„Szerető voltam, szégyenkezés nélkül elmondom, miért”
Szégyen, titkolózás, bűntudat - és még megannyi érzelem keveredik ezekben a furcsa szerelmi történetekben. De miért jó szeretőnek lenni, és ha nem, miért nem jó? Hogyan kerül valaki ilyen helyzetbe? Biztosan senki nem tervezi el előre, hogy ő lesz majd a harmadik, a kívülálló, a kísértés, a házasság- és kapcsolattörő. Egy nő és egy férfi őszintén elmesélték nekünk a történetüket, Ladányi Kata pszichológus pedig elmondja, kik ragadnak bele sokáig a szeretői kapcsolatban.
Ezeket láttad már?
Bea harminchat éves, és még mindig rossz érzés számára visszagondolni mindarra, ami két éven át történt vele évekkel ezelőtt. „Egyetemista voltam és volt egy srác. Akkor még csak az anyukámnak sírtam ki minden bánatomat, amikor vége lett a kapcsolatnak. Gyakorlatilag csak aludtam és ettem egy hétig, annyira megterhelte a szervezetemet a szakítás, illetve mindaz, ami előtte történt." - kezdi a mesélést akadozva, és gyakran megáll, mert láthatóan nehéz előhívnia a történetet. De mi történt előtte, mi viselt meg ennyire egy életvidám, fiatal nőt? Mi más mint a szerelem!
Nem csak egy vacsora
„Fülig beleszerettem ebbe a srácba, akinek komoly kapcsolata volt - mondja. - Egy szakra jártunk, sokszor összefutottunk, és egyre többet beszélgettünk, aztán egyszer elhívott vacsorázni. Utána egyből lefeküdtünk - teljesen evidens volt az egész, annyira egy hullámhosszon voltunk. Ami viszont a durva része a dolognak, hogy ő még aznap este elárulta, hogy komoly kapcsolata van, és nem szándékozik belőle kilépni - de nagyon tetszem neki, és nem tudja, mi lesz ebből. Hogy ezt a blamát hogy vehettem be, nem tudom, Illetve mégis: naiv voltam és bíztam abban, hogy a saját érzéseim az övéit tükrözik. Hát egy nagy frászt!"
Bea belebonyolódott egy olyan szeretői viszonyba, amelyben tökéletesen kiszolgáltatott volt. „Éjjelig vártam a hívásait, mert én nem hívhattam. Olyan játékszabályokat fogadtam el, amik teljesen megalázóak egy normális kapcsolatban, aztán amikor találkoztunk, mindig annyira belefeledkeztünk az együttlétbe, hogy annak a varázsa kitartott a következő találkozásig. Illetve én tartottam ki. De közben egyre rosszabbul lettem, fizikailag és lelkileg is. Asztmás lettem, minden stresszhelyzetben rámjött egy köhögőroham, és egyre többet gondoltam arra, hogy ezt nem lehet így bírni. Végül ultimátumot adtam: vagy abbahagyja ezt a kettős játszmát, akármilyen végeredménnyel is, vagy én szállok ki belőle. Ebből is látszik, mekkora lúzer voltam. Még ekkor is hagytam egy kiskaput." Amire a fiú nem meglepő módon úgy reagált, ahogy sok filmben láthattuk: adjon neki Bea egy hónapot, elrendez mindent, mert nem akar inkorrekt lenni a barátnőjével, és aztán együtt lehetnek, mert valójában őt, azaz Beát szereti.
„Ma már csak röhögök ezen. Az egy hónap végén persze pont közbejött valami, aztán jött a két hónap, és akkor már másfél évnél tartottunk. Az utolsó fél évben már hivatalosan a barátnője voltam, de utólag megtudtam, hogy mindenkinek így beszélt rólam: a csaj, akivel szexelek. Amikor egy haverja ezt elárulta, szakítottam vele. Ekkorra persze már úgy kezelt, mint egy kelléket, nem voltak közös programjaink, csak a szex. Érthető, hogy hiányérzetem volt. És nagyon sajnálom őt azért, mert képtelen volt fenntartani egy kapcsolatot, felelősséget vállalni a másikért. Utólag megtudtam róla, hogy a következő barátnőjével is ugyanezt csinálta, sőt, gyakorlat nála, hogy egyszerre két lánnyal van együtt. Ma már jól vagyok, de a rákövetkező kapcsolatom megszenvedte ezt a komoly sebet. Nehezen bíztam meg utána a férfiakban egy jó ideig."
A férfi oldal
Márk huszonkilenc éves, frissen jegyezte el a barátnőjét, de nem mindig volt ilyen boldog, mint most. „Én egyből a szerelem természetén kezdtem el gondolkodni, amikor megkérdeztél erről a sztoriról. A húszas éveim elejére visszanézve olyan, mintha magába a szerelembe lettem volna szerelmes. Szinte minden lányban megláttam a szépséget – és ez gyakorlatilag egyenes úton vezetett ahhoz a katasztrofális döntésemhez, hogy belezúgjak huszonkét évesen egy házas nőbe. Fodrász volt, ő osztotta be az idejét, tehát akkor találkoztunk, amikor akartunk – és egy ideig minden fantasztikus volt. Főleg a szex. Mondjuk nagyon sok minden mást nem csináltunk, de elmondása szerint neki épp erre volt szüksége, mert totálisan hiányzott az intimitás a házasságából.
Aztán elkezdett hiányozni esténként, elkezdett hiányozni a reggelinél, és elkezdett hiányozni, ha moziba mentem. Rájöttem, annyira szeretem, hogy ez kapcsolat nélkül számomra nem működik. Az egyik együttlétünk alkalmával ezt elmondtam neki, és erre szinte gondolkodás nélkül közölte, hogy kizárt, hogy ő elhagyja a férjét. Akkor értettem meg, hogy ez egy hatalmas kihasználás volt a részéről, mert egy ideje már látta, hogy ő minden gondolatom - és ha én nem szólalok meg, számára addig tartott volna a viszony, amíg kényelmes. Akkor láttam utoljára, és akkor kezdtem el arról gondolkodni, hogy az ilyen szenvedélyes szerelem csak illúzió.
A menyasszonyom és köztem persze szerelem van, de ez komoly alapokra, azonos értékrendre és nagy szeretetre épül, nem pusztán testi vonzalomra és szenvedélyre. Jó dolog a szenvedély, de köszi, nekem megvolt az egy életre való belőle.”
Napos és árnyékos oldal
Ladányi Klára pszichológus szerint a szeretői viszonynak „van egy nagyon napos, és egy nagyon árnyékos oldala. A napos oldala az, hogy ez a helyzet egy adrenalinfröccs, mert állandóan agyalni kell, össze tudunk-e futni, elkapnak-e, arra az egy alkalomra nagyon feltuningolja magát a lélek, ami egyfajta felfokozottsággal, extázissal jár.
A másik oldalon meg ott a folyamatos bizonytalanság, félelem a lebukástól, az az érzés, hogy sosem lesz teljes ez a kapcsolat: sosem fogunk együtt karácsonyozni, nyaralni. Az állandó hiányérzettől a harmadik, azaz a szerető folyamatosan szenved. Ezt egy darabig lehet csinálni, de a végén vagy a szeretőt választja a házasságban lévő fél, vagy nem választja, mert túl nagy árat kell érte fizetni – mint mindenért az életben. Jó példa A suttogó című film, melyben a nő beleszeret a férfi főhősbe, de a gyermeke miatt vissza kell térnie a régi életébe. Meddig lehet ezt bírni? Az az ember, akinek kicsi az önbizalma, a saját egészségi határain túl is bírja. Őt lehet etetni, hogy majd jövőre elválok, vagy majd ha nagyok lesznek a gyerekek, elválok, de egy egészséges lelkületű ember egy idő után belátja, hogy nem érdemes várni a másikra, és kilép a kapcsolatból. Akinek kicsi az önbizalma, az fizeti az árát és húzza, ameddig bírja.”
És mi a helyzet az úgymond nyitott házasságokkal, kapcsolatokkal, melyben egyezményesen mindkét fél tarthat szeretőt? A szakember nem hisz benne, hogy ez jól működhet, csak elméletben. „Ez egy utópia. Ez alatt azt értem, hogy ez elvileg akkor működik, ha a férfinak és a nőnek is van szeretője, s mindketten pontosan ugyanúgy éreznek a szeretőjük és a házastársuk iránt, ez azonban teljesen valószínűtlen. Az megerőltetés a léleknek, hogy eljátszom, ha a társam épp mással fekszik le, hogy ez rendben van – ha meg nem nehéz, akkor miért vannak együtt?”
