Támogassuk a rászoruló négylábúakat a járvány idején is

2020. május 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Összesen 250 kilogramm eledellel támogatott öt, a járvány miatt súlyos takarmányhiányban szenvedő állatotthont a PetChef, amely kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával készít főtt kutyaeledeleket, melyet házhoz szállítanak az ország bármely pontjára.

Az ACG Reklámügynökséggel összefogva pedig egy online adományozói felület is létrehoztak, ahol bárki követheti példájukat, aki szívesen támogatná a rászoruló négylábúakat.

A koronavírus alapjaiban változtatta meg a hétköznapjainkat, de a járvány hatásai nemcsak minket, embereket sújtanak. A járvány miatt az állatmenhelyek is nehéz helyzetbe kerültek – erre a Magyar Állatvédők Országos Szövetsége közleményben hívta fel a figyelmet: az állatvédelmi civil szervezet által fenntartott menhelyek korábban közkonyhák (pl. iskolák, óvodák) ételmaradékaiból oldották meg az állatok etetését, ez azonban teljesen ellehetetlenült mostanra. Emellett pedig az is nehezíti a civil szervezetek társadalmi munkáját, hogy a rendezvények és az adománygyűjtések gyakorlatilag teljesen megszűntek az elmúlt időszakban, illetve az örökbeadást és az ideiglenes befogadást is át kellett szervezniük.
Ebben a nehéz helyzetben igyekezett segíteni a PetChef – akik kifejezetten a kutyák igényeire szabott, természetes és minőségi alapanyagokból készülő, tartósítószerektől és ízfokozóktól mentes eledeleket készítenek – és az ACG Reklámügynökség, amelynek csapata létrehozott egy olyan támogatói felületet , ahol az adományozók meghatározhatják, hogy mennyi eledellel kívánják segíteni a kiválasztott menhelyet. A PetChef pedig minden felajánlást megdupláz, hogy még több állat étkeztetése legyen biztosított ezekben a nehéz időkben.
Emellett pedig öt állatmenhely – a Vigyél Haza Alapítvány, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Budaörsi Állatmenhely, a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány és a Noé Állatotthon – négylábú lakóit támogatták 250 kilogramm, mintegy 600 adagnak megfelelő kutyaeledellel.

"Az eledeleink gyártásánál is kiemelt szerepet kap, hogy a kutyák számára a legjobb életminőséget tudjuk nyújtani. Nem minden állat szerencsés, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy segítsünk mindazoknak, akik hátrányos helyzetben vannak. Szívügyünk ez a kezdeményezés, nagyon megható élmény volt személyesen ellátogatni a menhelyekre, ugyanakkor kiemelt célunk volt, hogy ne csak egyszeri hozzájárulást biztosítsunk" – tette hozzá Grim Dániel, a PetChef egyik alapítója.

Az ACG Reklámügynökség a 2017-es Év Kutyabarát Irodájaként is elengedhetetlennek érzi a menhelyek segítését ebben a nehéz időszakban, ezért díjmentesen vállalta a kampány kommunikációjának lebonyolítását. Annak érdekében pedig, hogy a segítség ne csupán ideiglenes megoldást nyújtson, a támogatói felületet is ingyen készítették el, így hívva fel az emberek figyelmét a nehéz sorsú állatok helyzetére, és ösztönözve őket az adományozásra.

"Mindig szívesen állunk olyan kezdeményezések mellé, amelyek valamilyen nemes célt szolgálnak, a mostani járványügyi helyzetben pedig kiemelten fontosnak tartjuk, hogy segítsük a rászorulókat, így nagy örömmel fogtunk össze a social és content divíziónk egyik ügyfelével, a PetCheffel, hogy a menhelyeken élő állatok és az ott dolgozók helyzetét próbáljuk meg könnyebbé tenni" – mondta Bujdosó Bianka, az ACG integrációs és social media igazgatója.

Ha adományt szeretnél felajánlani, itt megteheted!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)