magunkat közben. A távszerelem abban különbözik a hagyományostól, hogy valamivel kreatívabbnak kell lennünk. Ha ez sikerül, a távolodó vonat láttán nem a bánat könnyei szöknek a szemünkbe, hanem máris előre örülünk – a következő találkozásnak.
A cikk eretetileg a GLAMOUR 2019. októberi számában jelent meg.
