A szerelem elmúlik, de arról nem beszél senki, hogy mi marad utána
Lehet, hogy nem fog tetszeni, amit írok, mert épp új kedvesed portréját nézegeted az Instagramon, és arról ábrándozol, hogy milyen lesz majd vele, amikor este találkoztok, erre jön egy ilyen kellemetlen újságíró, és szétfoszlatja az álmaidat.
Ezeket láttad már?
Nem akarok ünneprontó lenni, én is voltam szerelmes, és mindig szerelmes leszek a szerelembe. De azt is gondolom, hogy a szerelem eléggé túl van értékelve. És hogy van utána is élet.
Hiányzik és kész
A magyar könnyűzene egyik legszebb dalát nyolc éve írta a Quimby. „Most múlik pontosan, engedem, hadd menjen” – énekli a magyar könnyűzene egyik legszebb dalát Kiss Tibi, a Quimby zenekar énekese, és annyira sokan értettük, miről énekel. Hogy jó, és hogy szenvedés. Müller Péter írta, hogy nem tudok betelni a másikkal, akkor is hiányzik, amikor ott van. Na és akkor van az, amikor elmúlik. Erre semmiképp nem negatív, gyászolandó eseményként tekintek, és ezzel szeretnék perspektívát adni azoknak, akik úgy érzik, összetört a világ, amikor kisétált az ajtajukon a nagy szerelem, és lehet, hogy ők szakítottak vele, de egy perc múlva már hiányzik. Mert a személye hiányzik. Nem a szerelem. Sokan jönnek erre rá, sokan meg nem, és kergetik a szerelmet, amíg csak bele nem fáradnak. Én is így voltam vele.
A szerelemnek sok arca van
Húszas éveim azzal teltek, hogy különböző fiatalemberekkel próbáltam kapcsolatban és lángoló szerelemben létezni, de az eredmény általában nagyon bénára sikeredett. Bevallom: én kiábrándultam ebből a fajta szerelemből. Aztán férjhez mentem, belekerültem életem első „fenntartható” kapcsolatába, ami máig tart. Iszonyú meló, de nem menne nélküle. Most, negyvenévesen ezt látom szerelemnek. Azt, amikor fáradt, de látja, hogy én fáradtabb vagyok, és beküld aludni napközben egy órára, meg azt, amikor együtt röhögünk valami hülye poénon. Meg azt, amikor megölelem, és tudom, hogy senki más a világon nem tudna így megnyugtatni, mint amikor ő megölel.
A szerelemnek sok arca és sok stádiuma van. Minden szerelem más, mert minden két ember között egyedi rezgéshullám jön létre. Szerintem olyan szerelem is van, amiről nem is tudjuk, hogy az. És amikor a kezdeti lángolás elmúlik, marad a szeretet. Az összetartozás, az egymás iránti felelősség. Ez az igazi kihívás. Egy jót szexelni, csábítani, jót beszélgetni könnyű, ha megvan a hullámhossz és a vonzás. De kiadásokról, betegségekről, gyereknevelésről, mosógépszerelőről beszélni csak akkor lehet, ha ott húzódik mögötte valami, a szerelem vonzerejénél sokkal több, ami összetart. Az én értelmezésemben ez is szerelem, nem „csak” szeretet, illetve máris lázadhatnék a szóhasználat ellen, hiszen az angol a love szót használja mindkettőre, és ez olyan szép.
A szerelem elmúlhat pár év után, és utána ottmaradunk, ketten, vagy akár többen, ha lett gyerekünk, és ezzel kezdeni kell valamit. Én a türelemben, az önismeretben és a folyamatos beszélgetésben hiszek. Este van, leülünk, egymásra nézünk, vagy vitázunk, beszélgetünk, elcsendesedünk, de mire ágyba kerülünk, minden rendben van. Együtt fejlődünk, a változó érzéseinkkel együtt. Azt pedig el kell fogadni, mert az élet örök változás. Becsszó, most épp van annyi stressz az életemben, hogy nem hiányzik egy őrült szerelem. Nektek is azt kívánom, hogy találjátok meg azt, akivel minden és mindig elég jó.
