„A Tinder remek dolog, ha pontosan tudjuk, mit szeretnénk” - így forradalmasították a társkereső oldalak az ismerkedést
A szociológusokat régóta foglalkoztatja, hogy az internet mindennapivá válása mennyiben befolyásolta párkeresési módszereinket. Vajon a technológia ténylegesen megkönnyíti az életünket, vagy éppen ellenkezőleg, magabiztosan a privát szféránkba kúszva ránk telepszik? Akárhogy is, a hagyományos netes társkeresők ideje úgy tűnik, végérvényesen lejárt: a Tinder és társai lényegre törő módon kínálják a rögtönzött randi vagy alkalmi légyott lehetőségét.
Ezeket láttad már?
Talán egyikünk számára sem ismeretlen helyzet, hogy vacsorapartnerünk fontosabbnak érzi a telefonja nyomkodását ahelyett, hogy nekünk szentelje a figyelmét. A jelenetet az asztalra helyezett készülékre vetett egyre sűrűbb pillantás előzi meg (mint a cigarettásdoboz a nikotinfüggőnél), majd jön a bocsánatkérés, végül rosszabbik esetben az egész rituálé pár perc múlva megismétlődik. Jó hír, hogy a Facebook, Twitter, Instagram, Tiktok és társain túllépve a függők immár nem csak arra érezhetnek ellenállhatatlan késztetést, hogy megosszák a világgal, éppen hol járnak és mit csinálnak, de a magánéletük alakulását is a teljes egészében a telefonjukra alapozhatják. A szerelem létrejöttét is segítheti a technológia, a legmenőbb társkereső oldalak a hetekig tartó, ódivatú levelezgetés helyett immár a GPS-ünkre, azaz a geolokációnkra építenek.
Coming out
A készülékekben található helymeghatározás kihasználása gyakorlatilag néhány év alatt forradalmasítani tudta a társkeresési appokat, és ez egy meleg szexpartnerkereső szolgáltatásnak köszönhető. A 2009-ben indult Grindr feltérképezi a közelben lévő meleg férfiakat. A felhasználó beállíthatja a saját életkorát és preferenciáit, majd egyetlen kép feltöltése után máris kilistázza a környéken lévőket, akikre ráírhat és kölcsönös szimpátia esetén megbeszélheti a találkozót.
Bár legnagyobb ellenzői szerint a Grindr tökéletesen ellene megy minden, biztonságos szexet célzó törekvésnek, néhány év alatt mégis példátlan népszerűségre tett szert. Két évvel a megjelenése után elnyerte a legjobb mobil randialkalmazás díját, amelyet egy évvel később megismételt, kiegészülve a legjobb új technológia elismerésével. Ekkorra az Egyesült Államokban már több mint másfél millióan próbálták ki, de a felhasználók száma az olyan nagyvárosokban, mint London és Párizs is több százezerre tehető – a mostani, ötödik évfordulóig bezárólag világviszonylatban tízmillióan töltötték le, és közülük rendszeresen ötmillióan használják.
Minden kezdet nehéz
Csak idő kérdése volt, hogy az ötletet mikor adaptálják szélesebb réteg számára, és a Grindr fejlesztői hatalmas ziccert hagytak volna ki, ha nem saját maguk lépik ezt meg. Így született 2011 őszén a szexuális orientációtól független ismerkedési lehetőséget kínáló Blendr – mi több, hallgatva a korábbi aggályokra, a szexet némiképp háttérbe tolva inkább hagyományos társkeresőként funkcionált 2022 novemberéig, csak éppen kihasználta a helymeghatározásban rejlő lehetőségeket.
Az alkalmazás mégsem lett akkora forradalmi áttörés, mint az elődje, ráadásul mindössze egy éve volt a legjelentősebb konkurenciája megjelenéséig: a felhasználói igényekhez sokkal inkább igazodó, letisztultabb és lényegre törőbb Tinder jött, látott és győzött. Nem utolsó sorban azért, mert született egy olyan partnerkereső, ami nem javarészt férfiak, hanem legalább ilyen arányban a nők körében is népszerűvé tudott válni.
A női (szex)partnerkereső
Hogy lehet egy társkereső határozottan kedvelt a nők körében, ha eltérőek az igények? Durva általánosítás lenne abból kiindulni, hogy az alkalmazást használó férfiak az alkalmi szexre utaznak, a nők pedig inkább a szerelemre, vagy legalább romantikus körítésre vágynak. A Tinder lényege, hogy itt semmi olyan nem történik, amit ne akarna ugyanannyira mindkét fél. Éppen azokat a kínos pillanatokat kerüli el, amikor például az esti szórakozóhelyen olyan valaki próbál bevágódni, akit a legkevésbé sem találunk vonzónak. Ez az alkalmazás a kölcsönös és – korántsem titkolt módon – külsőségeken alapuló szimpátiát helyezi előtérbe.
A feltelepítéskor a Tinder kapcsolódva a Facebook profilunkhoz a keresztnevünket, életkorunkat és az oda feltöltött profilképeinket osztja meg (természetesen mi választhatjuk ki, hogy melyiket). A másik látja még a közös érdeklődési köreinket (azaz a Facebook-on „Like”-olt oldalakat) és közös ismerősöket, az utolsó bejelentkezés dátumát a Tinderre, esetleg egy rövid bemutatkozást (nem kötelező) és természetesen azt, hogy milyen messze vagyunk egymástól. Csupán néhány preferenciát kérdez (milyen távolságban, milyen életkorú és milyen nemű partnereket keresünk), majd sorra dobálja nekünk mások feltöltött fotóit. Azokat, amelyek megfeleltek a beállításainknak, és mi is megfeleltünk az ő érdeklődési körüknek. A képernyőn az ujjunkkal balra húzva a fotót elutasítjuk, jobbra tolva pedig kedveljük azt. Döntenünk mindenképp kell, hiszen így jutunk tovább a következő képhez.
A dolog akkor lesz izgalmas, ha a kedvelés kölcsönös (azaz a másik fél hasonló módon a mi profilunkat tetszikelte), ugyanis kizárólag akkor léphetünk kapcsolatba egymással chat formájában. Utóbbi igazán puritán, ráadásul az alkalmazás kizárólag valamilyen mobileszközön érhető el, így a hosszas üzenetváltások kellőképpen kényelmetlenek. Mindez persze nem véletlen, hiszen a Tinder egyértelmű célja, hogy arra ösztönözzön, minél előbb beszéljük le a találkozót. És hát miért ne tennénk, hiszen még az önbizalom-hiányban szenvedők is fellélegezhetnek: a szimpátia kölcsönös, és ezt mindkét fél pontosan tudja.
Tapasztalatok
Tinder-szűzként egészen meglepő volt, mennyire sokan használják ezt az alkalmazást. És hogy mennyire kicsi város valójában Budapest: először ledöbbenünk, amikor feltűnik az első ismerős arc, aztán már valahogy természetessé válik, hogy – akárcsak a Facebookon – folyton-folyvást ismerősök fotóira bukkanunk. Ez további növelheti az önbizalmat, elvégre ha ennyire sokan használják a Tindert közvetlen környezetünkből, akkor ez csak nem lehet rossz dolog, ugye? Nézzük, miképp működik ez a gyakorlatban!
A Facebook profilomból a valósághoz legközelebb álló képeket választottam, és elsőre nem írtam magamról jellemzést. A keresésnél a lehetséges távolságot kellően alacsonyra állítottam (2 és 55 kilométer közötti értéket lehet megadni) és az életkornál is szűkebbre vettem a határokat. Az ezután felbukkanó képekkel már-már irreálisan szigorú voltam. Mindenkit visszautasítottam, aki nem mutatta meg egyáltalán az arcát, vagy az összes képen napszemüveg mögé rejtette. Így tettem a tükör vagy autó előtt pózolókkal is. Sajnos a Nagy Állatbarátok (a kizárólag házikedvenccel fotózkodók) sem mentek át a szűrőmön, illetve akik kizárólag Photoshoppolt képeket válogattak magukról. Kritérium volt a leírás is: az oké, ha valaki nem ír semmit magáról (hiszen én sem tettem), az viszont nem, ha nagy életbölcsességeket oszt meg. Esetleg Coelho-idézetet. Ezek után jöttek a valódi személyes preferenciáim, de bármilyen hihetetlen, így is rengeteg tetszikelt lány maradt a kalapban, és az első „párba állítás” (vagyis amikor kölcsönösen tetszünk egymásnak) sem váratott magára túlontúl sokáig.
Sikersztorik
Viszonylag rövidre fogott chatelés után túlestem az első Tinder-randin, és egyáltalán nem volt tragikus élmény. A lány persze másmilyen volt, mint a képeken, de bizonyára én is. Nem estünk azonnal egymásnak (viszlát, férfifantázia, üdv realitás!), de a dologban mindkét oldalról benne van egy második találkozó lehetősége, ami egyértelmű bizakodásra ad okot – azt hiszem, egyikünknek sem voltak irreális elvárásai.
A Tindert régebb óta használó ismerősök közül néhányat megkérdezve a tapasztalatokról vegyes képet kaptam. Tamás (32) és István (29) egyaránt csak a szexre hajtott, előbbi hoppon maradt: sok lánnyal próbálkozott, közülük kettővel találkozott (az egyikkel többször is), de végül „nem volt akció”. A magabiztosabb István ellenben viszonylag hamar állandó partnerre lelt, bár szerinte szórakozóhelyen könnyebb ismerkedni, a Tinder számára „túl sok munkával”, azaz üzengetéssel jár. Az egyértelmű sikertörténet Ilonáé (33), aki megismert egy Budapesten nyaraló, amúgy Londonban élő ausztrál fiút, és később az angol fővárosban járva minden szempontból rendkívül izgalmas hetet töltöttek együtt. Mint mondja, tökéletes nyári kaland volt, kihozta belőle, amit lehetett, az ősz beköszöntével viszont valami komolyabbra vágyik. Ezen a téren pedig nincsenek illúziói a Tinderrel, amivel össze is foglalta a konklúziót: a Tinder remek dolog, ha pontosan tudjuk, mit szeretnénk és a korrektség jegyében ezt tisztázzuk a legelején. Akkor is az, ha saját önbizalmunkat szeretnénk kicsit megerősíteni. Tehát nagyjából addig, amíg mindent tudunk a helyén kezelni.
A jövő
A Tinderből kiábrándultak számára a Happn jelenthet alternatívát. Ez a program nagyon is emberi mozzanatra épít: arra, amikor megpillantjuk a másikat – például a metrón – és látni véljük rajta a kölcsönös érdeklődést, de mégsem jutunk el a megszólításig. Egyikünk leszáll valamelyik állomásnál és mindenki éli tovább az életét úgy, hogy talán soha többet nem találkozunk. Kivéve, ha – már-már csodával határos módon – mindkettőnk telefonjára fel van telepítve a Happn, ami megmutatja, kikkel kereszteztük az utunkat a napunk során. A többi pedig már nem az alkalmazáson múlik.
