Rothman Gabriella: „A függőség a függő családjában is megtalálható”
A munkafüggőséget isteníti a társadalom, a hétköznapi életben magyarázkodnia kell annak, ha valaki nem iszik alkoholt. A függőség a mindennapok része, de kevesen mernek erről őszintén beszélni, szembenézni a problémákkal.
Ezeket láttad már?
Rothman Gabriella egészségfejlesztő szakember. Több mint huszonkét éve józan, ami teljes absztinenciát jelent, semmilyen tudatmódosító szert nem használ. Heroinfüggőként megjárta a poklok poklát, amiről könyvet is írt Apám szép volt címmel. Ma Svájcban él kislányával, és klienseinek segít a felépülésben, miközben a második könyvén dolgozik. Az álma pedig egy olyan közösség, ahol nők segítik és támogatják egymást a józanság útján.
A függőségek egy részét a társadalom elítéli, néhány miatt csak legyint. Valóban csak akkor gond a függőség, ha az káros?
Minden függőség azonos gyökerű, társadalmilag strukturált, hiszen vannak legális és illegális szerek, vagy éppen ott vannak a viselkedésfüggőségek, amiket sokszor a társadalom kifejezetten támogat. Elég csak a munkafüggőségre gondolni, ami ugyanúgy függőség, a munkáltatók viszont kifejezetten pozitívan nyilatkoznak róla. +
Az alkoholfüggőséget olyannyira elfogadja a társadalom, hogy ez az egyetlen olyan tudatmódosító szer, ami miatt egy buliban magyarázkodni kell, ha valaki nem él vele. De az internetfüggőség, a telefon- vagy a közösségi oldalakkal kapcsolatos függőségek lényege is ugyanaz: az egyén az itt és mostból, a realitásból, a saját érzései megélésétől menekül. Ez teszi ki az ideje jelentős részét, és az egyént gátolja a mindennapokban.
Nagyon sokan nem is a masszív alkoholizmusból lépnek ki, hanem egyre többet foglalkozik a nemzetközi szakirodalom is az úgynevezett „grey area drinkers” jelenséggel. Ők általában nők, anyukák, akik arra várnak egész nap, hogy este megihassák a borukat, nem tudnak a gyerekükhöz kapcsolódni, nem tudják kezelni.
Betegség valójában a függőség?
Többféle nézet van ezzel kapcsolatban, én a felépülésben betegségként tekintek erre, de nem úgy, hogy betegként élem meg a mindennapjaimat. Nekem ez egy lehetőség, hogy tudjam élvezni az életem, és elfogadtam azt, hogy egy picit többet kell foglalkozni a személyiségfejlődésemmel, mint másoknak. Ahhoz hasonlítanám, mintha valaki rövidlátó, szemüveget kell viselnie, hogy jól lásson. Nem jelenti azt, hogy a mindennapok a betegségről szólnának.
Mikor azt mondja egy függő, hogy évtizedek óta sem drogokat, sem alkoholt és semmilyen tudatmódosító szert nem szed, az nem egy borzasztó és nagyon nehéz állapot, hanem szabadság. Úgy tudom megélni az életem, a tragédiáimat, az érzéseimet, a jó dolgokat, hogy nem kell semmit használnom. Onnantól kezdve, hogy beismertük magunk számára, hogy tehetetlenek vagyunk a drogokkal szemben, és az életünk irányíthatatlanná vált, elindulhatunk a fejlődés és a szabadság útján.
Mennyire sztereotip az a gondolat, hogy egy látszólag jó családból érkező gyereket nem fenyeget a függőség?
Az a fontos, hogy a szülők tudjanak saját magukról, az érzelmeikről őszintén megnyilvánulni, tudjanak kapcsolódni, és azt érezzék a gyerekek, hogy bármi történik, ők csodálatos teremtmények. Sajnos gyakran nincs meg a feltétel nélküli szeretet a családban, még akkor sem, ha látszólag minden rendben van. Vannak akár a rejtett addikciók, nárcizmus, mentális betegség vagy mikor a szülők saját magukkal, egymással és a gyerekkel sem tudnak bensőséges kapcsolatot teremteni. Sokszor a család kohéziója arról szól, hogy kinek mikor mit kell csinálnia, hova kell menni, vagyis jól funkcionál a család, de nem kerül szóba, hogy mi baja lehet a gyereknek, mit érezhet. Ha a szülő nincs tisztában magával, mit tudna tovább adni?
Hiába próbálják sokáig álcázni, hogy minden szép és jó, de ez egy idő után kibukik, és emiatt lesz a gyerek függő. Miközben lehet, hogy apuka is függő, csak éppen munkafüggő, amit a társadalom pozitívnak gondol. Az is előfordul, hogy beszélnek a szülők a gyerek problémáiról, de csak felszínesen. A túlféltésnek is megvannak a hátulütői, mikor a szülő nem magával foglalkozik, hanem a gyerek kontrolljával. A gyereknek az a lényeges, hogy legyen meg a feltétel nélküli szeretet, ami nem egyenlő azzal, hogy nincsenek megszabva a keretek.
Egész biztos, hogy a függő családjában is megtalálható a függőség. Lehet, hogy ez nem szerhasználat, de valamilyen formában jelen van, valamilyen érzelmet a szülők is elnyomtak. Persze számít valamennyit a genetika is, de az elképesztően fontos, hogy milyen közegből jövünk. Visszatekintve az én szüleim generációja még nem tartott ott, hogy elkezdjen magával foglalkozni, hiszen akkor, ha valaki elment egy pszichológushoz, azt a társadalom még nem tudta megfelelően kezelni. Mára ez változott, elfogadottabb, hogy ahogyan az ember a testét edzi, úgy a lelkével is foglalkoznia kell. Viszont, ha az iskolarendszert nézzük, ott is nagyon kevés időt fordítanak a lelki egészségre, hogy a gyerekeknek megtanítsák, kik ők, hogyan kommunikáljanak, hogyan oldják meg a problémáikat, vagy éppen ismerjék fel az érzéseiket.
Most visszatekintve, látod azt, hogy gyerekkorodban voltak jelei, hogy merre haladsz?
A klienseimmel is felrajzoljuk a saját függőségi skáláikat, és visszamegyünk a gyerekkorig, hogy megnézzük, mi az, amit obszesszíven csináltak. Ki szokott derülni, hogy senkivel nem tudták megosztani a problémájukat, és magukba zárkóznak. Nekem a szüleim elváltak, két családom lett, de egyikben sem mertem vagy tudtam elmondani azt, ami velem volt. Édesapám köztiszteletben álló főorvos volt, de szintén függő. Akkor lett öngyilkos, mikor én a drogos korszakomat éltem.
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es októberi lapszámában jelent meg.
Fotó: Zsólyomi Norbert
Smink: Gyetvai Viktória
Haj: Radván Simon
