„A saját utamat választottam, és végre újra szabadnak éreztem magam”
Elhagynád a járt utat a járatlanért? Történetünk szereplői megtették. És milyen jól tették!
Ezeket láttad már?
Olyan döntéseket hozni, amelyeket kétkedve fogad a környezetünk, nem könnyű. Ha azonban a szívünkre hallgatunk, csak jól járhatunk.
Több empátiát!
Pár éve nonszensznek tűnt a szelektív szemétgyűjtés, főleg, hogy a legközelebbi kuka egy kilométerre volt a lakásomtól. Mégis hetek alatt alapvető szokásommá vált. Amikor tavaly úgy döntöttem, hogy kipróbálom a hulladékmentes életmódot, azzal biztattam magam, hogy rövidesen ez is szokássá válik, nem pedig mindennapi küzdelemmé. Mivel dolgozom és gyereket nevelek, különösen nehéznek tűnt elsőre ez a vállalás, és a legtöbb ismerősöm nem hitte el, hogy sikerül. Sőt sokak sajnos nem értették azt sem, miért fontos így élni. A legnehezebben azt fogadták el, hogy én és a gyerekem is használt ruhákban járunk, és nincsenek impulzusvásárlásaink. A tudatosságom sokakat azért zavar, mert érzik, hogy ők maguk nem elég tudatosak. Remélem, ez hamarosan már nem irigységre, hanem szemléletváltásra ösztönzi őket! Eszter (35)
Nekem egyedül jó
Harminckét éves voltam, amikor elváltam a férjemtől. Van egy tizenhat éves lányunk, akivel mindkettőnknek nagyon szoros a kapcsolata. Sosem éreztem azt, hogy félember lennék elváltként. Tökéletesen jól érzem magam egyedül. Ezt pedig érdekes módon a környezetemből csak nagyon kevesen értik meg. Sokan azt hiszik, a lányom miatt nem keresek tartós kapcsolatot, és mostanában elkezdték finoman mondogatni, hogy nyugodtan ismerkedhetnék már. Időről időre van egy-egy viszonyom, de senkivel sem szeretnék összeköltözni, nem keresem az elköteleződést. Nem félek az újabb csalódástól, nem a gyerekemnek szenteltem az életemet, és szerencsétlen sem vagyok, aki úgysem találna senkit, egyszerűen így vagyok boldog és elégedett. Csak az fura, hogy ezt folyton bizonygatnom kell. Anikó (41)
Megtaláltam önmagam
Családi vállalkozásból mentem gyedre, és szültem két gyereket. Amikor az otthon töltött hat év után visszatértem dolgozni, nem találtam a helyem. Huszonnégy voltam, mikor szültem, akkor még nem zavart, hogy diplomás asszisztens vagyok, hiszen úgy éreztem, úgyis az anyaság lesz a legfontosabb az életemben. Harmincasként azonban ezt már másképp láttam. A párom nem értette, miért akarok újra tanulni, amikor mindenem megvan, ami kell. Szerető férj, gyerekek, szuper munka, ahol az apósom a főnököm, és akkor mehetek szabadságra, amikor akarok. Még csak nem is fényes karrierre vágytam, csak valamire, amiben nem csak anyaként és feleségként határozhatom meg magam. Végül elkezdtem egy tolmácsképzést – annak idején németmagyar két tannyelvű gimibe jártam, így a nyelv nem volt gond –, és vállalkozóként már kisebb munkáim is vannak. Fényévekkel jobban érzem magam, mint tavaly ilyenkor, örülök, hogy volt merszem a saját utamat járni! Bea (32)
