A nők nem butábbak a férfiaknál, pedig a sakk macsó és szexista világa pont ezt akarja lenyomni a torkunkon
Emlékezetes általános iskolai élményem: a tesitanárunk, Edit néni megkérdezett minket, lányokat, hogy a fiúk ellen, vagy vegyes csapatokban szeretnénk-e kiütőt játszani, majd levezette az előnyöket-hátrányokat. Mondanivalója lényege az volt, hogy ha nemileg bontott csapatokban versenyzünk, mi, lányok valószínűleg veszíteni fogunk, viszont jobbat játszunk.
Ezeket láttad már?
Ugyanis, ha a vegyes csapatokat választjuk (amire inkább hajlottunk volna), a fiúk kevésbé engednek majd minket érvényesülni. A végkifejletre nem emlékszem, de ez az áldilemma a mai napig megmaradt. Ugyanis nem hiszek abban, hogy csak ez a két opció létezik. A fiúk is megtanulhatják a lányokat egyenrangú csapattársnak tekinteni és nem félrelökni, egyidejűleg pedig a lányok is megtanulhatnak határozottabbnak lenni és kiállni magukért.
Értelmetlen döntés született - súlya: felfoghatatlan
Nyíltan transznemű diák nem volt köztünk, aki tovább „bonyolította” volna a helyzetet, az utóbbi években azonban a transznemű nők részvétele az élsportversenyek női kategóriájában vita tárgyát képezi. Arra azért valószínűleg kevesen számítottunk, hogy az álláspontok ütközése még a sakkot is érinteni fogja. Nemrég azonban azt olvashattuk a hírekben, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) ideiglenesen megtiltja a transznemű nők indulását a női versenyeken.
Mi, transz nők, mind ismerjük azt a mámorító érzést, amikor az erősebb csontozatunkkal éppen azt a bástyát ragadjuk meg, amelyiket kell, és a jobb tüdőkapacitásunknak köszönhetően nagy levegőt véve megfelelően helyezzük el. Matt. Cisz női ellenfelünk pedig hiába pislog, esélye sincs a törékeny csontjaival, nem bírja szusszal. Na, ennek most vége
- reagált a döntésre ironizálva a Prizma Transznemű Közösség.
A döntést sok feminista is értetlenkedve fogadta, hiszen a sakkban, ahol semmi szerepe nincs a fizikai erőkülönbségeknek, aligha merülhet fel a transznemű nők potenciális előnye. Ez a döntés azt a benyomást kelti, mintha a FIDE elismerné, hogy a nők velükszületetten gyengébb szellemi adottságokkal rendelkeznek, mint a férfiak (olyannyira, hogy még azon emberektől is meg kell őket védeni, akik ugyan nem férfiként élnek, de korábban férfi irányú pubertáson estek át - a tesztoszteron bizonyára nemcsak a hangot, de az intellektuális képességeket is elmélyíti).
Ez a feltevés pedig megalázó minden nőre nézve. A női jogok harcosai már a 18. századtól hangoztatták, majd a tudomány is megerősítette, és számos úttörő nő a szakmai életútjával bizonyította: a nők és a férfiak egyforma szellemi teljesítményekre képesek.
De miért van egyáltalán külön női és férfi kategória a sakkban?
Első ránézésre semmi sem indokolja. Még sportkén aposztrofálni is furcsa, hiszen a résztvevők egy helyben ülnek, és izmaik helyett az agyukat dolgoztatják. Jelenleg is léteznek ugyan vegyes versenyek, de miért nem teszik az összeset azzá? Elvégre a sakk egy olyan játék, amelynek a szabályai egyértelműek, és az eredményei objektíven mérhetők. Nem hasonlítható tehát a zenei, irodalmi vagy filmművészeti díjakhoz, melyek odaítélésénél elkerülhetetlenek a szubjektív tényezők, így a nemi kategóriák eltörlése állandó férfigyőzelemhez, és a női indulók háttérbe szorulásához vezethet.
A külön női sakkmezőny mellett szóló érvek közt kiemelkedik, hogy kevés a női sakkozó és így szeretnék őket ösztönözni: jelenleg az 1600 nagymester közt mindössze 41 nő található. A példaképek alacsony száma is hozzájárul ahhoz, hogy jóval kevesebb lány próbálja ki magát a sakkban, mint fiú, így egy ördögi kör alakul ki. Nigel Shortangol sakknagymester szerint ez nem feltétlenül probléma: 2005-ös, nagy port felvert nyilatkozata szerint mivel a férfiakra inkább jellemző a versenyszellem és a kockázatvállalás, az ő agyuk alkalmasabb a sakkra, míg a nők inkább az érzelmi intelligenciában jeleskednek.
Azt, hogy Polgár Judittól többször csúnya vereséget szenvedett, irrelevánsnak tartotta e szempontból. David Smerdon közgazdászprofesszor, sakknagymester azonban a Conversation hasábjain arról ír, hogy nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a nemek közt észlelt neurobiológiai különbségek kihatnának a sakkban nyújtott teljesítményre.
Valós veszély viszont az ún. sztereotípia-fenyegetés (melyről Joshua Aronson és munkatársa írt először 1995-ben): ennek értelmében az előítélettel sújtott csoport tagjai ismerik a velük kapcsolatos elmarasztaló véleményeket, és ezek szorongást és önbizalomvesztést okozva negatívan hatnak a teljesítményükre. Azaz, ha a női játékos egy közismerten szexista férfi játékossal ül szemben, fenyegetve érzi magát és nem tudja a képességei maximumát nyújtani.
Anne Maas és munkatársai 2007-es vizsgálatukban, melynek során online sakkversenyeket bonyolítottak le, azt találták, hogy ha a nők nem tudják, hogy milyen nemű az ellenfelük, jobb teljesítményt nyújtanak.
Mindezek miatt a külön női mezőny hívei úgy gondolják, motiválja a lányokat, hogy a sakkozás útjára lépjenek, ha azonos neműekkel versenyezhetnek. Még a női nagymester címet is létrehozták, ami sokaknál végképp kiveri a biztosítékot, hiszen a követelményei alacsonyabbak a nagymesteri címhez képest. Az egy dolog, hogy (az USA-ban) léteznek külön női főiskolák, de azokon sem külön “női diplomát”, vagy “női PhD fokozatot” lehet szerezni – mutat rá a Herculeschess szerzője.
Azt azonban a vita mindkét oldalán elismerik, hogy a sakk világa macsó és szexista, és ez érthető módon nem vonzó a nők számára. Frankie de la Cretaz sportszakíró egyenesen azt a lehetőséget veti fel a Nation hasábjain, hogy a transzpánikkal a FIDE a közelmúltbeli szexuális zaklatási botrányait akarja leplezni: a közelmúltban mintegy nyolc nő tett panaszt Alejandro Ramirez nagymester viselkedése ellen, amiről a szervezet állítólag évek óta tudott anélkül, hogy érdemben lépett volna. Lehet, hogy már megint a transzneműeket rángatják elő bűnbaknak a patriarchátus üzelmeinek eltussolására?
A nemi sztereotípiák, tehetjük hozzá, igen aggasztóak és károsak, de erre nem biztos, hogy az a megoldás, hogy mint megváltoztathatatlant tudomásul vesszük őket igazodunk hozzájuk (mint ahogy a fenti példámban Edit néni tette – boys will be boys?). Az információterjesztés és kicsi kortól a nemi egyenlőségre nevelés, azaz a nemi sztereotípiáknak ha nem is felszámolása (hiszen az egy külön vita tárgya, hogy lehetséges-e), de legalább lazítása érdemi megoldás lenne, igaz, bonyolultabb, mint a nők ez esetben indokolatlan elkülönítése.
Ha pedig még ez is túl nagy falatnak tűnik, mindig itt van megoldásnak a “vak játszma” - ha a szimfonikus zenekari válogatókon sikerült bevezetni a “vak meghallgatást” a nemi és faji előítéletek csökkentésére, akkor ez is menni fog, a technológia lehetővé teszi. Bármi jobb, mint a 21. században utat engedni annak az elképzelésnek (vagy egy döntés olyan értelmezésének), hogy a nők butábbak a férfiaknál.
Még több cikk a szerzőtől:
„Ez a feladat túl nehéz, ezt a lányoknak nem kell megcsinálniuk” – Hogyan lesz egy nőből csillagász?
„Mi legalább tudjuk, ki a fiú és ki a lány!” - Mitől félnek a „genderideológiát” támadók?
Jön a menstruációs szabadság, csak nem biztos, hogy ez jó lesz nekünk, nőknek