Ez Sydney van den Bosch igaz története melleinek eltávolításáról
Sokan a közösségimédia-oldalakról, mások pedig különböző televíziós műsorokból ismerhették meg a mindig mosolygós, végtelenül kedves Sydney van den Boscht, aki pozitív életszemléletét már számtalan élethelyzetben megmutatta. Következzen hát az ő igazi története, ami bebizonyítja, hogy bátorsággal a legnagyobb félelmeinket is képesek lehetünk legyőzni.
Ezeket láttad már?
Az elmúlt időszakban több kampányban is láthattuk, több tévéműsorban is szerepelt, újabban pedig a Szerencsekerék háziasszonyaként debütált a TV2 csatornán. Sydney van den Boschsal beszélgettünk.
Sugárzol a szépségeddel, szárnyalsz a karrieredben, elsőre azt gondolhatnánk, hogy a te életed egyszerűen tökéletes, miközben az elmúlt időszakban meg kellett hoznod életed egyik legnehezebb döntését.
Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy mivel teszek jót: megnyílok és ezzel segítek másoknak, vagy homokba dugom a fejem és úgy csinálok, mintha semmi nem történt volna. Fel kellett ismernem, hogy a betegségem az életem része, amit nem tudok megváltoztatni, hordozom a génjeimben, a sejtjeimben. A BRCA génmutáció nagyon ritka esetekben fordul elő, nálam sajnos egy egyszerű vizsgálattal beigazolódott, de még mielőtt ennyire előreszaladnék, az hozzátartozik a történethez, hogy anyukámnak korábban mellrákja volt, végignéztem, min ment keresztül, hogyan győzi le a betegséget. Szörnyű volt ez az időszak, el sem tudom képzelni, hogy mit élt át! Két éve volt egy nőgyógyászati műtétem, az orvos, aki nemcsak nőgyógyász, hanem onkológus is, pontosan ismerte anyukám történetét. Ő hívta fel a figyelmünket először, hogy a mellrák bizony örökölhető. Javasolta, hogy végeztessünk el a BRCA-genetikai vizsgálatot, ami pontosan kimutatja, hordozom-e a géneket, és azt is megmutatja, hány százalék esélyem van a betegségre. Anyukám rögtön nekem szegezte a kérdést: „képes leszel a jövőben azzal a tudattal együtt élni, hogy pontosan tudod, hány százalék esélyed van a betegség kialakulására?”. Azt gondoltam, inkább jobb tudni a százalékot, megelőzni egy esetleges bajt, mint hogy később még nagyobb, akár visszafordíthatatlan probléma derüljön ki.
Félve kérdezem: mi lett az eredmény?
Sajnos pozitív lett, egyértelműen beigazolódott a hajlamom, tudtam, hogy innen kezdve még tudatosabban kell foglalkoznom az egészségemmel. Korábban is rendszeresen vizsgáltam a mellemet, de úgy gondoltam, itt az ideje egy mammográfiás vizsgálatnak is. Sajnos találtak egy daganatot, amit korábban nem vettem észre. Emlékszem, épp álltam egy forgatás közepén, amikor felhívtak az eredménnyel. Az orvos mihamarabbi műtétet javasolt, mivel kiderült, hogy ez a daganat elkezdett rossz irányba haladni. Nem volt kérdés egy percig sem a műtét és a döntésem, ami életem legnagyobb és meghatározó döntése: a daganattal eltávolították mindkét mellemet. Amikor az ember eldönti, hogy az életet választja, vagy az állandó félelmet, rettegést, további beavatkozásokat, nekem nem volt kérdés, hogy ezt az utat választom. Elmondhatatlanul jó érzés, hogy nem kell azon gondolkodnom, milyen vizsgálatokra kell menni, mi fog velem történni, lehet-e gyerekem, vagy éppen mennyi időm van még, amit a családommal tölthetek!
Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ezt az utat választod?
Egyáltalán nem őrlődtem, pláne miután egy hosszas családfakutatás után kiderült, ki milyen betegségben hunyt el, és jelenleg milyen betegségeket élt túl vagy hordoz. A beavatkozás nem volt kérdés, imádkoztam, hogy a műtét után ne legyen semmilyen utókezelés. Ez nagyobb félelem volt, mint meghozni a döntést, hogy távolítsák el mindkét mellemet.
Fel lehet készülni egy ilyen döntésre?
Az élni akarás ilyenkor mindent felülír. Én egy borzasztóan szabad szellemben nevelkedett gyermek, nő, feleség vagyok. Nagyon bátor embernek tartom magam, egy pillanatig sem gondolkodtam más megoldáson. A szűk környezetemben mindenki óva intett, nem értették, hogy jelenthetem ki ennyire könnyelműen, hogy a melleim elvesztése nem oszt, nem szoroz az életemben. Az orvosom pszichológushoz akart küldeni, mert szerinte túl pozitívan kezeltem a helyzetet, holott az igazság az, egyszerűen szeretek élni, szeretnék utazni, maradandót alkotni, és aki ismer, tudja rólam, mindig a talpamra esem. Olyan verziót, hogy ebből nem jövök ki jól, el sem tudtam volna képzelni.
Hogy élte meg mindezt a családod, a férjed?
Sokkal rosszabbul viselték, mint én. Az ember saját problémája mindig könnyebben orvosolható, érzed az erőt, hogy képes vagy megcsinálni. Amikor kívülről szemléled valamelyik szeretted szenvedését, tehetetlen vagy. A családom soha nem előttem, hanem mindig titkokban sírt, egy percig sem mutatták, hogy nehezen kezelik, vagy félnének. Végig ők adtak erőt nekem, éreztem, hogy ők a védelmező bástyáim, az adta a legnagyobb erőt a felépüléshez, hogy végig ott voltak mellettem. Egy ilyen beavatkozáshoz a pozitív életszemlélet mellett elengedhetetlen, hogy megtaláld azt az orvost, akire tényleg rá mered bízni az életed. Rengeteg orvosnál jártam, nagyon összetett volt a helyzet. Anyukámat korábban három orvos műtötte, míg nekem egy személy csinált mindent, aki onkológus és mellkassebész is egyben. Már az első találkozásnál éreztem, hogy jó kezekben leszek. Egy ember életében az egyik legfontosabb dolog a biztonság, hogy azt érezze, jó kezekben van. Azonnal tudtam, ő lesz az a doktor, akire rábízhatom az életemet!
Gondolom, a „mi lett volna, ha?” vagy a „mit csináltam volna, ha?” kérdések fel sem merültek benned.
Általában az élet minden területén A, B, C, D, E és a többi tervvel kalkulálok, de itt nem volt B opció. Ha valaki elképzel egy ilyen volumenű beavatkozást, a valóságban sokszoros szorzót kell rádobni. Nem volt időm ezen túl sokat gondolkodni, gyakorlatilag a Szerencsekerék forgatásáról estem be műtőasztalra. Azóta minden nap egy ajándék, számolom, hány nap telt el a második szülinapom óta. Lassan féléves leszek, érzem, hogy egyre erősebb, magabiztosabb vagyok. Nyilván még vannak dolgok, amiket nem csinálhatok, de hamarosan újra visszatérhetek a régi kerékvágásba.
Soha nem zuhantál össze?
Olyan típus vagyok, aki nem engedi el magát, amíg a megoldáson munkálkodik. Miután elvégeztem a feladatot, kikerültem a kórházból, megadtam magamnak a lehetőséget, hogy összetörjek. Az első otthon töltött éjszakán játszódott le bennem igazán, hogy min mentem keresztül.
Mi változott azóta, mióta kaptál egy új életet?
Soha nem kerestem okokat, miérteket. Nem azért történt velem ez az egész, mert korábban nem figyeltem magamra, vagy túl sokat stresszeltem, egyszerűen el kellett fogadnom, hogy ezt a génmutációt hordozom. A műtét óta viszont még jobban figyelek magamra, a bioritmusomra. Régebben sosem terveztem előre, csak belátható időszakra. Mindig azt mondtam, amikor ott vagyok a hídnál, majd eldöntöm, hogy átmegyek-e rajta. Most már előre tudom, hogy át akarok-e menni rajta, látom az elkövetkező öt-tíz évet. Megtanultam az olyan aprónak tűnő dolgokat értékelni, hogy fel tudok kelni az ágyból, ki tudok menni a mosdóba, vagy ha úgy tartja kedvem, sétálok egyet. A műtét után közel két hónapig nem volt egyszerű ezekkel a napi rutinfeladatokkal megbirkózni. Régen nagyon nehezen kértem segítséget vagy szívességet, mára megtanultam elfogadni.
Hogy éled meg most a nőiességedet?
Nem érzem, hogy ezen a tényen múlna a nőiességem, mint ahogy az sem számít, hányas a méretünk, milyen a testalkatunk vagy a stílusunk. Ezek csak külsőségek. Azt sokkal jobban bánnám, ha egyszer megszűnne az az érzés, amikor izgatottan, lelkesen készülök vagy várok valamire, és pillangók repdesnek a gyomromban.
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es júniusi lapszámában jelent meg.
Fotó: Bognár Bogi
Stylist: Pintér Judit
Smink: Kredits Enikő
Haj: Czinege Donát
