Segítség, nincs időm a barátaimra!

Nyár eleje óta, havonta több alkalommal szerveznek kötetlen beszélgetéseket nőknek a Hogy vagy? csoport önkéntesei. A résztvevőkben mindössze annyi közös, hogy felnőtt nők. Meglepő és közben nagyon is természetes, hogy milyen könnyedén avatják be egymást személyes küzdelmeikbe egymást korábban nem ismerő nők. Pedig csak azt a hétköznapi (bár ritkán őszinte) kérdést teszi fel a körben a csoportfoglalkozást vezető pszichológuspár, hogy: Hogy vagy? A legtöbbeknek rögtön egy-egy gócpont ugrik fel, ami aktuálisan nagyon zavarja, és igazából ezekre kíváncsiak a szervezők is, köztük a Hogy vagy? egyik alapítója, Réz Anna, aki Gát Annával közösen az Üvegplafon feminista bloggal idén elnyerte a Glamour Women of the Year díját. 　

Mindennapi "üzemmód"　

A bloghoz hasonlóan a beszélgetéseken is sokszor előjön a munka és magánélet közötti egyensúlyozás, illetve annak olyan vetületei is, amelyeket az online tér hangzavarában alig hallunk meg. Itt találkoztam én is azzal a problémával, ami nagyon fontos, de én sem gondolkoztam róla korábban eleget. Hogyan lehet a munkával járó elfoglaltságainkat időben és energiában összeegyeztetni a pár-, baráti és családi kapcsolatainkkal? Ami leginkább megfogott, hogy a kérdés nemcsak a gyerekvállalás után érdekes, hanem már jóval előtte is. Velem egykorú, gyerektelen harmincas nőkkel beszélgettem. "A versenyszférában dolgozom, eldöntöttem, hogy szeretnék megtanulni egy új szakmát, ezért visszairatkoztam az egyetemre. Ekkor kezdődtek a problémák" – mesélte Ildikó, akinek új élethelyzete miatt sokkal kevesebb ideje van a barátaira, családjára. A munkája "sem sérülhet", de a tanulást sem szeretné feladni, mert azt érzi, hogy az új terület nagyon fekszik neki, jobban is érzi magát abban a közegben, mint a jelenlegiben, és úgy gondolja, ezen a területen fog tudni igazán kiteljesedni. Bár sokszor fáradt, igazából az zavarja a legjobban, hogy a külvilág nehezen fogadja el a döntését. "A munka világában szeretnek arról beszélni, hogy az élethosszig tartó tanulás milyen fontos. Csak azt nem teszik hozzá, hogy csak akkor, ha azt tanulod, ami a cégnek is hasznot hoz" – mondta, hozzátéve, hogy ugyanez a tapasztalata a home office-szal is. "Bár mindent pontosan leadok, rossz szemmel nézik, hogy nem ülök bent minden nap 9-től 6-ig az irodában". Amikor meg épp nem a barátaival van, akik szerencsére megértőek vele, akkor megkapja a szokásos kérdéseket is, hogy: "Miért nem mentél még férjhez?" "Minek valami újba belekezdeni, miért nem fogadod el azt, ami van?". Ha másfél éve kérdezem, teszi hozzá Ildikó nevetve, biztosan nem ilyen nyugodtan mesélt volna minderről. Akkor még nagyon felkavarták ezek kérdezősködések, de mióta tudja, minek mi a funkciója az életében, már nem igazán érintik meg. "Nagyon szeretem, amit csinálok, ezért sok mindent bevállalok a kötelező munkán felül, olyat is, amiért nem kapok fizetést" – mutatott Ildikóhoz hasonló elhivatottságról tanúbizonyságot Anita, aki az egészségügyben dolgozik, mellette pedig az egyetemen is tanít. Igaz, ő sok pozitív visszajelzést kap betegektől, kollégáktól, "azoktól, akik élvezik a túlórázós munkám előnyeit". A kapcsolatai viszont nem mindig bírják el ezt a munkamennyiséget: "Egy hosszú párkapcsolatomnak is részben azért lett vége, mert egy idő után egyre kevesebb időt töltöttünk együtt. De ha otthon voltunk is, én sokszor munkával töltöttem az időt, vagy a munkámról beszéltem"- emlékezett vissza Anita. Most azon dolgozik, hogy megtanuljon nemet mondani a felkérésekre, ne táblázza be minden percét, hogy ha megint lesz egy párkapcsolata, az ne borítson fel megint mindent. Közben arra is vágyik, hogy a következő kapcsolatában ne kritizálják, hanem támogassák a munkájában: "Ez azt is jelentené, hogy kevesebb energiát kéne arra fordítanom, hogy azzal küzdjek, hogy a hivatásomat legitimáljam". 　

Kinyitni a buborékokat　

Az új projekttel (ami egyben egy kutatás is) a Hogy vagy? résztvevői arra kíváncsiak, hogy mi foglalkoztatja ma a magyar nőket leginkább. Bár az online térben sok szemponttal találkoztak, a könnyű és gyors ítélkezés, a sarkos vélemények miatt úgy érezték, nem kerülnek közel a valós képhez. Egy biztonságos térben sokkal empatikusabbak és nyitottabbak vagyunk, megugorjuk a sztenderd válaszokat, és felbukkannak ritkábban megnevezett nehézségek is. "Kell-e haragudnom apukámra, hogy gyerekkorom óta versenylóként kezel: tanuljak többet, legyen jó karrierem, keresek többet?" "Hol húzzam meg anyukámnál a határt, hogy ne szóljon bele a gyereknevelésbe?" "Lehetek-e úgy önálló, hogy sosem volt elég önbizalmam?"- néhány példa egy Hogy vagy? beszélgetésen felmerült kérdésekre.　

Kisasszony, tessék választani!　

Anitának a családja teszi fel gyakran a kérdést, hogy miért nincs még férje, gyereke – holott minden testvére és unokatestvére már megállapodott. "Akkor nyugodnának meg a szüleim, ha én is ezt csinálnám"- meséli. Anyukája kapcsán azt is elmesélte, hogy otthon főképp azt látta belőle, hogy házimunkát végez, a munkáját sose vitte haza. De a szakmájában sem lát igazán olyan női pályamodellt, amit szívesen követne. "Olyanokat ismerek, akik azt kezdték el, mint én, de a szülés után aztán nem folytatták. Mehettek volna tovább, de a gyerekek után kisebb fokozatra kapcsoltak, vagy kiszámíthatóbb területre váltottak" – mesélte Anita kicsit lehangoltan, és pont emiatt erősen gondolkozik azon, hogy a jövőben ő vállalna-e egyáltalán gyereket. "Olyan sok energiát fektetnek a képzésünkbe, aztán meg nem használják fel, sok tudás marad felhasználatlanul" – fejtegette. Legutóbb egy külföldi konferencián látott viszont jó példát: az előadó nők között volt, aki a terhességének utolsó fázisában volt, és olyan is, aki gyerekkel érkezett, és amíg előadott, addig egy bébiszitter (akit az esemény szervezői biztosítottak) vigyázott a gyerekére. "Nagyon jó lenne, ha itthon is jobban lehetne hinni abban, hogy gyerek mellett is lehet folytatni a karriert" – tette hozzá Anita.　

Most dologzol, vagy magánéletet élsz?　

Ám az élet akkor sem fenékig tejfel, ha a partnerünk támogat a munkánkban – mi több, ugyanolyan szenvedélyesen merül bele (esetleg ugyanabba) a munkába, mint mi magunk. Sárának alkotói szakmája van, ahogy a párjának is, ezért mindketten otthon dolgoznak. "Azt hinné az ember, így aztán gyerekjáték összehangolni a munkát és a magánéletet, hiszen a párom és én is sokat vagyunk otthon. De pont az ellenkezője igaz: mivel fejben szinte állandóan dolgozunk, és nem igazán válik el a munka tere a magánéleti tértől, bizonyos szempontból még nehezebb is" – mesélte. Azért igyekeznek különféle stratégiákat kialakítani ezzel kapcsolatban - például nem dolgoznak ugyanott és a hálószobában sem -, fontosnak tartják, hogy a konkrét munka máshol történjen, mint az életük többi része. "Viszont a munkánkról való lamentálás a kapcsolatuknak is meghatározó része, hiszen mindkettőnk számára több pusztán kereseti forrásnál. Így akár vacsoránál vagy lefekvés előtt is élvezetes erről beszélgetni, szóval elég rosszak vagyunk kikapcsolódásban" – teszi még hozzá. 　

Muszáj kijelölni a határokat!　

Összességében azért a mérleg Sára szerint pozitív, mert tudják értékelni a másikban, hogy "nem vagyunk egyedül a furcsaságunkkal". Jó volt hallani, hogy ha leszámítjuk a külső elvárásokat, Ildikó és Anita is magas pontszámot ad az életének. Az egyetemi padba visszaülő Ildikónak, bár fájóbb és nehezebb az élete most, mint amire számított, ezzel együtt örül, hogy meghozta ezt a döntést. Bátornak és büszkének tartja magát. "Racionálisan nézve, igen, elég ügyes voltam" – mondta Anita is. 10-ből 9-esre értékeli magát, de amikor elkezd azon gondolkozni, hogy mennyire tudta jól belehelyezni a munkáját az életébe, akkor a 10-ből már csak 5-öst ad magának. Ezért is tekinti elsődleges célnak a jövőben, hogy többet foglalkozzon a barátaival. Nemcsak azért, mert velük tud a legjobban feltöltődni, hanem azért is, hogy jobban érezzék, milyen fontosak a számára. 　

A női munka értéke　

Bár akikkel beszélgettem, nem panaszkodtak arra, hogy párjukkal vagy korábbi partnerükkel azért okozott volna nehézséget a munka és magánélet összeegyeztetése, mert mindkét helyen erősen beágyazott nemi egyenlőtlenségbe futottak, azért érdemes idecitálni a Világgazdásági Fórum 2016-os jelentését, amely szerint a nők évente 39 nappal többet dolgoznak, mint a férfiak. A napi 50 perc pluszmunkának a nagyobbik része ráadásul a nem fizetett munkából – házimunkából, gyereknevelésből, idős rokonok ápolásából – tevődik össze. Utóbbi adat valószínűleg a legtöbbünknek ismerős: ha a saját családunkban nem is, vendégségben biztosan tapasztaltunk már olyat, hogy mindig a háziasszony szaladt ki minden kisvilláért, vagy a feleség ápolta hosszú évekig a férje idős édesanyját.

Szöveg: Kandó Eszter