„Ez volt a legjobb szerelmi tanács, amit valaha kaptam”
Ha csak a saját megérzéseidben bízol, amikor szerelmes vagy, nagy baklövéseket követhetsz el. Néha nem árt legalább egy percig odafigyelni arra, mit mond egy kívülálló, ugyanis lehet, hogy az lesz a legfontosabb tanács, amit valaha kaptál.
Ezeket láttad már?
Olvashatunk önsegítő könyveket, hallgathatunk önjelölt gurukat, és elismert szakértőket is, de gyakran rokonainktól, barátainktól, vagy éppen a szomszédtól kapjuk a legjobb tanácsokat a szerelemben. Olvasóink mesélik el az ő történetüket.
„Aki el akar menni, azt el kell engedni.”
A nővéremtől kaptam ezt a tanácsot. Bevallom, nem azért hívtam föl, hogy ezt halljam tőle. Életem nagy szerelme készült velem szakítani, és arra vágytam, hogy valaki megnyugtasson, és azt mondja: harcolj a szerelemért, ha ő az igazi, együtt maradtok. Ehhez képest ridegen hangzott az, hogy „ha menni akar, hadd menjen.” A vőlegényemmel akkor már három éve voltunk együtt, és az esküvőt terveztük, amikor egyik napról a másikra hirtelen meghátrált. Sírt, szenvedett, azt mondta, nagyon szeret, de megijedt attól, hogy ez most már örökre szól. Napokig igyekezem a kedvére tenni, még a könyörgésig is eljutottam, ő pedig csak még jobban sajnált és még inkább távolodott tőlem.
Amikor a nővéremmel a beszélgetés végén letettük a telefont, nyugalom ömlött szét bennem. Mintha megvilágosodtam volna: rájöttem, hogy olyan emberrel nem akarok lenni, aki kelletlenül vesz el feleségül, ráadásul tényleg igaz, hogy ha szeretem, akkor tiszteletben tartom az érzéseit. Másnap megmondtam a vőlegényemnek, hogy talán az lenne a legjobb, ha elköltözne, és kitusztulhatnának a gondolatai, mert én a jelenlétemmel csak megnehezítem azt, hogy dönteni tudjunk. Magam is megleptem azzal, hogy milyen higgadtan, szeretettel és könnyek nélkül mondtam el neki mindezt. Elköltözött egy hétre - azért eközben nagyon rossz napjaim is voltak -, majd visszatért, és közölte, hogy szeret, és el akar venni feleségül. Rengeteget beszélgettünk a dologról, terápiás segítséget is kért, kiderült, hogy a szülei csúnya válása miatt retteget tudat alatt, hogy neki is így alakul az élete. Ma már hat éves házasok vagyunk, és soha többé nem bizonytalankodtunk az egymás iránti szerelmünkben. Ha nem tudom akkor elengedni, talán örökre elveszítem. Réka (28)
„Ha szeret, akkor azt rögtön tudod.”
Feldmár András mondta, hogy senki sem tudhatja, mennyire szereti valójában a másikat, azt csak az tudja, mennyire szeretik, aki a szeretetet kapja. Azt is hozzáteszi, hogy ha valaki mást mond, mint ahogyan viselkedik, akkor mindig az az igaz, amit a viselkedése mutat. Ezt jó pár éve olvastam először, mégsem tudtam igazán eszerint élni. A barátnőimmel napokig fejtegettük egy-egy pasi viselkedését. Miért nem hívott, mit gondolt, mit értett azon, hogy még nem kész egy kapcsolatra és a többi. Aztán a legjobb barátnőm évek hosszas szinglisége után szerelmes lett. Egyik este együtt voltunk, amikor a pasija is megígérte, hogy csatlakozik hozzánk. Egy órája késett, de a barátnőm, aki korábban halálra idegesítette magát az ilyesmin, teljes nyugalommal mondta, hogy biztosan csak közbejött valami. És úgy is volt.
Akkor nagyon irigyeltem őket, mégis, amikor pár héttel később belezúgtam egy lehetetlen alakba, és folyton megint fejtegetni próbáltam, nagyon megsértődtem, amikor a barátnőm azt mondta: „ha valaki szeret, akkor nincsenek kétségeid felőle. Ha vannak, akkor nem szeret.” Úgy gondoltam, magas lóról beszél, most, hogy neki már bejött az élet. Pedig csak fölnyílt a szeme, és nekem is segíteni akart. Néhány nap múlva le is lépett a pasas. És akkor valami megváltozott bennem. Az utána lévő egy évben még akadtak az utamba olyanok, akik nem érték meg a fáradozást, de már olyan egyszerű volt érezni, hogy valaki eléggé kedvel, szeret, vagy sem. Aztán az én életembe is betoppant az igazi, és tényleg: nem volt egyetlen kétségem sem soha. Adrienn (36)
„Jobban vagy, amióta vele vagy?”
A szüleim sohasem szóltak bele a szerelmi életembe. Amikor húszévesen kéthavonta más srác udvarolt, apám viccesen csak annyit jegyzett meg, hogy majd csak azt mutassam már be legközelebb, aki marad is végleg. Aztán két év múlva tényleg betoppant a nagy ő. Ráadásul egy gyerekkori ismerős képében - már ez önmagában halálosan romantikus volt. Boldogok voltunk, ő volt az első, akivel összeköltöztem, tökéletes volt köztünk az összhang. Négy év elteltével azonban nekem valami elkezdett hiányozni. Minden rendben volt, remekül éreztük magunkat együtt, de a szenvedély már alábbhagyott, már nem vágytam úgy rá, mint régebben, már nem tudtunk egymásnak újat nyújtani, meglepetéseket okozni. Néhány hétig gondolkodtam, elmélkedtem, és végül szakítottam a kedvesemmel.
Nem sokkal később találkoztam egy férfival, aki nagyon elbűvölt. Vele aztán nem volt unalom. Sőt, minden bizonytalan, kiszámíthatatlan és izgalmas volt. Mintha egy hullámvasúton ültem volna. Hol szerenádot adott az ablakom alatt, hol eltűnt napokra. Amikor viszont épp minden jó volt, őrületes kalandjaink voltak. Volt, hogy egy hirtelen elhatározást követően fölültünk a vonatra, és elutaztunk három napra Prágába. Vagy vettünk egy fapados jegyet Londonba, és ott töltöttük a hétvégét. A kalandok miatt halaszottam egy félévet az egyetemen, sőt, az is fölmerült bennem, hogy abbahagyom, és a pasimmal közös vállalkozásba kezdek. Amikor ezt akartam megbeszélni apámmal, ő nagyon higgadtan azt mondta: „Kislányom, rettenetesen sovány vagy, kimaradsz a suliból, folyton idegeskedsz, cigizel. Nem ismerek rád! Biztosan szeret téged az a férfi? Én azt hiszem, ha valaki szeretve van, akkor kiegyensúlyozottabb és nem szétesettebb lesz.” Persze, annak a beszélgetésnek hatalmas veszekedés lett a vége, de valami mégis elkezdett motoszkálni a fejemben. A sulit nem hagytam abba, és fél év múlta kiderült, a párom megcsal. Azonnal szakítottam vele, és akkor olyan világosan érthetővé váltak apám szavai. Ha szeretett volna az az ember, akkor az látszott volna az én életemen is!
Néhány hónappal később találkoztam a volt kedvesemmel, és hirtelen rájöttem, hogy ő szeretett igazán. Hiszen míg vele voltam, rendesen tanultam, egészségesen éltem, boldog voltam. Milyen buta is voltam, hogy nem értettem meg, a szenvedély egy idő után csitul, és hogy ez természetes, és nekünk kell tenni azért, hogy új izgalmakat csempésszünk a kapcsolatba. Szerencsére a ő érzései sem múltak el maradéktalanul, és bár jó pár hónapig kellett „dolgoznom” azon, hogy elhiggye, nem hagyom cserben másodszor is, végül újra összejöttünk. Tavaly nyáron volt az esküvőnk. Máig tudom, hogy szeret, mert kiegyensúlyozott vagyok. Tamara (31)
